Négy színháztermi és négy felolvasószínházi bemutatóval készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amelynek nézői csaknem ötven előadásból választhatnak majd.

A tizenkettedik évadát kezdő Zenthe Ferenc Színház társulata az eddiginél több saját kiállítású előadást mutat be a színházteremben és a KultPONT Kamarateremben. Célul tűzték ki, hogy a 2023/2024-es évad repertoárjában még vidámabb, még szórakoztatóbb előadásokat kínáljanak, hogy a színház valóban az élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szóljon.

Az évad első premierjét, A főszereplő című kortárs krimivígjátékot szeptember 29-én mutatják be. Ezt A bolond lány című bűnügyi vígjáték és a Házaspárbaj – Az öldöklés istene című fekete komédia követi, majd a Valahol Európában című musical premierjét láthatják a nézők.

A színháztermi bemutatók közül kettőt, A bolond lányt és a Házaspárbaj – Az öldöklés istene című darabot felolvasószínházi változatban is láthatja az új évadban a közönség. A kamaraszínpadon bemutatandó új felolvasószínházi produkciók között lesz még a Kalauz nélkül és a Szása i Szása című darab.

Az új évadtól már helyi, a művészeti életért sokat tevő személyek nevét viseli a teátrum két kamarabérlete. A T. Pataki László Kamarabérletben a már többször bizonyító előadások sorakoznak, míg a Komlóssy Erzsébet Kamarabérletben kizárólag zenés előadásokat láthat a közönség. A Vertich József Bérletben a már megszokott vidám darabokkal várják a közönséget, és az új évadban is elérhető lesz a népszerű Szabadbérlet, amelynél a felnőtt bérletes előadások közül választhatnak a vásárlók, így állítva össze saját bérletüket.

A képen jelenet a Zenthe Ferenc Színház Augusztus Oklahomában című előadásából. Forrás: Zenthe Ferenc Színház