Olga Tokarczuk és Peter Handke kapták az irodalmi Nobel-díjat

A testület az Olga Tokarczuknak odaítélt Nobel-díj indoklásában így nyilatkozott az 57 éves író narratív képzeletéről: „mindent felölelő szenvedéllyel ábrázolja a határok átlépését mint életformát”.

Olga Tokarczuk egyik legsikeresebb regénye az Őskor és más idők, amely 1996-os megjelenésekor egy csapásra nemzedéke legkiemelkedőbb írójává tette az írót Lengyelországban, és azóta sok nyelvre lefordították.

 „Tény, hogy az Őskor a legsikeresebb könyvem. Egyszerű a nyelvezete, könnyen
olvasható, nem kíván nagy erőfeszítést az olvasótól. Nagy időintervallumot fog
át, az első világháborútól a Szolidaritásig. Családtörténet, saga, de
egyidejűleg mágikus, meseszerűen megírt könyv. Egyszerűen tetszik az
olvasóknak. Lengyelországi sikere azon is lemérhető, hogy kötelező olvasmány a
líceumok humán osztályaiban, érettségi tétel. Ez egyrészt jó dolog, mert ott
van az iskolai könyvtárakban, másrészt viszont nem, mert a gyerekek utálják a kötelező
olvasmányokat” – mondta 2011-es interjújában Olga Tokarczuk, hozzátéve, hogy
azóta elvetette ezt a mitologikus, meseszerű stílust, jóval realisztikusabban
ír, az aktuális világgal összefüggésben.

Tokarczukot mégis a lengyel „mágikus realizmus”,
a „mitikus próza” fő képviselőjének tartják. A pszichológus végzettségű és
sokáig terapeutaként dolgozó írónő műveiben kimutatható Carl Jung és Sigmund
Freud hatása. Rendszerint túllép a regény műfaji keretein, prózája töredékes,
esszészerű, a cselekmény több szálon és különböző szinteken bonyolódik.
Egyformán népszerű az olvasóközönség és a kritikusok körében.

Első önálló könyve egy verseskötet volt, amely
1989-ben jelent meg. Hosszabb szünet után prózai munkákkal folytatta. Az őskönyv nyomában 1993-ban látott
napvilágot. Allegorikus regény, a 18. századi Franciaországban játszódik, és
azt jelképezi, hogyan próbálták megtalálni az emberek az Abszolút Igazságot.
Átütő sikere, a Nappali ház, éjjeli ház
című regénye választott falujáról szól. Ezután hagyott fel polgári
foglalkozásával, azóta minden idejét az irodalomnak szenteli.

Számos lengyel és külföldi irodalmi díj, köztük
a Nemzetközi Man Booker-díj birtokosa. Több művét is dramatizálták,
megfilmesítették.

A 76 éves Peter Handkét, a német nyelvterület egyik legismertebb és legellentmondásosabbnak tartott szerzőjét nagyhatású munkásságáért ismerték el, amely nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát.

Handke 1961-től a Grazi Egyetemen jogot
hallgatott, ebben az időben csatlakozott a Grazer Gruppe (Grazi Csoport)
elnevezésű irodalmi körhöz, amelynek tagja volt a ma már szintén Nobel-díjas
Elfriede Jelinek is. 1965-ben félbehagyta tanulmányait, azóta csak az írásnak –
és az írásból – él. Lakhelye többször is változott Németország, Ausztria és
Franciaország között, 1990 óta Párizs mellett lakik.

Az irodalmi életbe 1966-ban a Közönséggyalázás című darabjával robbant
be. 1967-ben született A házaló című
regénye, vagy inkább avantgárd kísérleti szövege. Kaspar című 1968-os drámája, amelyet az író maga „beszédkínvallatásnak”
nevezett, a rejtélyes talált gyermek, Kaspar Hauser történetén keresztül az
egyéniségét vesztett emberről, a nyelv iránti bizalmatlanságról szól. 1970-ben
jelent meg A kapus félelme a tizenegyesnél című kötete, amelynek
kisregényeiben Handke a mindennapi világ újrafelfedezésére és újraértékelésére
tesz kísérletet. Ebből a műből forgatta első játékfilmjét Wim Wenders német
filmrendező. 1971-ben anyja öngyilkosságot követett el, ebből a tragikus
élményből, a tisztázás, megértés folyamatából született meg a Vágy nélkül, boldogtalan című
kisregénye.

 A hetvenes években az „új bensőségesség”
híve lett, A rövid levél és a hosszú
búcsú (1972) az én, a világ és az önmegtalálás viszonyát feszegeti, a Lassú hazatérés-tetralógia pedig
önéletrajzi önreflexió. 1986-os sajátos felépítésű regénye Az ismétlés, amely lírai meditáció és elfogulatlan önvallomás
érdekes ötvözete a szülőföldről, Ausztria kettős, osztrák-szlovén kultúrájú
peremvidékéről, az itt élők bonyolult azonosságtudatáról.

Handke azóta is folyamatosan publikál, sajátos
nyelvezetű és változatos formájú művei megosztják az olvasókat és kritikusokat.
Számos hangjáték és dráma is fűződik Handke nevéhez, továbbá a világ
leghosszabb némajátéka, Az óra, amikor
semmit nem tudtunk egymásról.

Az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémiát sújtó
botrányok miatt tavaly nem osztották ki, ezért jelentették be csütörtökön a
2018-as díjazottat is.

A díj mellé 9 millió svéd korona (276 millió forint) is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Nyitókép: Olga Tokarczuk, fotó: Jacek Kołodziejski