Nyolc új filmet, főként dokumentumfilmeket láthat a vajdasági magyar mozgókép napja alkalmából szervezett, hat települést érintő fesztiválon a közönség október 13-án és 14-én.

A Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválját Szabadkán, Zentán, Topolyán, Magyarkanizsán, Zomborban és Újvidéken szervezik meg. A rendezvény ideje alatt látható lesz Miskolci Roland Szalonspicc című animációs filmje, amely színeivel, hangjaival, képeivel a nézőt is bódult hangulatba ringatja. A 17. Göcsej Filmszemlén is díjazott alkotáshoz Koltai Róbert adta a hangját.

Bemutatják Herczeg Zsolt Antika című dokumentumfilmjét, amely egy nevelőszülőknél élő vajdasági fiatal életébe enged betekintést. Lavro Ferenc Arcélek – Vajdasági triptichon című dokumentumfilmjében földművesek, akadémikusok, lelki vezetők mesélnek arról, hogy kik a vajdasági magyarok és mit jelent a szülőföld megtartó ereje.

Vajdasági témákkal foglalkozik Fejős Csilla három dokumentumfilmje is.

A Szerémi borvidék című alkotásból kiderül, hogy kelták, rómaiak, hunok, avarok, majd magyarok termelték a szőlőt és szűrték a bort a Tarcal-hegyen, és hogy Mátyás király visegrádi palotájának szökőkútjából is szerémi bor folyt. Az Aracsi pusztatemplom című film a monumentális romtemplomot, a Vajdaság egyik legrégebbi magyar épített örökségét mutatja be, és arról is beszámol, hogy ez az emlékhely a magyarság ezeréves délvidéki jelenlétét bizonyítja. Az egyik legjelentősebb középkori vajdasági várromot pedig a Bácsi királyi és érseki lovagvár című filmből ismerheti meg a közönség.

Nem rugaszkodik el a szülőföldtől Csubrilo Zoltán sem, amikor a Nagyon köll már az eső című filmjében a magyarlakta bánsági falu, Rábé történetét és életét mutatja be. A dokumentumfilm helyzetképet rajzol egy viszonylagos elszigeteltségben, ősi hagyományokat megőrző, tragikusan fogyatkozó szerbiai magyar faluról.

Iván Attila Ha jön a fa, akkor menni köll című alkotása pedig egy kihalófélben lévő szakmát, az uszadékfagyűjtést mutatja be, amely a Tisza mellett élő embereknek nyújt megélhetést. A szórványban élő magyarságról szól S. Gordán Klára filmje. A Magyarok a Miljacka partján – Irma asszony története a boszniai magyar diaszpóráról szól, és bemutatja, hogyan alakult ki, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül és milyen helyzetben van ez a közösség.

Október 13. a vajdasági magyar mozgókép napja annak emlékére, hogy Lifka Sándor 1910-ben ezen a napon nyitotta meg Szabadkán az első filmszínházat. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács 2005-ben hozott határozatot a helyi magyarság jeles napjairól, ezek között kapott helyet a mozgókép napja.

Nyitókép: részlet Miskolci Roland Szalonspicc című animációs filmjéből.