Olga Neuwirth osztrák zeneszerzőnek ítélték oda az idei nemzetközi Ernst von Siemens zenei díjat, a német nyelvterület legrangosabb zeneművészeti elismerését.

Az Ernst von Siemens Zenei Alapítvány kora egyik legbefolyásosabb komponistájaként méltatta keddi közleményében az 53 éves zeneszerzőt, aki műveiben multimediális gyakorlattal köti össze feminista törekvéseit. Az indoklás szerint Neuwirth radikálisan új utakat tör, és új arculatot ad a kortárs zenének, műfajokon átívelő zenei nyelvezetét kíméletlen nyíltság jellemzi más művészeti ágakhoz képest.

A grazi születésű Olga Neuwirth művei között szerepel a Lost Highway című opera, amelyet David Lynch amerikai rendező azonos című, 1997-es filmdrámája nyomán komponált, valamint az Orlando című opera, amelyet 2019-ben mutattak be a Bécsi Állami Operában, de írt filmzenét is. Már 1991-ben feltűnést keltett két szatirikus kisoperájával, amelyeket Elfriede Jelinek, a későbbi irodalmi Nobel-díjas írónő hangjátékai alapján komponált.

A már számos díjjal elismert kortárs zeneművész tavaly október óta zeneszerzést tanít a Bécsi Zene- és Képzőművészeti Egyetemen. Az egyik legfontosabbnak számító, 250 ezer euróval járó zenei kitüntetést június 2-án adja át Münchenben a zene szolgálatában az ottani Prinzregententheater operaházban végzett munkásságáért a svájci székhelyű zenei alapítvány, amely 1973 óta ítéli oda a tekintélyes elismerést.

Nyitókép: AFP/Joe Klamar