Az operett nem megy ki a divatból

Az operett népszerűsége a rendszerváltás után sem csökkent. Természetesen a színházi világra is hatottak az újonnan érkező gazdasági és társadalmi változások, de a műfaj alkalmazkodva ezekhez sikeresen talált új utakra. Sárdi Mihállyal, a Budapesti Operettszínház főigazgatói tanácsadójával beszélgettünk erről az időszakról, egészen napjaink operettjéig tekintettük át a főbb állomásokat. Szó került a rendszerváltozás műfajra tett hatásairól, a ma már nem létező Rock Színházról, és az opera valamint a musical operetthez való viszonyáról, illetve a különböző vezetői koncepciókról is.

A rendszerváltás után jelentősen csökkent az operett-bemutatók száma, a vidéki színházak évente általában egy előadással jelentkeztek. Miért?

A rendszerváltást követően a magyar színházi világ teljesen átstrukturálódott. Megváltozott a támogatási rendszer, az állam kivonult a művészetek támogatásából. A piac dominanciája miatt sok színház profilváltásra kényszerült (lásd a Madách vagy a Víg musical-bemutatói) intézmények keresték a helyüket, így az Operettszínház is.

Egy új műfaj is megjelent, a musical.

Korunk modern népoperettje, ez a dübörgőbb, nyugati eszményeket behozó műfaj már az 1980-as évek első felétől rendkívül keresett lett (például Macskák, Jézus Krisztus Szupersztár, Evita), az operett pedig háttérbe szorult.

Milyen a két műfaj viszonya egymáshoz?

Az operett a szabályok világa. Ez a műfaj a polgári rétegek elvárásainak akart megfelelni, a történetekben jellemzően megmutatkoznak a társadalmi osztályok különbségei, és a szerelmi szál is meghatározó. Van benne tabudöntögetés ? gondoljunk csak a Csárdáskirálynőre, ahol egy nagyon gazdag úrifiú egy orfeumi énekesnővel jön össze ?, de szalonképes módon, mindig ?happy enddel? ér véget a történet. Intellektuális műfaj, amely zeneileg nagyon kötött. Vidám karakterek, gegek, poénok jellemzik. A musical inkább polgárpukkasztó és erőteljesen politizál is. Itt inkább a figurák belső jellemábrázolása határozza meg a zenét, realistábbak a karakterek, népszínházibb a műfaj. A musical nem az elit zenéje és színdarabja, nincs benne intellektuális igényesség, gyakran sarkít és sematikus tud lenni. Középpontjában általában az érvényesülés áll, ami a szereplők karakterében is erőteljesen megjelenik. Közvetlenebbül reflektál a napi életünkre, maibbnak hat a nézőnek, mint az operett. Későbbi története során az irodalmi, történelmi témák kerültek előtérbe (például Nyomorultak, István a király, Valahol Európában stb.). Jellemző rá egyfajta filmszerűség, ezért a műfaj a vizualitás robbanását idézte elő a színpadművészetben.

Igaz, hogy máig Kálmán Imre a legnépszerűbb operettszerző? Ha igen, mi lehet az oka?

Igen, mégpedig a Csárdáskirálynő miatt. Ezt a darabot még nem sikerült felülmúlni ebben a műfajban. Mindenhol ismerik. A Kálmán Imre által írt darabok rendkívül melódiagazdagok.

Lehár, Jacobi, Szirmai, Huszka szintén a kedvelt szerzők közé tartoznak.

Milyen témákkal foglalkoznak darabjaik? Felfedezhető-e összefüggés a kor társadalmi változásai és az operettek témái között?

A Mágnás Miska az osztálykülönbségek helyzetkomikumáról szól. Huszka Bob hercege az első klasszikusnak tartott operettünk, mely egy régi angol világba viszi el a nézőt. Nagy konjunktúrája volt már a két világháború közötti időszakban, de a rendszerváltást követően is a magyarságot éltető daraboknak, például a Mária főhadnagynak, amely magát Kossuth Lajost jeleníti meg, vagy Ábrahám Pál Viktóriájának, melyet Szinetár Miklós rendezett az Operettszínházban. A színház tehát reflektált az újjáéledő nemzeti érzelmekre.

Megjelent egy vetélytárs is, a Rock Színház. Hogyan reagált erre az Operettszínház?

A Rock Színházat Várkonyi Mátyás találta ki, aki maga is rockzenész, Miklós Tiborral, a legtöbb világhírű musical zseniális magyarra fordítójával. Együtt is alkottak új magyar zenés darabokat. A Margitszigeten egy kertmoziban adták elő 1981-82 körül magyarul az Evitát, oratóriumszerű formában, óriási sikerrel. Persze, csak a Kommunista Ifjúsági Szövetség védnökségével mehettek ezek az előadások, minthogy a színházzá alakulást is ők felügyelték. Az alapítást követő pár év nagyon sikeres volt, de épületet nem kapott a társulat, s a folyamatos vendégeskedés nagyon sokba került, a 90-es évek közepére csődöt jelentett, és társulatának egy részét beolvasztották az Operettszínházba, így került több énekes, zenész és táncos hozzánk.

Az Operett is kereste az arculatát, az első, pályázat útján megválasztott színész-igazgató, Németh Sándor nagyon sokszínű műsortervet állított össze: A Cigányszerelem, a Nagymama, a Mária főhadnagy, a Marica grófnő, de A muzsika hangja, vagy a Lepkegyűjtő mind szerepeltek a repertoáron. Ő mutatta be először az országban Az őrült nők ketrecét, amely ugyan nagy siker lett, de a színház mégis nehéz anyagi helyzetbe került.

1993-96 között Szinetár Miklós neve fémjelzi a Fővárosi Operettszínházat. Mi jellemzi ezt az időszakot?

Ő megpróbálta a pénzügyeket rendbe tenni és jó értelemben vett népszínházat csinálni. Nála a színész az első, a rendezőnek pedig az a dolga, hogy a szó szoros értelmében ?elrendezze? a zenét a prózával, és ne tolakodjon a mű vagy a színész elé. Fantasztikus előadásokat állított színpadra, remek színészekkel, például A víg özvegyet, vagy kedvencét, Offenbachtól a Szép Helénát. S ő alapozta meg a későbbi Kerényi-korszakot az Elizabeth musical ?96-os világra szóló bemutatásával, amely meghatározta a színház 2000-es évekbeli musicaljátszását.

Az Operettszínház a 90-es évek végén átesett egy három évig tartó felújításon. Mi történt ez idő alatt a társulattal, hol játszottak?

Halasi Imre vezette akkor a társulatot. Nehéz időszak volt a kiköltözés, ráadásul több színház felújítása is zajlott ebben az időszakban, nem volt könnyű helyet találnunk oda, ahova a meglévő repertoár befért volna. Ezért játszottunk a Tháliában, a Madáchban, a Vidám Színpadon, a Stefánia Palotában, még a Vígszínházban is. A Marica grófnő új színpadra állításával 2001. szeptember 21-én nyitott a felújított Operettszínház.

Kerényi Miklós Gábor rendezte azt az előadást, ő lett az új igazgató.

Ő Szinetárral ellentétben rendezői színházat csinált, ötvözve a Szinetár- és a Vámos-féle erényeket. Fantasztikus mestermunkák jöttek létre ebben az időszakban, például az általa rendezett Mozart vagy a Rómeó és Júlia. Nagyon figyelt arra, hogy egyforma arányban legyen az operett és a musical a műsoron, a közönség nagy része pedig mindkettőre vevő volt. Az ő érdeme, hogy a rekonstrukció során létrejött a Raktárszínház, egy 21. századi követelményeknek megfelelő stúdiószínház az Operettszínház épületében.

2017. áprilisában egy új játszóhellyel bővült az Operettszínház, a Kálmán Imre Teátrummal.

Ez már Lőrinczy György érdeme, aki 2015-2019 között volt a színház főigazgatója. Jó érzékkel és óriási menedzselési tapasztalattal a háta mögött felmérte, hogy mikor nyílik lehetősége a fenntartóknál kopogtatni az egyébként eredetileg az Operettszínház épületéhez tartozó, leválasztva és önállan működő, de időközben gazdátlanná vált egykori mulató ?visszaszerzése? ügyében. Ügybuzgalma sikerrel járt. Neki sikerült itt új rendezésben műsorra tűzni a Rock Színház legendás hírű legutolsó bemutatóját, a Dorian Gray arcképét, amit azóta is nagy sikerrel játszunk.

Az opera és az operett kapcsolatáról még nem szóltunk. Külföldi, nagyon neves operaénekesek például a különböző gálaműsorok alkalmával nagy előszeretettel énekelnek akár Kálmán Imre operett-részleteket is.

Igen, de Kálmán Imrének csak a közkedvelt, operaénekesi hangot kérő áriáit szokták elővenni, például a Mondd el, hogy imádom a pesti nőket a Marica grófnőből,vagy a Mister X belépőjét a Cirkuszhercegnőből, vagy a Hajhót a Csárdáskirálynőből. Lehárnak viszont A mosoly országa és A víg özvegy egész darabjai gyakran szerepelnek operaházak műsorán. A Vágyom egy nő után a tenorok, a Vilja dal, pedig a szopránok bravúr-áriái közé tartoznak világszerte.

Milyennek látja az operett jövőjét?

Nagyon jók a nézőszámaink. Kiss-B. Atilla személyében egy nagyon neves, rangos operaénekes érkezett a színház élére. Számára elsődleges a zenei minőség, és nagyon komolyan veszi az énekes produkciók színvonalát. Általánosságban elmondható, hogy a zenei műfajok reneszánszát éljük, a színháztörténészek is egyre többet foglalkoznak az operettel. A zenés színháznak napjainkban újra konjunktúrája van, s mivel együtt jár a látványossággal, kielégíti korunk emberének szórakozási igényeit.

Rácz Anna