Olvassunk a könyv világnapján!

Egyéb

konyvAz UNESCO tizennyolc évvel ezelőtt nyilvánította az olvasás és a szerzői jogok világnapjává április 23-át, William Shakespeare és Miguel de Cervantes születésének napját. A nap célja, hogy felfedezzük az olvasás szépségét, és ösztönözzük egymást a könyvek forgatására.

Az irodalmat szerető közönséget idén nem várják a könyv világnapja alkalmából szervezett események, azonban két irodalommal kapcsolatos programon is részt vehetnek az érdeklődők: Budapesten az Írók Boltja délutáni szalonjában Kántor Péter költő várja a látogatókat az Írók szanatóriumában, amely a nyugalom szigetét próbálja megteremteni a nyüzsgő fővárosban. A Katona József Színház Sufnijában pedig rendhagyó felolvasó estet tartanak: Janikovszky Éva A lemez két oldala című művét Fullajtár Andrea és Horváth Lili tolmácsolásában hallhatja a közönség. Az estet Janikovszky János, a Móra Kiadó ügyvezetője és Balassa Anna, a Móra Kiadó volt főszerkesztője, az írónő egykori kollégája és felnőtt könyveinek szerkesztője nyitja meg.

Aki azonban ma nem ér rá hasonló programokkal ünnepelni holnap, április 24-én szintén az Írók Boltjában az ÉS-Kvartett keretében Csabai László Szinbád Szibériában című regényéről hallgathat elmélkedést. Emellett a Hadik Irodalmi Szalonban A csillagok világ című esten Vámos Miklós, Kepes András és Bornai Tibor beszélget az irodalom, az írás, a média és a zene világáról.

A könyv napját a legszebb módon, olvasással is ünnepelhetjük. Aki nem könyvet választani, szemezhet a nemrég kiosztott Aegon Művészeti Díj tíz jelöltje közül, amelyet szakmai zsűri válogatott össze. A tízes listára Bán Zsófia Amikor még csak állatok éltek, Fehér Béla Kossuthkifli, Ferdinandy György Pók a víz alatt, Györe Balázs Barátaim, akik besúgóim is voltak, Karafiáth Orsolya Kicsi Lili, Kemény István A királynál, Márton László M. L, a gyilkos, Szvoren Edina Nincs és ne is legyen, Végel László Bűnhődés ? naplóregény, valamint Barnás Ferenc Másik halál című könyvei kerültek fel.

Április 23-a nem csak a könyv, hanem a szerzői jog világnapja is. Hazákban hetven illetve ötven év a szerzői jog szavatossága: a szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át, a szerzői joggal szomszédos jogok (hangfelvételek, nem rögzített előadások, sugárzott műsorok, filmek, hangfelvételek forgalomba hozatala a szerk.) a törvényben rögzített időponttól kezdve, ötven évig részesülnek védelemben. Addig a jog örököse dönt a szövegek publikálásáról. Így történhetett, hogy József Attila műveit 2007-ig ? a szerzői jog lejártáig?  nem láthattuk a Magyar Elektronikus Könyvtár felületén, Weöres Sándort pedig még mindig nem olvashatjuk az Országos Széchenyi Könyvtár digitális gyűjteményében, hiszen a szerzői jogok csak 2059-ben járnak le, a jogutódok a megjelenést pedig egyelőre nem engedélyezik. A nemrég centenáriumot ünneplő Örkény jogutódai viszont nem zárkóznak el az interneten való publikálástól sem: nem csupán a mek.hu-n olvashatóak az író művei, hanem a számára létrehozott honlapon (orkenyistvan.hu) hangfelvételekkel, egyéb dokumentumokkal is találkozhat a látogató.