Október elejére tervezik a kolozsvári Ünnepi Könyvhetet

Egyéb

Ha a járványellenes intézkedések lehetővé teszik, október 1. és 4. között szervezik meg a tizedik kolozsvári Ünnepi Könyvhetet.

A különleges helyzet miatt idén lemondanak a koncertekről, a könyvbemutatókra, beszélgetésekre, gyermekprogramokra összpontosítanak. A rendezvényt a Bánffy-palota udvarán szervezik, de bizonyos eseményeknek a Bulgakov irodalmi kávéház is otthont ad.

H. Szabó Gyula, a romániai magyar könyves céh alelnöke elmondta, mindig törekednek arra, hogy a kolozsvári könyvhét az egyetemes magyar irodalom mellett az erdélyi irodalomra is ráirányítsa a figyelmet. Idén az 1880-ban született, 1970-ben meghalt Gyalai Domokosról kívánnak megemlékezni. Idén is megszervezik a fordítók kollokviumát, amely keretében Gelu Pateanuról, a magyar irodalom legavatottabb román fordítójáról is megemlékeznek.

Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke Szilágyi István Messze túl a láthatáron című regényének a bemutatását tartotta az egyik legfontosabb könyvheti eseménynek. Megjegyezte: évtizedek óta várja az olvasóközönség Szilágyi István új művét, és korábban maga a szerző is azt nyilatkozta, nem biztos, hogy megéli a regénye megjelenését. A könyvhéten adják át az E-MIL idei díjait is.

Kinizsi Zoltán, az Iskola Alapítvány képviselője elmondta, hogy koncertek híján gasztronómiai élményekben szeretnék részesíteni a könyvhét közönségét. Arra készülnek, hogy Cserna Szabó András és Nyári Krisztián készítik el Kolozsváron az Erdélyi lakoma egyik receptjét.

Amint a szervezők bejelentették, a rendezvényre Kolozsvárra várják Bereményi Gézát, Garaczi Lászlót, Závada Pált és Láng Zsoltot is.