Dobosként ismertünk meg több formációban, a fő projekted mégis a Random Trip lett. Mi volt az útja annak, hogy a ritmusszekción túllépve ennek az alkotóközösségnek a szervezőjévé avanzsáltál?
Valóban elég sok és sokféle zenekarban kipróbálhattam már magam az eddigi pályafutásom során. A Random Trip megalapításában döntő fontosságú volt, hogy a kezdetek kezdetén a Random Szerda egyik állandó dobosaként belekóstolhattam a rögtönzés művészetébe. Barabás Lőrinc és Élő Márton (Dr. Dermot) jóvoltából olyan művészi szabadságot kaptam, ami semmihez sem fogható. Ezt a szabadságot kerestem a későbbi formációimban is, és habár néhány esetben ott is teret engedhettem az improvizációnak, a kötött formák miatt mindig volt egy kis hiányérzetem.
A Random Szerda kizárólag hangszeres zenét játszott. Hogyan kerültek később énekesek a képbe?
A manchesteri egyetemi tanulmányaim alatt volt szerencsém a helyi gospelközösséggel vasárnapról vasárnapra olyan zenei helyzetekbe hoznom magamat, amelyekben csak a legfőbb pontok voltak megtervezve, és minden más ott, abban a pillanatban dőlt el. Nagyon érdekes volt hallani, hogyan alakul a rögtönzött zene, amikor énekhang is társul hozzá. Ez volt a másik meghatározó élményem, amely a Random Trip megalapításakor dolgozott bennem: szerettem volna énekesek és rapperek bevonásával a vokális improvizációban rejlő lehetőségeket megmutatni, mivel esetükben még jobban tetten érhető az a fajta jelenben levés, ami engem mindig inspirált.
A Random Trip koncepciója első olvasatra igencsak zsákbamacskának tűnik: a legkülönbözőbb közegekből válogatsz a színpadra zenészeket, és a köztük lévő pillanatnyi kémiára bízod az este sorsát. Mégis azt láthatjuk-hallhatjuk, hogy megéri a kockázat, mert a projekt folyamatosan gyarapodik, és egyre népszerűbb. Mi a recept a sikerhez?
Talán az a legfontosabb tényező, hogy a más és más stílusból érkező előadókat nagyon intim, természetes zenei környezetben hallhatja a közönség. Mi, zenészek általában a végtermékkel kápráztatjuk el a hallgatóságot. Olyan ritkán esik meg, hogy kinyitjuk a próbaterem ajtaját, és a világ elé tárjuk egy dal megszületésének folyamatát. Nálunk viszont épp ez történik; némileg persze felgyorsítva, hallgatóbaráttá téve az élményt. És a legszebb az, hogy közben mindannyiszor kiderül: ebben a különleges környezetben épp a legkülönbözőbb műfajokból érkező előadók egészítik ki legjobban egymást.
Mik a szempontjaid egy-egy repertoár megtervezésénél?
Igyekszem úgy összeszervezni az esteket, hogy az eklektika és a meglepő, már-már bizarr párosítások mellett mégiscsak legyen valamilyen összeillés a zenészek között. Mindenképpen figyelembe kell venni azt, hogy kinek a hangja és zenei karaktere passzol a másik világához. Ezek az összecsengések pedig általában rávilágítanak arra is, hogy kik azok, akik emberileg is jól kijönnek majd egymással. Hiszen ugyanúgy, ahogyan minden más zenekar, mi is elég sok időt töltünk együtt a színpadon kívül.
Egy-egy vidéki koncert alkalmával megeshet, hogy tíz-tizenkét órán keresztül együtt kell lennünk, aminek a legkisebb hányadát teszi ki a zenélés. Nem mindegy, hogy milyen a hangulat a turnébuszban vagy a rögtönzött vacsoráink közben. De az is fontos szempont, hogy ha valaki először van velünk, akkor legyen legalább egyetlen olyan ember a színpadon, akihez kapcsolódhat, aki a „zenei barátja”, akit már látott a Random Tripben korábban. A lényeg az, hogy meglegyen az az otthonos érzés, amiben az újdonsült társunk oldott tud lenni, és hogy a második szettbe már úgy kapcsolódjon be, mintha mindig együtt játszottunk volna.
Ezen a népszerűségi és szervezettségi szinten van olyan elvárás, aminek eleget kell tenned?
A koncertszervezők igénye általában az, hogy a lehető legnagyobb neveket hozzuk el. Ami persze érthető, azonban én mindig azzal érvelek, hogy nem attól lesz jó a zenénk, hogy a leghíresebb zenekarokból válogatjuk ki a tagokat. Nagyjából úgy működünk, mint egy focicsapat: ha minden posztra világklasszisokat tennénk, nem biztos, hogy tökéletesen működne az összjáték. És ez szintúgy igaz a zenei virtuozitásra. Nem az a lényeg, hogy az adott zenész mindenki előtt bizonyítsa a profizmusát, hanem hogy hogyan tud egy aznap alakult zenekar hasznos tagjává válni úgy, hogy a tudásának éppen akkora szeletét rakja bele a produkcióba, amekkorával a többieket inspirálhatja. A köreinket szervező legfőbb elvárás így inkább az, hogy a tagok nyitottak, alázatosak legyenek, és hogy elsősorban a csapatszellem munkáljon bennük.
Nemrég megjelent, Csak boldog című dalotok szerzőgárdájában mégiscsak tobzódnak a klasszisok: másoké mellett Bagossy Norbi, Lábas Viki, Mező Misi és Pásztor Anna nevével találkozhatunk. Egy ilyen karizmatikus összeállításnál hogyan dől el, hogy kié lesz az utolsó szó?
Nálunk a dalszerzésben is az együttműködés a kulcsszó. Az a kiindulópontunk, hogy az alapötletet mindannyian szeressük, ami ebben az esetben egy közös művünk volt. Az egyik koncertünkön Bagossy Norbival, Szebényi Danival és a Margaret Island srácaival összeállt néhány olyan kivételes zenei momentum, amiket mindenképpen szerettem volna stúdiókörülmények között megörökíteni. Ebből az alapból Norbi saját verziót készített. Tulajdonképpen az összes létező sarkából kiforgatta a dalkezdeményt, amin meglepődtünk, de persze örültünk is, mert nagyon jó munkát végzett vele. Viszont az alkotás egy pontján egyértelművé vált, hogy olyan embert kell kerítenünk, aki átlátja a teljes folyamatot, és egységgé tudja varázsolni a további sok-sok ötletet. Ő lett Toldi Miki, aki a dal producereként vezényelt minket. A legtöbb kérdésben az ő szava döntött.
Rád milyen szerep hárul egy ilyen helyzetben?
Talán az „aggódó szervező” szerepköre az, ami a legközelebb áll hozzám. Nagy kihívás volt számomra ezt a rengeteg embert összehozni. Mindannyian elfoglaltak vagyunk, mindnyájunk számára pörög a szezon, és a koncertezés mellett nehéz egy időben egy helyen lennünk. Ettől függetlenül fontosnak tartottam, hogy példát mutassunk, és időt szakítsunk a közös munkára. Úgy is mondhatnám, hogy én elsősorban a katalizátora vagyok az alkotásnak, a továbbiak pedig a zenész- és szövegíró társakon múlnak. Na meg a producereken és a hangmérnökökön, akik a valódi gazdái a stúdiómunkának.
Augusztus 24-én a Budapest Parkban tartjátok az idei legnagyobb Random Trip-koncertet. Mivel készültök az alkalomra?
Egyrészt igyekeztünk minél több emblematikus, más és más stílusú Random Trip-arcot meghívni az estre. Mások mellett Zentai Márk (Mörk), Vitáris Iván (Ivan & The Parazol), Mc Kemon (Irie Maffia) és Bata István (Veni Projekt, Kéknyúl, Sena Band) lesz velünk. Emellett teljes felállással is bemutatjuk a Csak boldog című dalunkat, amelyhez időközben elkészült egy extra csavart tartalmazó live session videó. A legnagyobb durranás viszont a meglepetésvendégünk lesz, akit a saját dalai révén fogunk helyzetbe hozni, és akinek a személyéről hamarosan lerántjuk a leplet. Annyit elárulhatok, hogy egészen elképesztő hazai zenei ikonról, a magyar könnyűzene történetének egyik legmeghatározóbb alakjáról van szó.
Mindenkit arra buzdítok, hogy ragadja meg az alkalmat, és jöjjön el augusztus 24-én! Könnyen lehet, hogy ez lesz az idei utolsó szabadtéri Random Trip-esemény. Ki tudja, meddig lehetünk még együtt koncerteken, élvezzük hát ki a közös pillanatokat, amíg lehet!
Portréfotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
