„Olyan gyermek- és ifjúsági képregényeket szeretnék kiadni, amelyeknek komoly az irodalmi értéke”

Lakatos István grafikus, író hamarosan befejezi az És láttam a kígyót, tekereg című új regényét, tíz évvel azután, hogy a Dobozváros című fantasyja elnyerte az Év Gyermekkönyve-díjat.

Hasonlóan izgalmas volt a 2014-es, steampunk hatású Óraverzum című kötete, és minden képregénykockával megteremtett ellenvilága, melyben olyan szereplők kelnek életre, mint a Lencsilány vagy A mosómedve, aki ki akarta mosni a világot.

A piaristákhoz jártál, majd a Pázmányra, írtál keresztény ifjúsági lapokba. Mit gondolsz, rendezett a képregény és a Szentírás kapcsolata?

Igen. Már gyerekkoromban is voltak a plébánián a hitéletről szóló képregények, sőt a Marvel is kiadott egy II. János Pál pápáról szóló életrajzi képregényt. Még 1991-ben jelent meg nálunk a nyolckötetes (!) A Biblia felfedezése című, keményfedelű sorozat, amely a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig dolgozta fel a Bibliát. A brazil Sergio Cariello Action Bible című képregénye a szuperhősök stílusában mutatta be a Szentírást. Ne felejtsük el, hogy egy olyan művészről van szó, aki dolgozott a Marvel Comicsnak és a DC Comicsnak is, Pókember, Superman és Batman megformálásában is részt vett. És hát, akárhogy is nézzük, az Ószövetségben kimondottan sok az akció…

2007 körül a Líra cégcsoporthoz tartozó Mangattack sok mangát adott ki, amelyek nem hoztak nagy áttörést, a manga megmaradt a szubkultúrában. Most, jó tíz évvel később hogyan látod a képregények piaci helyzetét?

A manga,
az anime és a nyugati képregények rajongói külön világokat, önálló
szubkultúrákat alkotnak. Nincs nagyon átjárás közöttük. Ráadásul az annak
idején nálunk megjelent mangák nem voltak a műfaj legjobbjai.

Kis piac
vagyunk, idővel be is buktak ezek a sorozatok, nálunk a mangából nem lett
markáns szubkultúra, inkább az animék és a cosplayerek közössége fejlődött ki,
de ők aztán tényleg egy külön világ.

A hazai képregénykultúra ugyanakkor az elmúlt években komolyabb fejlődésnek indult, és ez nincs összefüggésben a Bosszúállók-filmek sikereivel.

A kiadók szerint egy-egy film nem generál komolyabb eladásokat a honi képregénypiacon, kevés az olyan comics is, amely kapudrogként felpörgetné a keresletet. A szubkultúrák párhuzamos világok, nincs köztük igazán átjárás.

Havonta 50-60 új képregény jelenik meg Magyarországon. A nagyméretű albumoktól kezdve az újságosbódéknál terjesztett füzetekig, az aktuális amerikai sikerek is gyorsan kijönnek, szóval nincs okunk panaszra.

A Watchmen-sorozatot pedig már azok is elismerik, akik alapvetően nem érdeklődnek a képregények iránt (mondjuk, én pont nem szeretem).

Mégis: hiába jelenik meg sok képregény, még sincs igazi képregénykultúránk.

Akkor beszélhetnénk róla, ha nemcsak a szubkultúra virágozna, hanem „kívülről” is rendszeresen olvasnának képregényt, no és persze a magyar alkotók is nagyobb ismertséget kapnának, és a kétségkívül izgalmas szerzői kiadványokon túl nagyobb, látványosabb művek is születnének, amelyek több embert érhetnek el. Létezik néhány ilyen képregény, de ezek inkább kivételek.

Egyszer ezt nyilatkoztad: „Be kell látnom, hogy itthon ódzkodnak a képregényektől kiadók és olvasók egyaránt. Szerintem senki sem tudja pontosan, miért, de nálunk ez egyszerűen nem működik.”  Mi az, ami látványosan változott az elmúlt tíz évben?

A képregényt vásárlók sok pénzt költenek, miközben ezek a kiadványok jóval drágábbak a 4000-5000 forintos regényeknél. Sokkal igényesebbek lettek a kiadások, így aztán olyan áruk van egyes képregényeknek, mint a művészeti albumoknak. A nagy kiadók is beszálltak a képregények kiadásába, a Helikon most jelentette meg az 1984 Frederico Carvalhaes Nesti-féle graphic novel verzióját, a Gabo a Dűne képregény-adaptációjával jelentkezett, s a hozzájuk tartozó Cicero is elég keményen beszállt a képregénykiadásba.

Mit kell tudnunk arról az üzleti modellről, amely a most induló, általad alapított Nimue hátterében van?

Alig találunk itthon gyerekeknek szóló képregényeket. A Kockásban vannak gyerekeknek készített történetek, de abban közölnek nem nekik gyártott tartalmakat is. A Hahota Pörgetőben csak kisgyerekeknek szóló képregényeket látni.

Önálló irodalmi alkotásnak felfogható, gyerekeket megcélzó képregények itthon nem nagyon jelentek meg, csak régen, a rendszerváltás környékén – a mai harmincas, negyvenes képregényolvasók mind a Bobón és a Góliáton nőttek fel.

Rengeteg olyan kiváló comics van, amelyekre nem figyeltünk oda, mert főleg az amerikai piacra fókuszáltunk. Találtam sok fiatal felnőtteknek szóló képregényt is, amelyek nem tartoznak bele a nagy kiadók holdudvarába. A Nimue vállalja ezeket a perifériákon lévő, fiatalembereknek szóló alkotásokat.

Egy biztos: szuperhős-képregényeket nem fogok kiadni. Nem azért, mert nem tetszenek, hanem mert rengeteg hasonló kiadvány van a piacon. Inkább olyan világok érdekelnek, amelyeket színtiszta irodalomnak lehet nevezni. Amilyen például Craig Thompson Takarók című alkotása, amit három éve a Vad Virágok Könyvműhely adott ki. Első körben megpróbálom a kizárólagos webes értékesítést, mert a nagy terjesztők elveszik a profit 55-60 százalékát. Nem lesz könnyű.

Mi lesz a Nimue első kiadványa? 

Az olasz Zerocalcare groteszk, de úgymond az élet komoly dolgairól szóló képregénye, ami „a magyar keresztségben” a Torokszorítósdi címet kapta. Azt járja körbe, hogy egy hazugság mennyire tönkre tudja tenni az ember életét. A képregényt vásárlók nagy része alapvetően az akciódús kiadványokat keresi, ez pedig jobban érdekelheti azokat, akik alapvetően nem olvasnak képregényeket.

Olyan gyermek- és ifjúsági képregényeket szeretnék kiadni, amelyeknek komoly az irodalmi értéke, tehát nem a nyereség a legfontosabb szempont, hanem a minőség. Bár tegyük hozzá, amikor elkezdtem kalandozni a neten, hogy érdekes gyerek- és ifjúsági képregényeket találjak, rábukkantam néhány felnőtteknek szólóra is, szóval lesz ilyen is, olyan is.

A Torokszorítósdi után a második kiadvány a Múmin lesz, méghozzá Tove Jansson eredeti képregénysorozatának egyik darabja.

„A képregényért keveset fizetnek, sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy hónapokat rajzolgassak csak úgy” – nyilatkoztad egyszer. Akkor te jobban meg fogod becsülni a szerzőidet?

Ha találnék egy jó magyar anyagot, és kiadnám, az nekem ráfizetés lenne, mert tisztességesen megfizetném az alkotót. Mégis szeretnék csapatot építeni, olyanokkal együtt dolgozni, akik számára ugyanolyan fontos a popkultúra és a mese, mint nekem.

A teljes interjú a MeseCentrum oldalán olvasható.

Fotók: Bach Máté