Siófok
Jókai Piknikkel ünnepel Siófok Mór napján
Jókai Mór író születésének 200. évfordulója alkalmából leleplezik a Siófok által állíttatott mellszobrot a Jókai parkban.
Lengyelfi Miklós, a Röpülj páva és a Vasárnapi muzsika legendás szerkesztője elhunyt
A Magyar Televízió meghatározó zenei szerkesztőjének, a Kálmán Imre-hagyományok hű őrzőjének halálával egy korszak zárult le a televíziózás világában.
A nagypolitika tette turistaparadicsommá a Balatont
Rehák Géza Vörös Riviéra című kötete bemutatja, hogyan jött létre politikai akaratból Magyarország legfőbb turisztikai desztinációja.
Idén augusztusban is a bort és a kenyeret ünnepli Siófok
Siófok idén is színes, ingyenes ünnepi programokat kínál az augusztus 20-i hosszú hétvégén. Koncertek, kenyérszentelés, néptáncbemutató, kézműves- és gasztrovásár vár kicsiket és nagyokat a nyár fővárosában.
Tengernyi programmal tölti meg a nyarat a siófoki Kálmán Imre Művelődési Központ
2024 nyarán a Kálmán Imre Művelődési Központ számtalan kulturális ínyencséget, zenés eseményt kínál az érdeklődőknek július 12. és augusztus 20. között Siófokon.
Három város hat helyszíne, ahol az ünnepekre hangolódhatunk
Könyvbemutatóval, kiállítással, kézműves foglalkozással és várostörténeti sétával hangolódhatnak az ünnepre, akik megfogadják adventi programajánlónk javaslatait.
Szezonnyitó pünkösdi rózsaünnep Siófokon
Ingyenes, nyárváró programkavalkád vár minden látogatót május 26. és 29. között Siófokon, a hajóállomáson és a Rózsakertben.
Tíz plusz egy családi program húsvétra
Az ország minden táján különleges családi programokkal várják az érdeklődőket a húsvéti hétvégén. Válogatásunkban az ország minden tájáról ajánlunk izgalmas időtöltést.
Üdítő nyári programok Siófokon
Zenei, irodalmi, színházi események, jazzfesztivál és családi programok várják a közönséget Siófokon.
Kálmán Imre 140 – Siófok a világhírű szülöttére emlékezik
2022 különleges év Siófok és a kulturális élet, főként a zene iránt érdeklődők számára, mivel Kálmán Imre, a világhírű operettkirály születésének 140. évfordulóját ünnepeljük. Ennek apropóján egész évben kiemelt szerepet és hangsúlyt kap a város kulturális kínálata, ezen belül is Kálmán Imre munkássága és zeneművei.
Kálmán Imre élete is megelevenedik a siófoki emléknapokon
Izgalmas operett-előadások, kiállítások is szerepelnek a programban október 24. és 29. között.
Emlékezzünk hőseinkre!
Közeledik nemzeti ünnepünk. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékét számtalan kulturális esemény idézi meg, így március 15-én a fővárosban és vidéken egyaránt válogathatunk a szabadtéri és a múzeumi programok közül. A Kultúra.hu oldalán izgalmas tárlatvezetéseket, musicalt, fesztivált és koncertet ajánlunk olvasóinknak. Kattints és tudd meg, hova érdemes ellátogatnod 15-én!
Évfordulót ünnepel Siófok
Kulturális és gasztronómiai programokkal, tematikus fesztiválokkal, koncertekkel és színházi előadásokkal várja a közönséget Siófok, amely idén ünnepli várossá alakulásának 50. évfordulóját. A programsorozatot március utolsó hétvégéjén a Húsvéti Nyuladalom nevű családi rendezvény nyitja a város főterén, ahol hagyományőrző és logikai játékokkal, valamint koncertekkel várják a közönséget.
Kiállítások a Balaton partján
Melyik az a helyszín, amelyik először eszünkbe jut a nyárról? Legtöbbünknek a Balaton. Nem telik el úgy a meleg évszak, hogy ne pihentetnénk a szemünket a csillogó vízen, és ne csobbannánk benne egyet. A fürdés mellett azonban a kultúráról sem kell lemondanunk, még akkor sem, ha felkeressük a magyar Riviérát. Cikkünkben kiállításokat ajánlunk, melyeket érdemes meglátogatnod a nyaralásod során!
Nyári mediterrán Quimby-koncert
Az ország legnyáribb pontján, a siófoki PLÁZS-on játszik pörgős sámán boogie-t július 15-én az egyetlen és megismételhetetlen Quimby. A zenekar idén ünnepli, hogy már negyedszázada zenélnek együtt, a repertoáron a régi slágerek mellett pedig már ott vannak a készülő új album dalai is. Nincs is jobb annál, mint a Balaton partján belehallgatni a friss számokba.