A zsűriszékben újra helyet foglal Wolf Kati, akivel a műsor 2012-ben kezdetét vette. Az énekesnőt nem csak a dalverseny első évadában láthatták a nézők, 2015-ben és 2020-ban versenyzőként állt színpadra. Ismét a zsűriben látható Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere. A Vidéki sanzon előadója negyedik alkalommal keresi a közönséggel együtt a legjobb hazai slágert. A szájharmonika-művész Ferenczi György másodszorra vesz részt a dalpárbaj zsűrijében, míg a rockabilly zene magyar képviselője, Egri Péter korábban zenekarával, a Mystery Ganggel állt A Dal színpadán.

A Dal 2022 négy válogató adásában összesen 40 produkció mutatkozik be. Újdonságnak számít, hogy ezúttal valamennyi előadás élőben hangzik el a színpadon, a két elődöntőben már akusztikus feldolgozásban. A döntőben a dalok a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében lesznek hallhatók.

A győztes dal előadója Az Év Dala 2022 címmel, valamint a Petőfi Zenei Díj év dala 2022 elismeréssel gazdagodik, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tíz felvételt tartalmazó nagylemezt, valamint egy zeneszámhoz még videóklipet is készíthet. A döntősök közül mindenki részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

A showműsor új szériájában ismét versenyeznek a szövegek és szerzőik A Dal 2022 Legjobb dalszövegírója elismerésért. Az élő show-ba bejutott 40 produkció mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyben, és a közönség szavazata alapján egyikük megnyeri annak fődíját.

A Dal 2022 műsorvezetői Rókusfalvy Lili és Király Viktor lesznek. Rókusfalvy Lili 2020-ban vezette a dalválasztó műsort, Király Viktor pedig többször versenyzőként vett részt a műsorban; az énekes 2012-ben testvéreivel együtt, 2014-ben és 2018-ban szólóprodukcióval jutott a döntőig.

Bővebb információk, érdekességek és exluzív tartalmak A Dal Facebook- és Instagram-oldalán, Rókusfalvy Lili és Király Viktor közösségimédia-felületein, valamint a www.adal.hu weboldalon találhatók.

Nyitókép: a zsűritagok. Forrás: A Dal Facebook-oldala