Opera a Tisza-tó partján

Egyéb

A Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált Debreczeni Ildikó álmodta meg a csodálatos természet, az aktív pihenés és a kultúra ötvözésével. A cél a minőségi kultúra összekapcsolása az egészséges életmóddal, valamint a Tisza-tó természeti adottságainak, madár- és állatvilágának megismertetése a nemzetközi és a hazai közönséggel.

 


_d0a1784__copy__600x427.png
Jakus Anita

Jakus Anita programigazgató elmondta: a projekt egy céges csapatépítő túrával kezdődött 2014-ben, melyet megannyi pozitív visszhang követett a résztvevők és a támogatók részéről egyaránt. Ekkor egy körülbelül 50 fős, munkatársakból és barátokból álló társaság tekerte körbe a Tisza-tavat. A 67 km-es távba ekkor három megállót iktattak be, ahol operaénekesek minikoncertjei során pihenhették ki az út fáradalmait.

 

Ezen esemény folytatásaként rendezték meg 2015-ben a II. Tour D?Opera Tisza-tavi kerékpártúra névre keresztelt egynapos programot. A nyilvánosan meghirdetett rendezvény során a több mint 250 résztvevőnek 11 megálló alkalmával 11 minikoncerten összesen 87 művész hozta el az opera, táncművészet, illetve a kamarazene világát.

 

A 2016-ban harmadik alkalommal ? már Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál néven ? megrendezett programsorozat részeként a TO?PERA keretében három helyszínen, négy koncerten 158 művész szórakoztatta a több mint 850 résztvevőt. A TOUR D?OPERA alkalmával 11 helyszínen, 11 előadáson 81 művész lépett fel, míg a BOAT D?OPERA 200 résztvevőjét tíz helyszínen, 10 minikoncerten 53 művész szórakoztatta. A háromnapos programsorozat

vendégei között volt Michael Capasso, a New York City Opera igazgatója és Nicolai Riise, a Bergen Nasjonale Opera programigazgatója is.

A tavalyi Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválra komponálta Czomba Imre, Malek Miklós és Grósz Arthur zeneszerzők, valamint Orbán Tamás szövegíró a fesztiválhimnuszt, amelynek ősbemutatóján Rost Andrea énekelt, és mellett a szegedi Klúg Péter Iskola 18 siket és nagyothalló tanulója jelnyelven tolmácsolta a produkciót.

 

Találkozzunk július utolsó hétvégéjén!

Az idei Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált 2017. július 28-án, 29-én és 30-án rendezik meg a Tisza-tó körül. Idén együttműködnek Ókovács Szilveszter főigazgató jóvoltából a Magyar Állami Operaházzal, melynek több neves művésze is a fellépők között szerepel.

 


_d0a1735__copy__600x380.png
Ókovács Szilveszter

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója beszédében köszönetet mondott Debreczeni Ildikó fesztiváligazgatónak a kezdeményezés kitalálásáért. Hozzátette: az Operaház számára nagyon fontos, hogy részt vegyen ebben a programban néhány művészük segítségével. ?Remélem, hogy ezzel letesszük a névjegyünket a Tisza-tó partjára, és azt, hogy ez egy huzamosabb együttműködés része lehet? ? emelte ki a főigazgató.

 

A Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál 2017. július 28-án ünnepélyes megnyitóval kezdődik Tiszafüreden, a Városháza előtti téren.

A délután folyamán, Magyarországon egyedülálló módon, a TO?PERA keretén belül egy különleges operajógán vehetnek részt a vendégek Vizin Viktória mezzoszopránnal és vonósnégyes kísérettel közvetlenül a Tisza-tó partján. A Sándor Szabolcs zongoraművész által komponált zenére Benkő Ildikó jógaoktató tart lelki békét és nyugalmat árasztó környezetben jógaórát.

A TO?PERA gálakoncertjét idén szabadtéren, a tiszafüredi Morotva félszigeten, közvetlenül a Tisza-tó partján rendezik meg, ezzel is jelezve a kultúra és a természet összefonódását. A gálakoncert rendezője Radó Denise Jászai Mari-díjas színésznő. Az est alkalmával közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara és a szolnoki kiegészített Bartók Béla Kamarakórus Sándor Szabolcs vezényletével.

 

Fellépő művészek:

Miklósa Erika koloratúrszoprán

Lajkó Félix hegedűművész

Kristin Sampson, a New York City Opera szopránénekese

Vizin Viktória mezzoszoprán

Bakos Kornélia mezzoszoprán

Daragó Zoltán kontratenor

Nyári Zoltán tenor

Szegedi Csaba bariton

Dr. Báll Dávid zongoraművész

Péter Szabó Szilvia énekesnő

SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége),

Klúg Péter Iskola 18 siket és nagyothalló tanulójának jelnyelvtolmácsolása

 

A gálakoncert után tűzijátékkal kedveskednek a közönségnek, azt követően pedig igazi hungarikummal zárják az estét Sóki Ferenc tárogatóművész előadásával.

 


_d0a1852__copy__600x437.png
Bakos Kornélia

Bakos Kornélia operaénekes elmesélte: szinte az egész gyerekkorát a Tiszánál töltötte, édesapja és nagyszülei is tiszafürediek, a szülők pedig a mai napig ott élnek. Ezért is különleges számára a fesztivál. Illetve azért is, mert ?a gálakoncert napján, amelyen én is fellépek, ünnepli édesapám a születésnapját? ? osztotta meg velünk az operaénekes személyes élményeit.

 

A fesztivál második napján, 2017. július 29-én (szombaton) a Tour D?Opera Tisza-tavi kerékpáros tókerülő túrán vehetnek részt az érdeklődők. A tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkból indulva, 10 további Tisza-tó menti települést érintve a kerekezők a csodálatos természet mellett a 67 km-es távba beépített 10 pihenő során változatos kulturális élménnyel is gazdagodnak.

 

A fesztivál harmadik napján, 2017. július 30-án (vasárnap) a Boat D?Opera során egy teljesen új és egyedi kezdeményezés fog debütálni a nagyközönség előtt. A kerékpárokat csónakokra cserélik, és a kerékpártúrához hasonlóan minikoncerteket hallgathatnak meg a résztvevők különleges helyszíneken.

 

A három napos fesztiválról további részletek a fesztivál honlapján találhatók: www.operaofthenature.com. Jegyek vásárolhatók külön-külön a napokra, illetve válthatók kettő és három napos fesztiválbérletek is.

 

A fesztivál végső célja a Természet Operaháza épületének felépítése a Tisza-tónál. Az operaház nemzetközi, nyári operafesztiválnak adna helyet, melynek köszönhetően egy éjszaka akár 4000 néző is megtekinthetné a csodálatos Tisza-tó partján a világhírű operaénekesek közreműködésével megvalósuló operaelőadásokat. A Tisza-tó egyik meghatározó szimbólumára, a vízililiomra hasonlító üvegépítmény európai színvonalú építészeti remekmű lenne. Nemzetközi színvonalú fény-, hang- és színpadtechnikával ellátott előadótér biztosítaná az előadások kifogástalan látványát, ahol a nemzetközileg elismert operarendezők által megálmodott klasszikus operaelőadások hazai, illetve külföldi operaénekesek, karmesterek, tánckarok, kórusok és zenekarok közreműködésével valósulnának meg.

Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond