Nyílt napok a Táncsics-börtönben

Egyéb

Júliusban visszakapta az Egyesült Államoktól a Táncsics-börtönt a magyar állam, és már az amerikai zászló levonásakor felmerült a gondolat, hogy jó lenne megnyitni a nagyközönség előtt mostani állapotában, erre pedig az október 6-i évforduló lenne a legmegfelelőbb időpont ? derült ki L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, valamint Dr. Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármesterének közös sajtótájékoztatóján.

L. Simon László fölelevenítette az épületegyüttes történetét, amelynek rabjai között olyan híres magyar közéleti személyiségeket találni, mint például az utcai épületben raboskodó Kossuth Lajos. Ez volt az az épület, ahonnan 1848-ban a márciusi ifjak kiszabadították a korszak emblematikus figuráját, Táncsics Mihályt, és ez volt az az épület, amelyet a II. világháború elvesztése után a magyar állam két másik épülettel együtt jóvátételként az Egyesült Államoknak adott. 2006-ban George W. Bush magyarországi látogatásakor sikerült fölvetni politikai szinten az akkori kormánynak azt a vágyat, hogy visszakaphassuk, és saját nemzeti céljainkra használhassuk fel a helyet. Végül nyolc év munkájának köszönhetően, a magyar állam idén nyáron két másik ingatlannal együtt visszakapta az épületet.

?Óriási lehetőséget látok ebben, és a kerület polgármesterével együttműködve, a Miniszterelnökség október 5-én és 6-án a nemzeti gyásznaphoz is kapcsolódva két napos nyílt napot tart majd itt: mindenki számára ingyenesen bejárható lesz az ingatlanegyüttes, és azt gondolom, hogy a budaváriak nagyon büszkék, hogy egy újabb értékkel lettünk gazdagabbak?- nyilatkozta L. Simon László.

Dr. Nagy Gábor Tamás a nyílt napok programjáról beszélt.

?Amikor augusztusban levonták itt a zászlót, megfogalmazódott az ötlet, hogy milyen jó lenne október 6-án a vértanúkra emlékezve, ilyen állapotban megnyitni az épületet azért, hogy az érdeklődők körülnézhessenek, gyönyörködhessenek a kilátásban, de egy olyan nemzeti emlékhelyen is megfordulhassanak, ami szorosan és hitelesen köthető 1848. március 15-hez.? ? fogalmazott.

(Fotó: Csákvári Zsigmond)