Október végére elkészül a székesfehérvári Szent István Király Múzeum bruttó 5,3 milliárd forintos felújítása, modernizálása és bővítése – jelentette be a pénteki sajtónyilvános bejáráson Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője.

Vargha Tamás elmondta, hogy a munkálatok október végén fejeződnek be, utána kezdődik az épület műszaki átadása. A tervek szerint 2022 tavaszán a Királyok és szentek című, nemzetközi Árpád-ház-kiállítással nyitná meg kapuit a megújult épület – tette hozzá.

Cser-Palkovics András polgármester jelezte, hogy a bejárást
követően egyeztetnek a múzeumi szakemberekkel a leendő első kiállításról,
amelynek előkészületei már elkezdődtek.

A városvezető kiemelte, hogy az ütemterv szerint haladó építkezés végére olyan korszerű technológiával felszerelt múzeumépülete lesz a városnak, amely később is jelentős időszaki kiállításoknak adhat otthont.

Vargha Tamás az MTI kérdésére elmondta: az Árpád-ház Program fő felelőse a Magyarságkutató Intézet, mint azt a Székesfehérváron található királycsontok vizsgálata is mutatja, de a nemzetközi tárlat létrehozása a Magyar Nemzeti Múzeum nélkül nem lehetséges.

Az Árpád-ház Programban a kormány 5,3 milliárd forintot
biztosít a székesfehérvári Szent István Király Múzeum főépülete, az egykori
rendház megújítására. Az épületben, amely külsőleg megőrzi eredeti formáját,
21. századi terek nyílnak majd.

A műemléki védettség alatt álló egykori rendház épületét
1756-ban építették, sokáig ennek megfelelően is használták és csak 1980-ban
kapta meg a múzeum a barokk stílusú épületet. A csaknem háromezer
négyzetméteres épület a jelenlegi gazdasági udvar részbeni beépítésével bővül
mintegy 620 négyzetméterrel, ebben az új szárnyban alakítják ki a fogadóteret
és a kiszolgáló helyiségeket, míg az eredeti épületrészekben – a felújítást
követően – a kiállítóterek lesznek.

A fejlesztés részeként létrejön egy több mint ezer négyzetméteres, szabályozott hőmérsékletű és páratartalmú kiállítótér, amely alkalmas exkluzív időszaki és állandó régészeti, valamint történeti kiállítások rendezésére.

A megújuló múzeumépület a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítással nyitja majd meg a kapuit. 2022, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója ünnepi év lesz Székesfehérváron, ebből az alkalomból nyílik majd meg az Árpád-házat bemutató nagykiállítás, amely a kor jelképértékű hazai emlékeit eddig soha nem látott teljességükben mutatja be és hazahozza a tárlatra a külföldre került emblematikus tárgyakat is.

Fotók forrása: Székesfehérvár.hu