A Grisnik Petra és Huzella Júlia vezette olvasótáborba a 10–12 éves korosztályt július 18-tól 22-ig, a 14–16 éves fiatalokat augusztus 1. és 5. között várják.

A kisebbek tematikája Egressy Zoltán A világot jelentő deszkák, a nagyobbaké pedig Madarász Éva Hullámvasút című könyve köré épül. Az öt nap alatt – közös olvasmányélményekhez kapcsolódva – a gyerekek játékos formában irodalmi ismeretekre tehetnek szert, valamint az önismeret és az empátia fejlesztésére, önmaguk és egymás megismerésére kapnak lehetőséget.

A tábori program hétfőtől péntekig, minden nap 8:30-tól 16:30-ig tart, azonban előzetes jelzés esetén reggel 8:00-tól délután 17:00 óráig ügyeletet is biztosítanak. A táborozók három alkalommal kirándulnak is a városban, látogatnak múzeumot, játszóteret, könyvesboltot, könyvtárat, valamint két alkalommal meglepetésvendég is érkezik hozzájuk.

Jelentkezni a 6szín weboldalán található jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével, valamint 10 ezer forint előleg befizetésével lehetséges. A tábor díja 40 ezer forint, mely tartalmazza az esetleges múzeumi belépőket és a napi három étkezés díját (tízórai, ebéd, uzsonna).

A táborral kapcsolatos minden további információ megtalálható a 6Szín weboldalán, illetve érdeklődni lehet a +36-20-225-9242-es telefonszámon is.

A nyitókép a tavalyi táborban készült. Forrás: 6Szín