 |
Az ókorban égetett agyagból tudtak legkönnyebben és leggyorsabban elkészíteni olyan használati tárgyakat, amelyeket később már megfelelőbb alapanyagból állítottak elő. Ebből kifolyólag sokkal szélesebb körben alkalmazták, így a fazekakon, tálakon, tányérokon kívül például hombárokat, serpenyőket, poharakat, szűrőket, tintatartókat, perselyeket, bélyegzőket is készítettek kerámiából.
Szerencsés módon Aquincum környékén a természetes agyag (az úgynevezett "kiscelli agyag") előfordulása és a megfelelő vízellátás kitűnő feltételeket biztosítottak a kerámiakészítéshez: az egykori római település tágabb (Lágymányos és Békásmegyer közti szakasz) területén mintegy 21 fazekasműhely és több mint 70 égetőkemence mutatható ki.
Kezdetben a bennszülött kelta fazekasok kisebb kapacitású műhelyeikben részben még a saját hagyományaikat követve, részben pedig már az új (Itáliából és a nyugati provinciákból érkező) divatirányzatoknak megfelelően készítették termékeiket. Ennek egyik legszebb példája az úgynevezett "Pannoniai szürke" (pecsételt) kerámia.
A kisebb műhelyeket fokozatosan felváltották a nagyipari jellegű, tömegtermelésre berendezkedett manufaktúrák, ahol már jórészt egységesebb, az egész birodalomban elterjedt terméktípusokat állítottak elő.
A legnagyobb kiterjedésű fazekas telep a polgárvárostól keletre (az egykori Gázgyár területén), a Duna partján, mintegy 15 hektáros területen működött. Itt a konyhai edények, mécsesek, lepénysütő-minták, fogadalmi szobrocskák és épületkerámia mellett a korszak luxuskerámiájának számító terra sigillata gyártásával is foglakoztak, amit az itt talált edénytöredékeken kívül a számos, napvilágra került ép formatál is bizonyít.
