A gyerekeknek a táncosközösség jelenti a legnagyobb biztonságot

A hűvös őszi napokba egy kis nyarat csempész a Csoóri-sorozat e heti filmje: az Alba Regia Táncegyüttes gyerektáncosai gondoskodnak a fantasztikus hangulatról. A tánc mellett lesz Balaton és strand is – minden mennyiségben. A cikkben pedig linket is talál, aki szívesen csatlakozna!

„Az utánpótlásról nekem a saját gyerekkorom jut eszembe – kezdi az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője, Majoros Róbert –, én is az utánpótláscsoportban kezdtem el táncolni annak idején, aztán az Alba Regia Táncegyüttesnek lett egy művészeti iskolája. És ennek az iskolának a táborában vagyunk most Balatonszemesen.”

Az Alba Regia művészeti vezetője tudja, hogy a teljesítmény és a gyakorlás mellett nagyon fontos csapatot is építeni a gyerekek számára. Erre ad fantasztikus lehetőséget egy nyári tábor. Ezek a  gyerekek év közben nem találkoznak annyit, de itt most négy-öt korosztály is együtt tölti a hetet.

 „Jó látni, ahogyan a próbateremben dolgozni tudnak, próba után meg játszani. És a legjobb, amikor a tanultakat azonnal használják, mert este tudnak már a délelőtt tanult anyagból improvizálni” – mondja a művészeti vezető.

A filmből kiderül, hogy mit jelent egy néptáncos gyerek számára, mikor megkapja az első kemény szárú csizmáját, és az is, hogy mit jelent a táncosközösség nemcsak a gyerekek, de a családok számára is. És hogy hogyan tartható fenn a folytonosság? 

„Nem véletlen, hogy mi megmutatjuk azt a rengeteg gyereket különféle viseletben augusztusban a Királyi Napokon – mondja Róbert –, mert a cél, hogy újabb táncosokat toborozzunk.”

Az Alba Regia művészeti iskolájába jelenleg több mint 200 gyerek jár. Céljuk, hogy tovább nőjön a létszám, és hamarosan 300-an legyenek – mint akkor, amikor a mostani művészeti vezető táncolt az utánpótláscsoportokban. Aki kedvet kapott a film láttán, az Alba Regia Táncegyesület Facebook-oldalát itt találja!

A Csoóri Sándor Program 2017 óta folyamatosan segíti a magyar népművészeti örökséget élő hagyományként művelő hazai és határon túli közösségeket. A Csoóri-sorozatot követve a Kultúra.hu YouTube-csatornáján különleges zenész- és táncosközösségeket ismerhetünk meg Kárpát-medence-szerte. Aki feliratkozik a csatornára, minden szerdán az elsők közt tekintheti meg a legújabb epizódot!

Ez is érdekelheti

Amíg a fiatalok hordják a kékfestőt, addig lesz is jövője

A kékfestés technikája Indiából származik, és a francia királyi udvaron át jutott el Európába. De hogyan készült egy kékfestett vászon? Videónkból kiderül.

Így írjuk a tojást

A tojás a tökéletesség, a teljesség jelképe, a népi kultúrában az egység, az összetartozás szimbóluma volt. Mester és inas videósorozatunk legújabb epizódjában a tojásírás mesterségét ismerhetjük meg.

A tulipános láda nagyobb kincs, mint egy plazmatévé

Egyre többen vágyunk egy kevésbé birtokló életre, amelyben a márkás ruhák helyét szépség és egyszerűség veszi át, tárgyaink pedig elférnek egy tulipános ládában. Aki erre azt mondja, hogy a tulipános ládák kora lejárt, az nem ismeri Holló László bútorfestőt, aki Budapest szívében adja tovább családi örökségét.

Szemben az uniformizált világgal

Az 1906-ban alapított Győri Kékfestő Műhelyben a tudásátadás családon belül történik, akárcsak a Magyarországon fennmaradt, ötnél alig több kékfestő famíliájában. Mester és inas sorozatunkban ezúttal Tóth Ildikóhoz és Gerencsér Enikőhöz látogattunk el.