Van egy rész a Jézus tanítását megfogalmazó evangéliumokban, amelyben azt olvassuk, hogy az emberek csodálkoztak a tanításán, mert úgy beszélt, mint akinek hatalma van. A kifejezés Máténál, Márknál és Lukácsnál is megtalálható. A kontextus ugyanaz: Jézus tanít, az emberek meg csodálkoznak. Máténál ezzel a verssel ér véget az úgynevezett Hegyi beszéd, ami Jézus egyik kiemelkedő mondásgyűjteménye. Márk és Lukács más helyzetben használják, de az alapszituáció ugyanaz. Máté és Márk meg is toldja a mondatot: csodálkoznak, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. Lukács visszafogottabb e téren, ő beéri a mondat első felével.
Jelentéktelen mondat, vélhetnénk, ha nem vetünk egy pillantást a szó görög eredetijére. A kifejezés, amivel itt találkozunk, mindhárom esetben az exúszia. Na, bumm! Nagy dolog – mondhatod, de várj egy kicsit, a szavaknak erejük van, mondanivalójuk, s ez pedig jól fog ereszteni. Az Újszövetség fordítói nagyon helyesen a görög exúsziát hatalomra magyarítják, ez rendben van. Illetve pontosabban rendben lenne, ha a fordítás eleve nem jelenti az eredeti nyelv kitekerését. Miről van szó? Hát arról, hogy a magyar hatalom kifejezés a hatni, hat, hatás szóból ered. Hatalma van annak, aki hatni tud önmagában, aki hatást tud kiváltani, hatékony, hathatós.
A magyar nyelv a hatalmat annak hatásával kapcsolja össze. A görög máshonnan közelít. Az exúszia két részből, az ekszből, ami ból-, ből-t jelent és a létigéből, az eimiből származik, azaz lenni. Szó szerint a görög a hatalmat a létből eredezteti. Annak van hatalma, aki a létből, saját létéből beszél. Jézus, amikor szól, a létéből, a lényéből szól, s ez elcsodálkoztatja az embereket.
Ez még mindig nem sok, talán segít, ha Máté és Márk mentén, odafigyelünk az ellenpéldára, azokra, akik másképp, tehát nem exúsziából szóltak, az írástudókra. Az izraeli társadalomban ezek egy külön csoportot alkottak. Olyan bölcs és tanult emberek voltak, akik az ószövetségi törvényt kiválóan ismerték, s ezért bírói szerepet tölthettek be. Az igazságszolgáltatás ugyanis abban az időben és ott azt jelentette, hogy minden adott helyzetre a különböző bibliai könyvek tanításából kellett kihámozni a megfelelő döntést. Teljesen mindegy, hogy örökösödésről vagy valamilyen üzleti helyzetről volt is szó, a peres kérdést elvitték az írástudókhoz, akik aztán különböző relevánsnak tűnő részletek alapján hozták meg az ítéletüket. Bírói pozíciójuk megkérdőjelezhetetlen volt, pontosabban, aki jól bánt a törvénnyel, és igazságosan mérlegelt, azt tekintéllyel ruházták fel. Az ő mondanivalójuk mindig függött a törvénytől, a Bibliától. Ők sosem a saját véleményüket mondták, hanem az ítéletet becsomagolták egy náluk nagyobbnak tartott tekintély mondataiba. Ez az Írás – mondták, ezt kell elfogadni. Ők a hatalmukat az Írásból, s természetesen az Írás körül kialakult hagyományból merítették. Ám a nép Jézus által egy egészen másfajta magyarázattal találkozott. Ő is az Írásból merített, de azt nem pusztán jogi bukfencekhez használta. Számára az Írás nem csak egy szöveg volt, aminek magyarázatát a pillanatnyi megérzés, a bírói szándék vezérelte. Az ő írásértelmezése és az ebből származó hatalom a lényéből fakadt.
Ha fizikálisan ábrázolnánk a két viszonyulást, az írástudókat úgy képzelhetjük el, mint akik szemük elé veszik a szöveget, kiválogatják a releváns mondatokat, készítenek egy szép kollázst, s azt átadják. Jézust viszont úgy ábrázolhatjuk, mint aki nem szemben áll az Írással, hanem azonosul vele. Számára a szöveg nem kívül, vele szemben van, hanem benne. Így ő maga az Írás, s amikor megszólal az Írás szólal meg, nem egy mesterségesen összeállított kollázsként, hanem önmagában, létként.
Mitől izgalmas ez? Hát attól, hogy a két viszonyulás megmaradt ma is. Az ügyvéd – ez alaptudás – nem az igazságot, hanem a törvényességet követi, de minden szinten, a legalacsonyabb hivatalnoktól, az államfőig mindenki csűri-csavarja a helyzetet. Megtörténhet, hogy mosolygós arca mögött ő is érzi a hamisságot, de attól még eljátssza a szerepet: írástudó. A másik viszonyulás az, amely nem a jogszerűségre, s nem a marketingre, hanem az igazra összpontosít. Hadoválhat bárki növekvő GDP-ről, a törvény védelméről, az iskola jó és igaz voltáról, ha közben mindenki tudja, hogy a GDP csalóka, s közben a kenyér drágább, mint volt, a törvény csak akkor véd meg, ha megfelelően dörzsölt ügyvédre van pénzed, az iskola pedig idejét múlt formában oktat muzeális dolgokat, aminek köze nincs a valósághoz.
Azt hiszem, ma is nagyon elámulnánk sokan, ha valaki lényéből, belülről mondaná ki az igazat, s nem úgy, mint az írástudók. No, de addig, míg előáll egy ilyen vezető, nekünk nem marad más, mint leleplezni az írástudók, a maiak hamisságát, s törekedni arra, hogy lényünkből, nem a kényünkből beszéljünk.
