Novemberben jelentős jubileumokkal várják a Vígszínházban a közönséget: pénteken A Pál utcai fiúk című zenés játék 300., november 20-án pedig A padlás 1000. előadását ünneplik.

Mindkét eseményre számos meglepetéssel készülnek. A Pál utcai fiúk című produkció november 5-én a háromszázadik előadása mellett bemutatójának ötödik évfordulóját is ünnepli.

Molnár Ferenc ifjúsági regényéből Grecsó Krisztián átiratában, Dés László és Geszti Péter zeneszerzeményeivel, Marton László rendezésében született előadás. Az éveken keresztül folyamatosan telt házzal játszott produkció számtalan fiatallal ismertette és szerettette meg a színházat. „A grund, az einstandolás, a vörös ingesek és a Pál utcaiak harca, a kis Nemecsek szívbemarkoló története azóta sok felnőtt és gyermek közös színházi élménye lett” – olvasható az előadás ismertetőjében.

November 20-án ezredik előadásához érkezik a legendás zenés produkció, A padlás. „Igazi színháztörténeti pillanat ez – a 33 évvel ezelőtt bemutatott előadás tartja a magyar szerző által írt és hazai szereplőgárdával, magyarul játszott musical mennyiségi rekordját” – emelte ki a színház.

A padlás Sztevanovity Dusán ötletéből, Presser Gábor zenéjével és Horváth Péter írói közreműködésével született meg Marton László rendezésében. A produkció sikere hosszú évek óta töretlen.

Szombaton és vasárnap az évadban először látható a Vígszínházban a Mágnás Miska című előadás. A magyar operettirodalom egyik leghíreseb darabja a közismert, népszerű dalok mellett szerethető figuráival, komikus jeleneteivel és ironikus játékosságával lopja be magát a nézők szívébe. A különleges világú előadást Eszenyi Enikő rendezésében, ifj. Vidnyánszky Attila és Szilágyi Csenge főszereplésével láthatja a közönség.

Szerdán a nyitrai DAB színház vendégjátékát láthatja a közönség. Jirí Havelka Tulajdonosok című vígjátéka, amely egy lakóközösség emberi viszonyait mutatja be, szlovák nyelven, magyar felirattal látható a Pesti Színházban. A retro hangvételű előadás társadalmi látlelet, amely egy hagyományos vígjáték köntösében jelenik meg a színpadon. A szerző szinte szociológiai alapossággal vizsgálja a darab szereplői között alakuló kapcsolatokat, a kisközösségben fellelhető pozíciókért, a helyi hatalomért vívott ádáz harcokat. Az egymás után sorjázó komikus jelenetekben és abszurd helyzetekben saját életünk szereplőire ismerhetünk.

Nyitókép: jelenet A Pál utcai fiúk című előadásból. Fotó: a Vígszínház Facebook-oldala/Gordon Eszter