Ők így olvasnak
Mindenkinek másképp telnek az utazásai, mindenki mással foglalja le magát egy-egy hosszú út során, s merő naivitás volna azt gondolni, hogy az olvasás ebbe kivétel nélkül beletartozik. Köteles Leander, a Leander Kills zenekar frontembere például útjai során gyakorta az írást választja az olvasás helyett; Babaitisz Jorgosz, művésznevén Lil Frakk a magyar trapszcéna egyik meghatározó alakja idő híján néha csak a hírportálokat böngészi át – de azért most elárulta legutóbbi könyvélményét; Czompó Gábornak, a Vers a Peronon megálmodójának mindegy is, hogy utazás vagy sem, csak legyen a feje búbjáig elmélyült az az olvasás; mint ahogy Polgár Kristóf költő, színész sem tervezi meg, hogy mikor, hova és mit visz magával – ennek ellenére a reggeli kávézáshoz mindig akad nála egy kósza verseskötet.
Czompó Gábor
„Én inkább az olyan könyveket szeretem, amin akár soronként megállva is el lehet mélázni. Szeretek a történetekben elmerülni, nemcsak derékig sétálni bennük, hanem teljesen alábukva megélni. Lepjen el teljesen! Nem kell hogy sodorjon a történet, szeretem rágni a szavakat.
Mostanában fejeztem be Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg, Jászberényi Sándor Mindenki másképp gyászol, Csányi Vilmos Teremtő képzelet című könyvét, de szívesen olvasok Knausgardot, Fossét, Ishigurót, Murakamit, Dosztojevszkijt, Houellebecq-et és versesköteteket is.”
Köteles Leander
„Az utazásaim során leggyakrabban írni szoktam, nem olvasni. Viszont utoljára Viktor E. Frankl Mégis mondj igent az életre! című művét olvastam el, melynek tartalma arra világított rá, hogy az emberek problémáinak nagy része csupán a fejükben létezik. Illetve arra, hogy bármennyire is nehezek a körülmények, egy dolog biztos: a változás. A megoldás pedig egyértelműen egy jól beállított gondolatmenet és a pozitív érzelmi töltet.”
Polgár Kristóf
„Ez nálam nagyon változó, nem tudom konkrét művekhez kötni, például hogy Párizsba Rimbaud-t vinnék. De mindig van nálam egy verseskötet, ha reggel a kávé mellé jólesne valami hangulatteremtő, és viszek egy regényt is, ha kifekszem a partra olvasni.”
Lil Frakk
„Az elmúlt öt évem, bármennyire is jó lett volna, sajnos nem az olvasásról szólt. Úgyhogy amikor olvasok is, akkor általában csak különböző hírportálokat, amikre egyébként mindenkit ösztönzök, hiszen a mostani kulturális, politikai és közéleti helyzetben szerintem mindenkinek érdeke lehet, hogy képben legyen a történésekkel. Visszatérve a könyvekre: amivel legutóbb dolgom volt és különösen szerettem, az Rick Rubin A kreatív folyamat című kötete, ami, bármilyen meglepő, tényleg a kreativitásról szól. A kötet azt taglalja, hogy hogyan tudod kihozni magadból a száz százalékot, hogyan tudsz olyan mélységeket találni magadban, ami életre tudja hívni a kreatív énedet. Ez a könyv olyan tanácsokkal lát el, amelyek képesek új szelepeket kinyitni az ember agyában, ugyanakkor megtanítanak arra is, hogy miként tudd elfogadni, amikor épp nem vagy kreatív flow-ban. Ketioz (rapper) mondta, hogy amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni. A könyv erről is szól, és nyomokban egy kevés spiritualitást is tartalmaz, ami szintén egy új fejezetet nyitott meg bennem is.”