f00e8346-bc13-4f26-a16b-c2bc51d91b52.jpg

Októberben kerül a mozikba az Ákos-film

Elkészült az Ember maradj: Ákos című portréfilm első előzetese. A zenész életébe és alkotói munkájába betekintést engedő munkát a tervek szerint idén október 16-án mutatják be.

Nyilvánosságra hozták az első előzetest az Ember maradj: Ákos című dokumentumfilmhez, amely Kovács Ákos zenész, író, rendező életét és pályafutását mutatja be. A Filmintézet támogatásával, Kriskó László forgatókönyvéből és rendezésében készülő portréfilm részben fikciós visszatekintés, megjelenítve Ákos gyermekkorát, fiatalságát a rendszerváltás Magyarországán és első átütő sikereit is. Középpontjában Ákos szólókarrierje áll, mely minden mozzanatával azt mutatja, hogy az előadóművész-dalszerző-költő rendkívül összetett személyiség – olvasható az NFI honlapján.

Az alkotók hangsúlyozzák: „Ákos egyéniségéből és határozott, sokszor karcos véleményformálásából adódik, hogy tömegek ikonja, rajonganak érte, ugyanakkor vannak olyanok is, akik akár ismeretlenül is elutasítják.” A portréfilmben e jelenség miértjeire keresnek válaszokat az alkotók.

Ez is érdekelheti

Újra vár a Budapest Guitar Show

Hét év szünet után, a pandémiát követően először tér vissza a hazai hangszeres élet kiemelkedő seregszemléje, a Budapest Guitar Show, 2026. november 7-én és 8-án a MOM-ban.

Ákos új lemeze

Karácsonyi kiadvánnyal jelentkezett Ákos. A Karácsony – Az ünnep dalai című lemezen tizenöt felvétel szerepel, a feldolgozások mellett két új kompozíció. Az anyagot az előadó-dalszerző december 12-én mutatja be a Papp László Budapest Sportarénában.

Hírmozaik – július 1.

Ákos betegség miatt lemondta nyári turnéját. Elstartol a SopronFest és a pápai Haydn-fesztivál, a Magyar Zene Háza pedig koncertfilmekkel és virtuális tárlattal lép az online térbe.

Április 6-án történt

„Mindenkinek van dolga a világban, vagyis van küldetése, és időnként úgy alakul, hogy némelyikünk erre rájön. Ez a küldetéstudat” – fogalmazta a ma ötvennyolcadik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas dalszerző, énekes, előadóművész, Kovács Ákos. A Bonanza Banzai frontembereként induló, majd szólópályára lépve is rendkívül népszerű zenész több mint harminc nagylemezt készített, amelyeken olyan emlékezetes dalok hallhatók, mint az Induljon a banzáj, az 1984, a Hello, az Indiántánc, az Ilyenek voltunk, a Keresem az utam, a Valami véget ért és a Dúdolni halkan.