Nyári mediterrán Quimby-koncert

Az ország legnyáribb pontján, a siófoki PLÁZS-on játszik pörgős sámán boogie-t július 15-én az egyetlen és megismételhetetlen Quimby. A zenekar idén ünnepli, hogy már negyedszázada zenélnek együtt, a repertoáron a régi slágerek mellett pedig már ott vannak a készülő új album dalai is. Nincs is jobb annál, mint a Balaton partján belehallgatni a friss számokba.

Az idei év igazán sűrűnek ígérkezik a Quimby számára: amellett, hogy ősszel ünneplik 25. születésnapjukat, idén új nagylemezzel is jelentkeznek, és kiadnak egy hatrészes élő stúdiósessiont is. Szerencsés tehát, aki a balatoni ellazulás központjában, a siófoki PLÁZS-on találkozik a zenekarral, hiszen elsők között hallgathat bele az új dalokba. A koncert amúgy is ellenállhatatlannak ígérkezik, mert ahol ez a csapat felüti a „sátrát”, olyan elképesztő, látványos show-t adnak, amelyre egyszerűen nem lehet nemet mondani. Kötéltáncosként egyensúlyoznak az őrület és a dráma vékony határán, bűvészként varázsolják el a szíveket és vidáman dobnak néha „tortát” is az arcunkba energikus koncertjeikkel.

 

A Dunaújvárosból indult csapat azonban nemcsak lenyűgöző színpadi jelenléte és zseniális zenészei miatt vált hazánk egyik emblematikus zenekarává, hanem szimbolikus ? néha akár versnek is beillő ? szövegeik miatt, melyeket a legjobb többed magunkkal koncerten énekelni. A jubileum alkalmából idén a Quimby munkássága előtt tisztelgő feldolgozáslemez is készült, melynek címe Tükröm, tükröm. A tizenhat számos albumon tizenhat kortárs előadó ? többek között az Ivan & The Parazol, a Tudósok, Dj Bootsie és a hiperkarma ? gondolta újra kedvenc számát a Quimbytől.

 

A Quimby július 15-én mediterrán környezetben, nyaralásból feltöltődve veti bele magát a plázsos koncertbe, ahol balatoni fényekkel körülvéve, a homokos parton élhetjük bele magunkat a dalaikba.


Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/543132509216991/
Web: http://plazssiofok.hu/hu/quimby-nagykoncert-a-siofoki-plazson/

Fotó: Quimby Facebook-oldala