Kezit csókolom, szabadság, erőt-egészséget, szevasztok… mit tudom én, ki van itt!
Hoffmann Géza néven született 1936. július 2-án Budapesten. Az érettségit követően háromszor is sikertelenül felvételizett a színművészeti főiskolára, de a színész szakmától ez sem vette el a kedvét. Porcelángyári munkásként helyezkedett el, katonai szolgálata után pedig beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába (Sas József és Sztankay István voltak az osztálytársai), emellett játszott a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában.
Mennyit futok százon? Öt métert.
1960-ban a Fészek Klubban megkereste Szendrő Józsefet, a debreceni Csokonai Színház akkori igazgatóját, aki szerződtette, tőle kapta a Hofi nevet. A kis színházi szerepek, a beugrások azonban nem bizonyultak kielégítőnek számára, az előadások után parodizálta a színpadon felvonultatott karaktereket, és világossá is vált, hogy leginkább ez az ő terepe.
Vannak eredményeink, de majd kiküszöböljük őket.
A paródiák sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött a fővárosba, fellépéseket kezdett vállalni, melyek egyre sikeresebbek lettek. Az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel vidéki városokban is fellépett paródiáival. 1967-től dolgozott Koós János táncdalénekessel, párosuk hatalmas sikereket aratott, Macskaduett című dalukból a hetvenes években Nepp József rendezett rajzfilmet.
Drága elvtársnők, drága elvtársak! Drága minden.
A kiugrást a Magyar Rádió 1968-as szilveszteri műsora hozta meg számára, itt a táncdalfesztivált parodizálta. 1970-ben szerződött a Komlós János vezette Mikroszkóp Színpad társulatához, ahol előadásai telt házzal futottak. A televízióban is foglalkoztatták, emlékezetes siker volt Rózsa Sándor-paródiája, majd több éves huzavona után az MTV levetítette Kádár-paródiáját is.
Ez egy ilyen ország. Itt nincs külön munkásőr, külön nyilas, külön cserkész… Attól függ, melyik ruhája tiszta.
„Kerényi igazgató úr átépíttette a Madách Színházat is, szépen sikerült, nem tudom, láttad, nem láttad, képzeld el, ilyen szép gusztusostalan. Fehér márvány, fekete falak, mint valami első osztályú ravatalozó. Ha valaki a röhögéstől megdöglik, nem kell hazavinni. Levisszük a ruhatárba, kicsöpögi magát, hétfőn jó pénzért elássuk.”
Komlós halála után, 1982-ben elhagyta a Mikroszkópot, a következő évben a Madách Színház tagja lett. A Madách Kamarában Hofélia című önálló estjét ötszázszor játszotta óriási sikerrel, műsora lemezen is megjelent. Az 1987-től futó Élelem bére című darabja még ezt is túlszárnyalta: 2001 májusára elérte az 1500. előadást. Mindkettőnek ő volt az írója és szerkesztője, így szinte mindegyik előadás egyedi volt, figyelembe vette a napi eseményeket is egy-egy félmondattal.
Egészséges életmód, mi? Világos, biókám. Én amondó vagyok, hogy legyen inkább az orrom borvirágos, mint a fogam vízköves!
Hofi sikereinek titka a közönséggel való szoros kapcsolat, a közélet eseményeinek kíméletlen, de mégis kedves és közérthető kifigurázása, a gyors reagálóképesség volt. Poénjai generációk számára váltak szállóigévé. Számos lemeze jelent meg (amelyek rendre aranylemezzé váltak), az első 1970-ben Hofi címmel – a magyar hanglemezkiadás történetében ez volt első olyan felvétel, amely a humor műfajában készült.
Ha megfigyelted, itt mindig átkos rendszer jön. Egyszer jönne már egy kis sima!
Állandó résztvevője volt a szilveszteri rádiókabaréknak. Sikere a rendszerváltást követően is töretlen maradt, műsorainak hangvétele és stílusa, egyéni humora mit sem változott, egyszemélyes intézménnyé vált. Pályatársai szerint egyetlen szakmai besorolás sem érvényes munkásságára, ahogy mondták, foglalkozása egyszerűen: Hofi.
Azt mondja anyósom: „Géza, látod, milyen hülye vagy? Csoda, hogy még nem neveztek ki sehova.”
Munkásságát, szakmai teljesítményét 1970-ben és 1973-ban Jászai Mari-díjjal, 1977-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész címmel ismerték el. Hatvanadik születésnapja alkalmából, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki, 1998-ban pedig megkapta a Kossuth-díjat. 1997-ben a közönség a Halhatatlanok Társulatának tagjai közé választotta, s lábnyomát rögzítették a pesti Broadway-n.
Van a Költészet című műsor, jön a szereplő, beáll, kezd szenvedni… Csak az a kultúra, ha merev, komoly arccal mondják, csak az. Így, mosolyogva? Á, így mereven. Ha érti, ha nem, nem látszik.
2001-ben neki ítélték a Pro Cultura Urbis díjat több évtizeden átívelő töretlen művészi pályájáért, jellegzetes figurái megteremtéséért, különleges egyénisége és a sajátosan magyar humor sikeres ötvözéséért.
Van egy öreg orvos haverom, azt mondja: „Tudod, Géza, az a fontos, hogy egészség legyen… meg beteg.”
Egészsége a kilencvenes évek második felétől fokozatosan romlott, átesett egy szívinfarktuson, egy szemműtéten, ám amint állapota engedte, színpadra lépett. 2002 februárjában visszatért a világot jelentő deszkákra, 2002. április 7-én játszott utoljára a Madách Kamara színpadán.
A tömeg kiabálta, hogy „Szabadságot!”. Aszongya anyósom: „Szabadságot? Hát tavaly nem vették ki?”
2002. április 10-én hajnalban, álmában érte a halál. A Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra. Emlékét a Nagymező utcában felállított szobor is őrzi. 2011-ben az Örkény Színházban felavatták gránitban megörökített lábnyomát.
A temetőre az van kiírva: feltámadunk. Akkó má' jobb a kocsma, me' oda meg az, hogy Sose halunk meg.
Rádiós és televíziós felvételeinek újrajátszásai bizonyítják, hogy humora változatlanul népszerű és aktuális napjainkban is. Tiszteletére kisbolygót neveztek el 180857 Hofigeza néven. Születésének 85. évfordulóján a VI. kerület önkormányzata emléktáblát állított az Anker köz 1–3. számú háznál, ahol Hofi élt és alkotott, ahonnan átsétált a Mikroszkópba, majd később a Madách Kamarába.
Nyitókép: Hofi Géza 1972-ben. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
