A könyv nyíregyházi sajtóbemutatóján Illésfalvi Péter, a Hadtörténeti Múzeum főmuzeológusa elmondta: az egykori nyíregyházi és nyírbátori laktanyák katonáiból álló gyalogezred 1920-ban alakult, az országhatárok változása miatt megszűnt munkácsi és szatmári ezredek jogutódjaként. A nyírségi ezredet nem a II. magyar hadsereg csapatrészeként vezényelték ki a Don-kanyarhoz, hanem úgynevezett "felváltó alakulat" volt, 1943 októberében és novemberében vonult a frontra, s vette át az ottani harci körzeteket. Az alakulat katonái a harctéren kapták meg a leváltott zászlóaljak fegyvereit, s kapcsolódtak be az ütközetekbe.
Illésfalvi Péter fontosnak tartotta kiemelni: a legújabb kutatások vitatják, hogy a Donnál harcoló II. magyar hadsereg rosszul felszerelt lett volna. A korabeli dokumentumok alapján a legjobban felszereltnek számított akkoriban a hadtest, még ha el is maradt a német és az orosz csapatok felszereltségétől.
A nyírségi gyalogezred súlyos veszteségeket szenvedett a doni harcokban - mint azt a könyv egyik szerzője, Bene János, a szabolcsi múzeum igazgatója elmondta - a 4500 fős sereg tagjai közül mindössze 751-en tértek haza az oroszországi frontról.
Az újra, bővített kiadásban megjelent kötet - amelynek másik szerzője Szabó Péter, a Hadtörténeti Intézet munkatársa - közöl egy veszteséglistát is, 1500 elesett, vagy eltűntnek nyilvánított katona adataival. A doni csatákról a korabeli harctudósítások alapján számol be a könyv, illetve közli több résztvevő tiszt és katona visszaemlékezéseit, amelyeket egykor az érintettek naplóba rögzítettek, vagy a közelmúltban mondtak hangszalagra a kötet alkotóinak.
A könyv a doni harcokról készült fotókkal, köztük egy elesett magyar katona hóval félig beborított tetemét megörökítő képpel zárul, ami Illésfalvi Péter szerint azt üzeni a mának: "soha nem adódhat a világon olyan probléma, amelynek megoldása a fegyveres konfliktus lenne".
