Három városban nyolc programmal, koncertekkel, kiállításokkal és konferenciákkal is készül az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága magyar elnökségének idejére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A
programok a tárca szociális ügyekért felelős államtitkársága, kulturális
államtitkársága, valamint a nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért
felelős államtitkársága szervezésében valósulnak meg Budapesten, Debrecenben és
Szentendrén – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán a
soros elnökség kulturális programjait beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.

Kásler
Miklós emlékeztett arra, hogy Magyarország május 21-én vette át Németországtól
az Európa Tanács Miniszteri Bizottságában ellátandó elnökségi feladatokat. Az
elnökség féléves ciklusokban, rotációs rendszerben működik.

Kiemelte:
Magyarország az elnökség ideje alatt törekszik arra, hogy a környező és más
európai országokkal együttműködjön minden olyan kérdésben, amely erősíti az
emberi jogokat, a demokratikus értékeket, a jogállamiságot védi és támogatja.

Mint mondta, a soros elnöki tevékenység célja a demokratikus intézmények védelmének előmozdítása, a különféle nemzetek politikai, jogi, szociális, kulturális együttműködésének erősítése, valamint a küzdelem a vallási intolerancia és a kisebbségek hátrányos megkülönböztetése ellen.

Kásler Miklós szerint Magyarország a tevékenységével erősíti Európa stabilitását, az elnökség pedig jelentősen hozzájárulhat Magyarország pozitív megítéléséhez a szervezetben és a nemzetközi közösségekben. Jelentősen növelheti hazánk kulturális diplomáciai láthatóságát a tagállamok körében és Franciaország Grand Est régiójában.

 A magyarországi programok mellett az Európa Tanács székhelyén, Strasbourgban is rendeznek szabadtéri kiállítást, és koncertet adnak a Kis Virtuózok – mondta a miniszter.

A rendezvények több mint 122 millió forintból valósulnak meg.

Vásáry Tamás zongoraművész, karmester elmondta, hogy a kulturális programsorozat augusztus 17-én veszi kezdetét a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar koncertjével Debrecenben, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, másnap a zenekar Budapesten, a Hősök terén lép fel. A műsoron Kodály Zoltán Háry János című daljátéka és Beethoven 7. szimfóniája is szerepel.

A zenekar augusztus 16-án a Pesti Vigadóban ad koncertet a Covid-árvák megsegítésére létrehozott Regőczi István Alapítvány javára.

A koncertek mellett augusztus 19-én Kulturális örökségünk felfedezése címmel nyílik Szentendrén fotókiállítás. A nevelőszülőségről tartanak konferenciát Budapesten szeptember 28-án, október 13. és 14. között pedig online konferenciát szerveznek az európai környezettudatos kulturális turizmusról.

A program zárásaként október 25-én Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban nyílik válogatás a könyvtár régi nyomtatványaiból.

Strasbourgban szeptember 15. és október 10. között mutatkozik be a Kulturális útvonalak Magyarországon és az Innováció a kultúra területén a Covid–19-időszak alatt című szabadtéri tárlat. A Kis Virtuózok szeptember 29-én adnak koncertet.

A nyitóképen Vásáry Tamás a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart vezényli. Forrás: YMSA Debrecn