Az Uránia Nemzeti Filmszínház online mutatja be Herczku Ágnes és zenésztársai Pár-ének című Bartók-estjét február 28-án 19 órától.

koncert annak az útnak a legújabb állomása, amelynek során Herczku Ágnes zenésztársaival Bartókhoz és a népzenéhez való viszonyát tárja elénk, Bartók zenéjéből kiindulva. „Bartók Béla és Kodály Zoltán szenvedélyes gyűjtő- és rendszerező munkája, valamint zeneszerzői képessége együttesen jelentették azt az életmentő bárkát a magyar népdalnak, aminek köszönhetően az nem merült feledésbe, sőt felbecsülhetetlen értékűvé, világhírűvé vált” – fogalmaz a művésznő.

Herczku Ágneshez Kiss Péter (zongora), Mester László (brácsa), Molnár Péter (bőgő), Szabó Dániel (cimbalom), Szalai András (cimbalom) és Vizeli Balázs (hegedű) csatlakozik. Az előadás során feltárul a magyar népdalfeldolgozások bartóki hármas útja, de hallhatunk majd néhány cimbalmos átiratot eredetileg zongorára írt művekből. Olyan átiratok is felcsendülnek, mint a Nyolc magyar népdal és a Húsz magyar népdal egyes tételei.

Az Uránia Zenei példaképek Beethoventől Kallós Zoltánig című sorozatában megvalósuló koncert a jegyvásárlást követően a valós közvetítési időben érhető el, vissza nem nézhető.

Forrás és fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház