Miként állt össze a következő évad, melyek a fő szempontok?
A legfontosabb szempont a repertoár építése. Van egy ötven címből álló repertoárunk; ezen keresztül kommunikálunk a nézőinkkel, ezen keresztül fogalmazzuk meg hitünket, vágyainkat, csalódásainkat, fájdalmainkat, tehát a repertoár a lényeg. Ennek gerincét korszakos magyar darabok adják, amit nemzeti színházi minimumnak neveztem el. Ide tartozik a Bánk bán, a Csongor és Tünde, Az ember tragédiája és a János vitéz. Ezeken túl ide sorolom még A vitéz lélek és az Egri csillagok bemutatóinkat, valamint a történelmi darabokat: a Tóth Ilonkát, az Isten ostorát és a következő évadban készülő Trianon-előadásunkat, de már tervezgetjük A kőszívű ember fiait és egy Rákóczi-darabot. A tízedik igazgatói évem végére így lesz teljes a lista. Ezekhez időről időre ismét hozzányúlunk, például számos ötletem van, miként kellene kicsit átalakítani a Vörösmarty-darabot, de biztos vagyok benne, hogy a Tragédiával is így lesz, mert már rengeteg új ötletem van.
Több mint húsz éve rendezi meg újra és újra a Madách-művet.
Kifogyhatatlan szellemi kalandot jelent ez a mű, és minél többet foglalkozom vele, annál inkább lenyűgöz a gazdagsága. Két gondolat is foglalkoztat most ezzel kapcsolatban. Az egyik a kaposvári diákokkal elindított sorozatban készülő tantermi előadás. A János vitézben és a Bánk bán előadásban szakmai gyakorlatuk keretében játszanak az Kaposvári Egyetem egy-egy színészosztályának diákjai. Ebben a rendszerben már elkészült két tantermi, iskolai előadásunk, a János vitéz- misszió és a Bánk bán-misszió, ezekkel a csaknem egyórás "élő irodalomi" produkciókkal folyamatosan járjuk az országot. Novemberben szeretném elkészíteni a Tragédia -"sűrített" változatát is, amivel egy tanóra keretében tudjuk majd felvillantani ennek a bonyolult és nehéz műnek a lényegét, szépségét. A másik - hosszú távú tervem - egy négyszereplős, kamara-Tragédia gondolata, amelyben Ádám, Éva, Lucifer mellett egy színész játszaná az Úr és a mesélő szerepét, valamint az összes többi karaktert.
Miért izgalmasabb ez, mint a most futó grandiózus színrevitel?
Nem mondtam, hogy izgalmasabb, csak ezzel a művel sok mindent lehet csinálni, rengeteg asszociációra ad lehetőséget. A most futó előadás - ha gondolja, nevezzük grandiózusnak - sok-sok hatással, képpel, látványelemmel, zenével dolgozik, és vágyom arra, hogy egyszer a szöveget tisztán, önmaga teljességében mutassuk meg.
Nagyon sokfélék a klasszikus darabok színrevitelei a Nemzetiben. Akad hagyományosabb interpretáció és modern újragondolások is. Ez utóbbiak - például a Bánk bán vagy a Tragédia - vélhetően nem is valóak igazán az iskolás korosztálynak, ugyanakkor üdítően hathatnak azokra, akik sokadszor látják ezeket a darabokat. Kikhez szólnak?
Ez egy valós kérdés: meddig szabad elrugaszkodni? Az is kérdés, hogy kiknek szól az előadás, hogy miért jön létre. Egy biztos, a színházban műalkotásokat hozunk létre, amelyek egy-egy mű értelmezését, egyfajta megfejtését jelentik. De nagyon fontos, hová helyezzük a hangsúlyokat. A János vitéz, majd a Csongor és Tünde esetében végigmeséljük a történetet. Noha nekem Vörösmarty darabjáról egészen más vízióm is van - lenyűgözően inspiráló költészet -, és majd egyszer valahol, remélem, azt is megmutathatom.
Ez komoly önmérsékletet követel?
Igen, ez tudatos gesztus volt a részemről. Az Egri csillagokat is igyekeztem hűen végig mesélni, hogy a gyerekek beavatódjanak a színház által egy olyan világba, történetbe, amelynek az olvasása talán gondot jelenthet, de így kedvet kaphatnak ahhoz is. A Bánk bánnál már másként gondoltam ezt. Úgy éreztem, hogy ha egy fiatal a mi színházunkon nevelkedik, ha már beavatódott, ha már érti és szereti a történetmesélésnek ezt a módját, itt nyúlhatok bátrabban az anyaghoz. De ez óriási dilemma. A Tragédia esetében is döntenem kellett, milyen hangsúlyokat kap az előadás. "Összepréseltem" az első három történelmi színt, aztán úgy éreztem, hogy ebbe nem csak én fáradok el, hanem a néző is, ezért utána elkezdtem a szöveg szerkezetét meghagyva tovább mesélni a művet színről színre. Örömmel látom, hogy a Tragédia és a Bánk bán is sok diák számára igazi élményt nyújt - és ez a cél.
A következő évad első bemutatója a Visconti-filmből készülő Rocco és fivérei. Ezt Szentpéterváron is bemutatják a színházi olimpián, ami különösen fontos, hiszen azt reméli, néhány év múlva Budapest rendezheti meg ezt a találkozót.
Meglátjuk, lesz-e erre fogadókészség, ezért is fontos, hogy a Rocco igazán jó előadás legyen, hiszen olyan ez, mintha letennénk a névjegyünket azoknak is, akik még nem ismernek minket. Nagyon fontos érvünk a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM. Hat fesztivált szerveztünk meg eddig, közel 40 országból mintegy 100 társulat és több mint 130 előadás járt a MITEM-en. Remek visszajelzéseket kapunk, ott vagyunk Európa fesztiváltérképén.
A színházi olimpia mennyivel nagyobb rendezvény?
Háromszor-négyszer akkora.
Akkor be kell vonni más intézményeket is.
Ez a lényeg! A Nemzeti egy MITEM méretű részt vállalna - körülbelül 25 előadást. Viszont megszólítom a színházakat, és arra kérem őket, a külföldi partnereik közül javasoljanak olyan társulatokat, előadásokat, akiket szívesen fogadnának a fesztiválon. Ha elfogad minket partnernek a Katona, a Vígszínház, az Örkény, a Radnóti, akkor ők döntenek majd, hogy kit hívnak meg. Azt szeretném, ha ez az egész várost érintő, nagy színházi ünnepé válna ez az esemény.
Mikor dől el, hogy van-e erre esély?
Egy-másfél éven belül. Azt szeretném, ha ez 2023-ban megvalósulhatna: ekkor lesz 10 éves a MITEM, és abban az évben ünnepeljük Madách Imre születésének 200. évfordulóját.
Már próbálják a Rocco és fivéreit. Hol tart a munka?
Már a MITEM ideje alatt is próbáltunk, most kezdem érezni, hogy mennyire szűkös a kiszabott idő. Totális, nagy színház lesz ez is úgy, hogy közben elmeséljük Visconti máig ható, gyönyörű történetét.
Régen látta a filmet?
Évtizedekkel ezelőtt, és most újra megnéztem. Többször felmerült már, mint cím, évek óta dédelgettem, egészen beleszerettem.
Egy sajátos gesztusrendszeren dolgoznak, amit a történet egyik meghatározó szála, a boksz ihletett.
A bokszoló lelkiállapotát, egy bokszmeccs stresszét, szorongását és a győzelem katarzisát is igyekszünk megmutatni. Azt remélem, hogy ebből nyers, zsigeri erők kerekednek majd, aminek ellenpontja a történet tüllfinomságú része, ahogyan Rocco és a fivérei eltévednek a nagyváros iszonyatában.
A következő évadban ismét a Nemzetiben rendez majd Andrzej Bubień, aki 2014-ben Gombrowicz Operettjét állította színpadra. Az előadás megosztotta a közönséget. Mit gondol, mára a nézők nyitottabbak az ilyen típusú színházi víziók felé?
Gombrowicz műve iszonytató látlelete mindannak, amit a 20. században átélt Európa. Fontosnak gondoltam, hogy ez megjelenjen a Nemzeti Színházban. Bubień kiválóan érti ezt a színházi nyelvet, de be kellett látnom, hogy túl korai volt még műsorra tűzni, váratlanul, felkészületlenül érte a közönséget. Nagyon nehéz próbafolyamat volt, akadtak olyan színészek, akik közben bedobták a törölközőt. Szerettem azt az előadást, és az mégiscsak jelent valamit, hogy megnyertük vele a lengyelországi Gombrowicz Fesztivált. Andrzej sokkal klasszikusabb módon is meg tud szólalni, de a következő évadra tervezett Shakespeare-darab, A vihar igazi látomásos színházat kíván.
Utólag mindig érzi, amikor valami nem volt időszerű, vagy mégsem akkor, ott kellett volna megcsinálnia?
A Don Quijote például ilyen volt. Ma is úgy gondolom, hogy kevés nekem valóbb téma van, mint a Cervantes-mű, mégsem sikerült igazán. Az akkori felállásban csak ilyen torznak születhetett meg, azzal együtt, hogy sokan nagyon szerették, és fájt a szívünk, mikor levettük a műsorról.
Miért éppen Wass Albert Tizenhárom almafa című regényét választotta a készülő Trianon előadás keretéül?
A regényből nem annyira a szöveget, inkább az alaphelyzetet veszem át: van egy ember a tizenhárom almafájával, és a kertjén keresztül húzzák meg a határt, az életén keresztülgázol a történelem. Elpusztítják a fáit, besorozzák katonának, hol a magyar, hol a román seregbe, és mégis mindig talpra áll. Remek helyzetek vannak benne, egy magyar Švejket látok benne Szarvas Józseffel a főszerepben. Eszembe jut az a kárpátaljai bácsi, aki mesélte, hogy soha életében nem ment a falujából sehova, mégis öt ország állampolgára volt. Wass Albert mellett számos más szerző munkáit, történelmi dokumentumokat használunk fel az előadáshoz, minden szereplő két szerepet játszik majd: egy történelmi figurát és egy "hétköznapi" alakot. Az ötlet egyébként véletlenszerűen adódott. A fiam Wass kisregényének az expozícióját mondta el egy prózamondó versenyen a tanára javaslatára, ami arról szól, miként teremtette a Jóisten a székelyt. Ez a másfél oldalas szöveg indította be a fantáziámat.
Olyasmi lesz ez, mint a Fekete ég - A fehér felhő volt?
Hasonló. Az az előadás az első világháborúról szólt, a Fekete ég című háborús előhang a történelmi szituációról, Molnár Ferenc A fehér felhő című darabja pedig a hősi halált halt bakák és a gyerekeik köré szőtt egy gyönyörűséges mesét. A Tizenhárom almafa esetében szeretném, ha több humorral beszélhetnénk a trianoni békediktátumról és annak a következményeiről. Ami elsőre talán szokatlanul hangzik, de jó volna megmutatni, hogy ezek az emberek a furfangjaikkal, "életre ítéltségükkel" miként tudják túlélni a történelem viharait.
Fotók: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt. Nyitókép: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond.
