A június 22-i nyitó parkkoncerten a Metropolitan Opera sztárjai ? Angel Blue szoprán, Jünpeng Vang bariton, Soloman Howard basszus ? mellett Joshua Guerrero tenor és a Pécsi Balett szólistái lépnek színpadra Eugene Kohn vezényletével, a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ) és Solymosi Péter trombitaművész közreműködésével a pécsi Szent István téren. A társigazgató arra biztatta a publikumot, hogy az igazi piknikhangulat érdekében pléddel, pokróccal és elemózsiával érkezzenek az opera- és musical-részletekkel tarkított estre. Szavai szerint Pécs maximálisan alkalmas arra, hogy egy Magyarországon ritkaságszámba menő parkkoncertnek adjon otthont. Ugyanitt június 23-án a Virtuózok tehetségeivel tartanak ingyenes mediterrán estet, amelyen fellép még a Pellegrinos de Dalabai nevű formáció ? mondta.

Plácido Domingo június 24-én Giuseppe Verdi Traviata című operájában a pécsi Expo Centerben lép színpadra Giorgio Germont szerepében ? hangsúlyozta Magonyi Andreas Zsolt. Domingo partnere Marina Rebeka szoprándíva lesz, aki első alkalommal látható Magyarországon. Az operát Eugene Kohn vezényli, közreműködik a PFZ. Az előadást Nagy Viktor rendezi, a látványért Csík György felelős. Mint jelezte, Pécs ?legnagyobb szabásúnak szánt? zenei rendezvényére négyezer nézőt várnak.

Magonyi Andreas Zsolt kitért arra is, hogy a rendezvény stratégiai partnere az idén alapításának 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem. Egyúttal felidézte: a felsőoktatási intézménytől Domingo tavaly vette át díszdoktori címét.

Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója arról beszélt, hogy a fesztivál jól illeszkedik az együttes hamarosan záruló ? Győztesekkel játszunk elnevezésű ? évadának koncepciójához. Hozzátette: bízik benne, hogy a Pécs kulturális életében fontos kezdeményezést jelentő Plácido Domingo Classics megtalálja a helyét a városban.


domingo_rektor_160207_600x400.png
Bódis József rektor és Plácido Domingo

Mint jelezte, június 25-én a program keretében mutatják be Rufus Wainwright Prima Donna című kortárs operáját, amely egyúttal a PFZ évadzáró koncertje is lesz. A spanyol tenor fellépésének jelentőségét úgy érzékeltette: Plácido Domingo 2008-as, első pécsi koncertje úgy maradt meg a város emlékezetében, mint az 1988-as Europa Cantat kórusfesztivál.

Magonyi Andreas Zsolt kérdésre közölte: a fesztivál költségvetése 176 millió forint, amelynek mintegy hatvan százalékát a kulturális kormányzat, tíz százalékát pedig a pécsi önkormányzat, a fennmaradó részét pedig szponzorok biztosítják. Szólt arról is, hogy a fesztivál következő öt évben történő megrendezése érdekében cégének menedzsmentje és a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. közös, ugyancsak nonprofit céget hozott létre. A távlati tervekre térve elmondta, a jövőben a fesztivál főhelyszínén, Pécsett bemutatni tervezett produkciókat a világ egyéb pontjain is színre kívánják majd vinni.

 

Forrás: MTI

Fotó: Csortos Szabolcs/UnivPécs