Az előadás nagyon jó választásnak tűnik, többek között abban az értelemben, hogy újragondoljuk, mit jelent a kiszolgáltatottság és az egymásrautaltság, na meg hogy tisztán lássuk, hogyan változnak az emberi kapcsolatok hirtelen és radikálisan.

Az 1970-ben Nagy Britanniában született Dennis Kelly angol drámaíró After the end című férfi-nő eloszlásban megjelenő darabjában az emberi sérülékenység és a psziché gyors átalakulásának lehetünk tanúi, ráadásul olyan környezetben, amely mindennek, csak épp barátságosnak nem nevezhető.

Louise (Láng Annamária) és Mark (Rába Roland) egy atombunkerbe húzódott az országukat ért atomtámadás után. A pusztítás nyomában mindenhol halottak fekszenek, Louise Mark bátorságának és hősiességének köszönheti, hogy életben maradt, ájult állapotban ő cipelte le a magatehetetlen testet a védelmet nyújtó bunkerbe. A látszat eddig ezt sejteti, de tudjuk, a valóság mindig mást és másképp mond. Mindig az a fontos, ami nincs a színen, mindig az az érdekes, ami nem kerül kimondásra.

Mindennapi szituációkról, munkahelyről, ismerősökről hallunk töredékes formában előadott történeteket, az egésznek nincs semmi jelentősége, két ember beszélget szorult helyzetében, míg aztán a kényszerállapot keltette feszültség növekedése mindkét szereplő legrejtettebb oldalát hozza elő.

Ahogy halad előre a történet, több dolgot tudunk meg Markról: gyerekkorában lakókocsiban élt, nélkülözésben, vágyai nagy része nem teljesült, élete jelentős hányada lemondásban telt. Egy sikertelen, frusztrációkkal súlyosan megterhelt élet bontakozik ki előttünk, a szánalom érzését felváltaná az együttérzés, ha egy váratlan pillanat nem borítana fel mindent és nem Mark agressziója venné át Louise-on az irányítást. A mentális értelemben a közösség perifériájára szorult, a normál társadalmi helyzetben botladozó Mark a kaotikus körülmények között váratlanul központi szerepet tölt be, és nem titkoltan élvezetét leli ebben.

„Megüthetnélek, ha rossz ember lennék” – mondja Mark, jelezve, hogy az irányítás az ő kezében van, a döntéseiről – talán most először az életben – ő rendelkezik, nincs senki, aki beleszólna, aki utasításaival kontrollálná. Érezzük, az egész tér Mark hétköznapjainak a megjelenése, a mindig bunkerkörnyezetben élt férfi saját szabályrendszere megalkotója és várományosa egyszeriben. A tiszteletet követelő kijelentés felveti a kérdést: egy atomtámadás után milyen jelentőséget tulajdoníthatunk a morálnak? Van-e még értelme, társadalomalakító funkciója, keretein túllép-e vagy saját súlya alatt összeroskad, mindent és mindenkit maga alá temetve?

„Tisztára olyan, mintha megállt volna az idő” – halljuk Louise-tól, noha a helyzetre történt megállapítás az adott pillanatra vonatkozik, nem nehéz mögé képzelnünk Mark életét, aki a gyerekkorban megismert szerepjátékot ajánlja fel a nőnek, hogy tartalmasan üssék el az időt. Mark az, akiben rég megállt az idő, és nagyjából a sehova nem jutás tartja fogva a gyerekkor illúziójában. Akármit tett, örökösen falakba, torlaszokba, akadályokba ütközött, szűkös volt a világban betöltött helye.

Louise a társaság központja, fiatal és sikeres nő. Ezt cáfolja meg az utolsó, börtönben játszódó jelenet, amikor mindenről, kifejezetten Markról hull le a lepel: atomtámadás helyett emberrablás történt. A nőben végbement érzelmi és szemléletmódbeli változások brutalitása felér egy atomtámadás következményeivel. Louise meglátogatja Markot a börtönben, ahol is nyíltan elmeséli, a napokban közel került hozzá egy macska, majd az történt, hogy ő szépen megfojtotta az őt bizalmába avató élőlényt. Végső soron ez a szituáció vette rá arra, hogy látogatást tegyen a börtönben. Kit szimbolizál a szeretetért életét áldozó állat? Louise-t, aki a fogvatartóját keresi fel? Mi vette rá a nőt erre a nem logikus lépésre? Az a felismerés, hogy élhet társasági életet és örvendhet nagy népszerűségnek, mély és érzékeny figyelemre senkitől nem tarthat számot? A zavaros, erőszakos és durva hajlamú Mark lenne az egyedüli lény a Földön, aki őszintén odafordult hozzá, őszintén szereti őt?

Ki itt a valódi áldozat? Az emberrabláson, megerőszakoláson átesett Louise? A gyötrelmeitől, kudarcaitól szabadulni nem tudó Mark? A jól követhető dramaturgiával felállított darab számtalan, filozófiai mélységekig menő kérdést tesz le az olvasó elé. Valamit kezdenünk kell velük. Valamit kezdenünk kell magunkkal.