Csütörtökön kezdődik a Nemzeti Színház VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozója (MITEM), amelynek nyitóelőadása a Fővárosi Nagycirkuszban lesz.


polunin1_600x400.png
Slava's Snowshow

A találkozó programját orosz, ukrán, szerb, litván, német, kazah, dán, portugál, cseh, francia, svéd és határon túli magyar előadás színesíti.

A nyitóelőadás Szlava Polunyin produkciója, a Slava's Snowshow, mely a Fővárosi Nagycirkuszban látható.

Ebben az évben a gyökerek, a hagyományok állnak a fesztivál középpontjában, a kultúra gyökerei, archetipikus megnyilvánulások keresése. Kiemelt szerepet kap Eugenio Barba író-rendező és társulata: az idén 55 éves Odin Teatret műsorra tűzi Barba trilógiáját.

A Fa, a Nagyvárosok a hold alatt és a The Chronic Life című produkció alkotta trilógiát az Odin Teatret Magyarországon mutatja be először Európában. Az előadásokhoz több szakmai program is kapcsolódik. A társulat színészei workshopokat tartanak, koncertet adnak, Eugenio Barbával is találkozhat a közönség, és egy dokumentumfilmet is vetítenek az alkotóról.

A MITEM visszatérő vendége Rimas Tuminas litván rendező, aki idén a Ványa bácsival, a moszkvai Vahtangov Állami Színház előadásával érkezik a fesztiválra. Vidnyánszky Attila elmondta, hogy az előadás Rimas Tuminas első nagy áttörése volt Moszkvában, a darabot, amelynek címszerepét Szergej Makoveckij játssza, már korábban is szerették volna elhozni a fesztiválra. A rendezőnek Magyarországon már rajongótábora van, ezt bizonyítja, hogy a jegyek pillanatok alatt elkeltek - jegyezte meg.


net_vanyabacsi_0020_600x400.png
Rimas Tuminas: Ványa bácsi

A Berliner Ensemble, amely másodszor vesz részt a találkozón, ezúttal Michael Thalheimer rendezésével, Tennessee Williams A vágy villamosa című darabjával érkezik.

A klasszikus, európai módon megszólaló színházak mellett különlegességeket, ?színházi csemegéket" is kínálnak a közönségnek - mondta Vidnyánszky, és kedvencei között említette a Korkut legendája című darabot, az Auezov Kazah Állami Dráma Színház produkcióját. ?Egészen különleges, csodálatos előadás" - hívta fel rá a figyelmet.


kurkut_legendaja_600x400.png
Korkut legendája

A Jonas Vaitkus litván művész rendezésében április 30-án látható darabhoz kapcsolódva kerekasztal-beszélgetést is szerveznek, amelyen a kazah és a magyar közös kulturális örökségéről a téma magyar kutatói tartanak előadást, továbbá Iran-Gajip szerzővel és a produkció alkotóival az előadás létrejöttének előzményeiről, a litván és kazah művészek együttműködéséről beszélgetnek.


a_joveveny_600x418.png
A jövevény

A fesztiválon április 23-án látható lesz Szumbel Gaffarova tatár írónő első, nagy port kavaró darabja, A jövevény. A Galiaszgar Kamal Tatár Állami Színház előadása Farid Bikcsantajev rendezésében arra keresi a választ, hogyan ragadható meg egy nép identitása, és lehetséges-e visszatérni a múltunkhoz, ha már egyszer elszakadtunk tőle.

Április 26-án játsszák a tavaly elhunyt világhírű litván rendező, Eimuntas Nekrosius Kurafiak című előadását, amely a litván nép ősi eredetét mutatja be. Az előadáshoz szakmai program is kapcsolódik: In memoriam Eimuntas Nekrosius címmel az alkotóról dokumentumfilmet vetítenek és beszélgetést szerveznek.


a_felkegyelmu_600x400.png
A félkegyelmű

A MITEM-en határon túli magyar előadásként a komáromi Jókai Színház A félkegyelmű című produkcióját is játsszák Martin Huba rendezésében, és a programban a Nemzeti Színház öt előadását, köztük Madách Imre Az ember tragédiája című művét is bemutatják. A fesztivál mottója egy Madách-idézet: "Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?".

Részletes program itt

Fotók forrása: nemzetiszinhaz.hu