A múzeum több tucatnyi hasonló emléket őrző kollekciójából bemutatott 12 darab, 1920 és 1960 között használt fémforma az 1970-es évek elején került közgyűjteménybe. Egy részüket a cukorszirupból, lisztből előállított fehér tészta, az úgynevezett "ejzolt tészta" szaggatásához használták, másokat a kavaróteknőben kevert, gyúrt és nyújtott, mézből, cukorszirupból és lisztből készített tészta formálásához. Ezek az eszközök tehát kétféle technikával készülő, két különböző mézeskalácstípus előállítását tették lehetővé.
A lemezlapból összeillesztett szaggató keretek a leggyakrabban készült figurákat formázták meg: a kis és a nagy szívet, a lovacskát, a lovas huszárt, a babát és a kislányt. Ezek kedvelt formái voltak a mézeskalácsosoknak, s a vásárokon igen kelendőek voltak. A szívek elsősorban szerelemi ajándékként kerültek a megajándékozott leányokhoz. A lovacskát és a lovas huszárt a kisfiúk kapták azért, hogy erősek, huszárnak való gyerekek legyenek, a kislányt és a babát a kislányok kaphatták vásárfiaként.
A fémből préselt negatív formák tulajdonképpen az egykor fából kifaragott, negatív vésetű fa formák ( vagy ütőfák) korszerű utódai voltak, azokat váltották le a XX. században, s a XX. század első felében az édesiparban a gyáriparral még versengő, de egyre inkább teret veszítő kisiparnak állítanak emléket.
