Ő volt Stradivari egyetlen méltó vetélytársa – Giuseppe Guarneri olasz hegedűkészítő 325 éve született

Cremonai hegedűkészítő családban jött világra. A família első ismert tagja nagyapja, Andrea Guarneri volt, aki a cremonai hegedűkészítők hírnevét megalapozó Nicola Amati műhelyében leste el a szakma fortélyait, érdekesség, hogy inastársa a nagy Antonio Stradivari volt. A hagyományt két fia folytatta, majd unokája fejlesztette tökélyre, a Guarneriusokat gyakran hasonlítják a Stradivari-hegedűkhöz.

Életéről – ahogy a család többi tagjáéról is – keveset tudni: nemcsak születési idejét nem ismerjük pontosan (forgalomban van egy 1687-es évszám is), de még az sem tisztázott, hogy a dinasztiát alapító Andreának unokája vagy unokaöccse volt-e. Az azonban biztos, hogy

Jézus jelentésű melléknevét azért kapta, mert minden alkotásába az IHS betűket, Jézus görög monogramját és egy keresztet vésett.

Apjától a mesterségen kívül sok adósságot is örökölt, amelyek élete végéig nyomasztották, így fogadót is üzemeltetett, hogy adósai követeléseinek eleget tudjon tenni, halála előtt nem sokkal pedig el kellett adnia házát. Ezzel függhet össze a szóbeszéd, hogy börtönben is ült, ami társadalmi elismertségét tekintve sem látszik valószínűnek. Feljegyzések szerint megnősült, de sem gyermekeiről, sem tanítványairól nem tudunk, akiknek tudását átadta volna. Apja műhelyének vezetését 1730-ban vette át, mesterművei szakértők szerint 1734 után születtek. Alig negyvenhat évesen, 1744. október 17-én halt meg, hét évvel élve túl nagy vetélytársát, Stradivarit, akinek kétszer ilyen hosszú élet adatott, és 1737-ben, kilencvenhárom éves korában hunyta le örökre a szemét.

Guarneri igen termékeny hangszerkészítő volt, de ez nem ment a minőség rovására.

A mintegy kétszáz Guarneriusból mára mindössze kilencven maradt fenn, ezeknek nevük is van.

Míg a legnagyobb vetélytársa, Stradivari keze alól kikerült hegedűk többé-kevésbé hasonlítanak egymásra, a kísérletező kedvű Guarneri hangszerei erősebb, vastagabb fából készültek, olykor teljesen különböznek egymástól formában, méretben – csak hangzásban nem: az mindegyiknél tökéletes. Titkát évszázadok óta kutatják zenetudósok, fizikusok, kémikusok, számos elmélet is született, csak éppen egyik alapján sem sikerült hasonló mesterművet építeni.

Del Gesù hangszerén játszott Yehudi Menuhin, Jascha Heifetz, Isaac Stern, Pinchas Zukerman és Henryk Szeryng is, legnagyobb rajongója mégis Niccolò Paganini volt. „Az ördög hegedűse” adósságai miatt éppen zálogba csapta Amati-hegedűjét, amikor egy francia tisztelőjétől Guarnerit kapott kölcsön, aminek hangjába beleszeretett, amit meg is tartotta, a kereskedő pedig nem mert reklamálni, annyira félt a hegedűs állítólagos természetfeletti hatalmától. Paganini élete végéig a hangjának erőteljessége és rezonanciája miatt általa csak „Ágyúnak” (Il Cannone) nevezett hangszeren játszott. Az 1743-ban készült hegedűn a szokásostól eltérően egy szinten voltak a húrok, így akár egyszerre három vagy négy húrt is meg lehetett rajta szólaltatni. Az a szóbeszéd is tartotta magát, hogy a hegedű hangja azért ilyen különleges, mert Paganini elcsábított és meggyilkolt egy nőt, akinek lelkét ide börtönözte be – sokan hallani is vélték sikongását játék közben. A hegedűt ma a genovai városházán őrzik, és csak a kétévente megrendezett Paganini-hegedűverseny győztese szólaltathatja meg, illetve nagyon ritkán a legnagyobb hegedűsök vehetik kézbe – Ruggiero Ricci például ezzel a hangszerrel rögzítette lemezre Paganini 24, szólóhegedűre írt capriccióját.

Nigel Kennedy brit, Vagyim Repin orosz, Patricia Kopacsinszkaja moldovai-osztrák, Jichák Perlman amerikai-izraeli, Gidon Kremer lett hegedűművész is

Guarnerin játszik, csakúgy, mint Kelemen Barnabás , aki azt a Kovács Dénes által használt, 1742-ben készült hangszert kapta meg, amelyet a magyar állam 1967-ben vásárolt meg.

A zeneértő közönség és a művészek véget nem érő vitákat folytatnak arról, hogy a Stradivari- vagy a Guarneri-hegedű szól-e szebben. A vita persze eldönthetetlen, csak annyi biztos, hogy utóbbiak hangja erősebb és sötétebb, és hogy mindkét hangszer egy vagyont ér. A legdrágább hegedű címért csak e két mester alkotásai vannak versenyben. 2011-ben a japán cunami áldozatainak javára rendezett árverésen az 1721-ben készült, Lady Blunt névre hallgató, egykor Lord Byron unokájának tulajdonában lévő Stradivari-hegedűért 15,8 millió dollárt adtak, de egy évvel később már 16 millió dollárért cserélt gazdát magánkereskedelemben a Guarneri által készített egyik utolsó hangszer, az 1741-es Vieuxtemps Guarneri, amely nevét egykori tulajdonosáról, a 19. században élt belga hegedűművészről kapta.

Míg a többi híres mester egyéb vonós hangszereket is készített, Guarneri műhelyéből egy cselló kivételével csak hegedűk kerültek ki. Nevét nemcsak hangszere, hanem egy aszteroida is őrzi, és több irodalmi alkotás „főszereplője”.

Nyitókép: Giuseppe Guarneri és mestere, Andrea Gisalberti egy 1906-os rajzon. Forrás: Wikipedia / Creative Commons