Jó dolog fiatalokkal beszélni, mert sokszor tisztábban és tisztességesebben látják a világot, mint a felnőttek. Mi, annyira már nem fiatalok, sokszor úgy elkeveredünk a viselt dolgainkban, olcsó és triviális meccseinkben, játszmáinkban, hogy észre se vesszük azt, amit a (még) tiszta szeműek világosan látnak.
Úgy hozta az élet, hogy az elmúlt hetekben kétszer is alkalmam volt jó alaposan elbeszélgetni két kolozsvári 16 esztendőssel. Mindkettőtől megkérdeztem az eszmecserénk közben, hogy mit szólnak, mi hiányzik ma a világból, ami ott kellene, hogy legyen. Más szavakkal mit hiányolnak ők a világból? Az első a hitelességet nevezte meg, a második a motiváció hiányát emelte ki.
Az első úgy látja, hogy környezetében minden hamis. Hamis az, amikor ünnepekkor kirendelik őket, s nyakkendős emberek szónokolnak hősiességről, bátorságról, koszorút szorongatva, de akikről lerí, hogy maguk se hiszik, amit mondanak. Egy maszk, amit már el se próbálnak adni, csak magukra veszik, mert nincs más ünnepiük, ám, amint hazaérnek, a zakóval lekerül a petőfisándoros kiállás is. Hamis az, amikor a tanárok magyarázzák, hogy így, meg úgy a világ, hogy tartás és tudomány, de alig fordulnak kettőt, s kikönyököl belőlük a kisember, a tartástalan. Hamis az is, ahogy folyamatosan bombázza őket a sokezer influenszer, akik, miután kikapcsolják a kamerát, kioltják szemükben a fényt, ráncos lélekkel fekszenek neki a szürke könyvelésnek. Talán ez az immár sok éve felkapott piacanalógia, amit bevettünk, s megszoktunk, miszerint vásár a világ, ahol minden eladható, sőt eladandó, ahol jelen kell lenni, mert ha nem, akkor nem is létezel. Azt hiszem, bizonyos szinten ez a közhellyé laposított, de kényelmessé viselt kép is felelős azért, hogy mindent el akarunk adni, be akarunk csomagolni, még azt is, ami nem áru. Megszoktuk ezt a kalmárlelkületet, s nem tudunk nélküle ellenni. Felvesszük a vigéc mosolyt, s árusítunk mindent: tudást, ünnepet, elvet, erkölcsöt, szórakozást. Még akkor is, ha senki se fizet érte, sőt magunk se várjuk. Csak tesszük, mert reflexé vált…
A második, mintha tudta volna, mit mondott az első, csak úgy lazán felvette a gondolatot, s szőtte tovább, pedig eskü, nem tudta! Szerinte hiányzik a világból, nyilván belőle is, a motiváció. Senki se hisz semmiben és senki se akar semmit. Nincs amiért lelkesedni, amiért fennmaradni éjjel, nincs olyan gondolat, cél, ami megmámorít, elrabolja a képzeletet, s repíti a csillagokon túlra is. Ma már nem tudunk meghalni semmiért, mondhatjuk Murányi Tónival.
Gondolom, látszik, hogy merre tartok! Az első megfogalmazza az okot: a hitelesség hiánya, a másik meg a következményt: a motiváció hiányát. Ha minden csak áru, maszk, s annyira igaz, mint egy március 15-i beszéd az önkormányzati elöljáró szájából, háttérben turullal, akkor nem kell csodálkozni, hogy nem tudunk lelkesedni semmiért.
Micsoda helyzet! Egy világnyi spíler, maszkos, vigéc és kalmár felnőtt között, a gyermekek fuldokolnak az értelmetlenség mocsarában. Ezt értük el, ez a mi megvalósításunk. S persze, rálehet vágni, hogy ez mindig így volt, s mindig tudtuk, hogy a hordószónok kong csupán, de belementünk a játékba, tudva, hogy csak játék az. Igen, mondhatjuk nagy finnyásan és keserűen ezt, de ez sajnos nem mentesít semmi alól. Ha tudtuk, miért hagytuk, s ha már hagytuk, akkor miért hagytuk annyira, hogy így elterjedjen? Miért megyünk bele mindig a játékba, miért vesszük fel a maszkot, s táncoljuk ezt a rút keringőt? De itt még nem ér véget a dolog! Sőt, miután így szépen kitáncoltuk magunkat, kifordítjuk a szemeinket, s nagy sóhajok közepette szidjuk ezt a telefonjába bújt, szavát nem hallató, passzív ifjúságot, aki nem hisz semmiben, s nem lelkesedik semmiért.
Jó dolog fiatalokkal beszélgetni, mert tükröt állítanak a felnőtteknek, bocsánat, nekem. Egyben rávesznek arra, hogy ledobjak magamról mindenféle sallangot, mindenféle maszkot, kalmárságot, s vegyem komolyan a dolgokat. Komolyan, s nem felnőttesen. Tetteim és szavaim essenek egybe, hogy így hiteles maradjak, s ezáltal legalább a saját bőrömből, a saját szemeimmel lássam azt a jövőt, ami a jelenben szunnyad, s azért igazán lelkesedjek, s talán ezáltal egy kicsit ösztönözzek is. Talán így jobb lesz…
