A BaHorKa Társulat szerint hiába nőttünk fel, szükségünk van a játékra

Milyen zene létrehozása a célotok?

Horváth Sára: A társulat megalapítása óta az a célunk, hogy ne kizárólag a gyerekközönséget érjük el, hanem velük együtt ugyanúgy a felnőtt közönséget is – és ne csak elérjük, hanem be is vonjuk őket abba, ami történik a színpadon. Ez a felnőtteket nézve lényegében a bennük élő „belső gyermek” megszólítását jelenti. Valljuk be: hiába nőttünk fel, sok szempontból gyerekek, gyermekiek vagyunk, és szükségünk van arra a fajta játékra az életünkben, amit egy gyerekelőadás is tud nyújtani. A színpadon állva közös világot teremtünk a gyerekek és felnőttek által alkotott közönséggel, melyben önfeledt játékot szeretünk megvalósítani.

Szerintetek milyen a minőségi magyar gyerekzene?

Kaszai Lili: Melinda most írja a szakdolgozatát pontosan ebben a témakörben, és közzétett egy kitölthető kérdőívet, ami a minőségi zenére és a zenehallgatási szokásokra kérdez rá. Van benne egy – szerintem zseniális – szülőknek szóló kérdés, ami így szól: hallgatnál-e olyan zenét, ami neked nem tetszik, de a gyerekednek igen?

Számomra szembesítő erejű volt megválaszolni ezt, és leírni, hogy: nem. Mégpedig azért „nem”, mert mi a férjemmel a saját ízlésünket használjuk a különféle zenék és a gyerekeink között lévő filterként. Nem adunk teret a Baby Sharknak, bármennyire is cuki, fülbemászó – és irtózatosan bugyuta –, mert nem fér bele az értékrendünkbe.

Ugyanakkor nézőpontok kérdése, hogy mégis milyen a minőségi magyar gyerekzene – eleve az is kérdés, hogy ki mit nevez „minőségnek”.

De nem hirdethetjük magunkról azt, hogy mi csináljuk a nagybetűs Minőségi Zenét, mert ez kirekesztő azok számára, akik tőlünk eltérően gondolkodnak a zenéről - hiszünk az értékek sokszínűségében.

Balogh Melinda: Pont most készítettem interjút a szakdolgozatomhoz Halász Judittal – annyira most, hogy onnan jövök –, és épp azokat a kérdéseket tettem fel neki, amiket most te felteszel nekünk. (nevet) Elmondta nekem, hogy alapvetően nem gyerekzenét készített, az első lemeze egy versmegzenésítés-album volt. Úgymond „véletlen” lett gyerekekhez szóló aranylemezes előadó annak köszönhetően, hogy a szülők megvették a gyerekeiknek a lemezt. A második lemeze már gyerekeknek készült, ez a borítón is meglátszott, de alapvetően az az ő álláspontja, ami a miénk is: nem létezik a „gyerekzene” műfaja. Zene van. A gyerekeknek szóló zenének nem kell kifejezetten másfélének lennie. Ugyanazt kapják, amit a felnőttek, csak kicsiben.

Kaszai Lili: …és a funkciója is ugyanaz: oldja a lelkiállapotot.

Balogh Melinda: Ahogy ő, úgy mi is fontosnak érezzük, hogy a zenéhez kapcsolódó szöveget az irodalomból merítsük. Nagyon nehéz igazán jó gyerekszöveget írni, mert könnyen gagyivá válik, viszont nagyon jó versek léteznek, amiket meg lehet zenésíteni – és az se fontos, hogy a megzenésített vers kifejezetten gyerekeknek szóló legyen. Mi rengeteg Weöres Sándor- és Nagy László-verset megzenésítettünk a BaHorKával.

Horváth Sára: Egyetértünk a lányokkal abban, hogy olyan – lebutítástól mentes – zenét szeretünk csinálni, amit mi is szeretünk, élvezünk előadni. Az első lemezünk sokféle külön stílusból táplálkozik, a népzenei alapok mellett balkáni és jazz-zenei hatások is megjelennek benne, a dalok szövegeit versekkel és általunk írt sorokkal is színesítettük. Erre a lemezre kaptunk olyan kritikát, hogy „túl bonyolult”. Márpedig mi nem érezzük helyénvalónak, hogy azért egyszerűsítsük le a zenénket, mert félünk attól, hogy az emberek nem tudják befogadni. Nem félünk ettől. Az előttünk járó hazai, versmegzenésítésekkel foglalkozó, gyereklemezeket készítő zenekarok nagyon gazdag zenei és irodalmi anyagot hoztak létre, és kifejezetten megtisztelő ehhez kortárs előadóként hozzáadni.

Mit jelent az általatok kitalált, zene és szöveg tekintetében egyaránt gazdag improvizációs folklórszínház?

Balogh Melinda: Eleinte a kissé vásári jellegű commedia dellʼarte műfajt, a művészi komédiát vettük alapul. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy nem vásári komédiát lát a közönség: koncerteket játszunk, ahol a zene a cél. A folklórszínház elnevezés arra utal, hogy a népzenéből indulunk ki – a magyar mellett a balkáni és a cigány népzenéből. Az improvizáció szó pedig a koncert azon szabadon hagyott részeit írja le, ahol előre nem megírt szövegek és teljesen improvizatív, rögtönzött elemek jelennek meg azáltal, hogy az előadásba bevont közönség reakciójára apellálunk. Például az alakoskodós jelenetekhez korábban gyakran hívtuk fel a színpadra a közönség néhány tagját.

Hogyan, mi által készíti fel és hangolja rá a gyerekeket az életre a BaHorKa zenei világa?

Balogh Melinda: Például azáltal, hogy nem finomkodunk. Ha a saját gyerekkoromra gondolok, azt látom, hogy velem sem viselkedtek másképp a szüleim, mint a felnőttekkel. Nem gügyögtek hozzám, és ott voltam azokban a mulatságokban, amikben a felnőttek részt vettek. Időnként akár pajzán poénok is elhangoznak a BaHorKa-koncerteken, amik – mivel csak a szülők értik őket – nem sértik a gyerekek lelki világát. Ugyanolyan zenét játszunk a gyerekeknek szóló koncerteken, amit felnőtteknek is játszanánk.

Kaszai Lili: Az improvizációs folklórszínház a BaHorKa első 12-14 évére volt igazán jellemző. Sok népmesét, népszokást dolgoztunk fel, viszont a Pletykázó asszonyok lemezen már sok írott rész és vers szerepel, a Titokzatos Balaton anyagunk pedig egy nagy volumenű írott mesekoncert.

Horváth Sára: Ahogy az összes BaHorKa Társulat-előadással, úgy a Titokzatos Balaton-mesekoncerttel is tágítjuk, fejlesztjük a gyerekek képzelőerejét. Egy olyan világba helyezi őket az élőzene és a mese, ahol összeér a hagyomány, a misztikum, a játék és a humor, és ahol a saját bőrükön tapasztalják meg a történetmondás erejét.

Kikkel dolgoztok együtt?

Kaszai Lili: Az elmúlt tizennyolc évben projektalapon működött a társulat, különböző előadásainkban különböző zenészkollégákat szólítunk meg. A Titokzatos Balaton című legújabb, hamarosan megjelenő lemezünk anyagán, amin az elmúlt másfél évben dolgoztunk, ifj. Csoóri Sándor brácsán játszik, Őri-Kiss Botond billentyűs hangszereken, Friderikusz Péter csellón, Gárgyán Zoltán klarinéton, Szögi István pedig harsonán, de a társulat életében korábban fontos szerepet játszott sok más zenész is.

Fotó: Sorok Péter/Kultúra.hu