November 27-én, a MOM Kultban mutatják be az Ópiumkeringő című előadást a legendás színésznő, Karády Katalin életéről a Zsidó Művészeti Napok rendezvény részeként.

A főszerepben Pataki Szilvia, aki két év után először tér vissza a színpadra. A darabot Lengyel Ferenc írta és rendezte, a Karády-slágereket Subicz Gábor hangszerelte. Az előadásban a színésznőt a Fekete-Kovács Kornél által vezetett Modern Art Orchestra zenészei kísérik, és teljesen új hangzásvilágban szólaltatják meg az ismert dalokat.

Karády Katalin – mindenki ismeri a nevét, mégis alig tudunk róla valamit.

Egy korszak ünnepelt sztárja volt, mégis kevés embernek jutott olyan sanyarú sors, mint neki.  Róla szól az Ópiumkeringő. Lengyel Ferenc színdarabja egy döbbenetes erejű történet, mely sikerről, hűségről, emberségről, hazáról és mindenekfelett a szerelemről, vagyis az életről szól.  

Az Ópiumkeringőben Lengyel Ferenc Karády életének egy olyan időszakát dolgozza fel, melyről nem sokat tudunk. A dívát letartóztatta a Gestapo, több hónapig fogva tartották és kínozták, ki akarták végezni. Ugyanabban az épületben raboskodott, mint szerelme, Ujszászy tábornok. Csupán néhány hiteles forrás maradt fenn életük ezen rövid időszakáról, így Lengyel Ferenc részben egy fiktív történetet mesél el ebben a darabban.

Koncepciója a történet, illetve az azt mesélő Karády és a zene teljes szimbiózisa. Ezért a főszerepet játszó Pataki Szilviát a Modern Art Orchestra közepére állítja, a zenészek közé, és a darab során szinte eggyé válik a zenekar és a szólista. Mindeközben úgy kíséri a prózát egy-egy hangszer, hogy a teljes előadás alatt egyetlen pillanatra sem szűnik meg a zene.

„Nagyon összetett a műfaj, hiszen a monológok mellett éneklek is, emellett ott van körülöttem egy teljes nagyzenekar, akikkel szinte együtt lélegzünk, és ez nagyon érzékeny állapot. És ott van a filmes játék, hiszen egy kivetítőn végig közeliben mutatják az arcomat, és ott van annak a felelőssége, hogy egyedül vagyok egy nagy színpadon mint színész. Közel két órán keresztül érdekesnek maradni, izgalmasnak, újnak, lendületesnek – ez hatalmas felelősség” – mondta Pataki Szilvia.

A Modern Art Orchestra hazánk egyik legismertebb jazz-zenekara. A 18 zenészből álló formáció lendületes és érzékletes játékával festi alá Karády mondatait. Sosem láthattuk őket korábban színházi előadásban nagyzenekarként. A legendás Karády-slágereket a zenekar trombitaművésze, Subicz Gábor hangszerelte át, ő álmodott az Ópiumkeringőhöz egy teljesen új hangzást. Ez nem színházi zene, hiszen nem átkötő és aláfestő funkciója van, hanem élő szövete az előadásnak.

Az Ópiumkeringő ötletével a rendező kereste meg Pataki Szilviát, aki azonnal elvállalta Karády szerepét, amikor egyértelművé vált számára, hogy nem utánozni kell a legendás színésznőt, hanem megidézni a lényének harcias törékenységét, életének fájdalommal teli korszakát, amelyben végig végtelenül erős maradt. A másfél órás előadás alatt egy kamera követi végig a főszereplő arcának minden rezdülését, amit a nézők fekete-fehérben egy kivetítőn látnak. A rendező ezzel a filmet is megidézi mint műfajt, ami olyan nagy jelentőséggel bírt Karády életében.

Pataki Szilvia ebben a monodrámában szinte mozdulatlanságba dermedve meséli és énekli el a díva életének egyik legnehezebb időszakát. Az őt körülölelő zene – és a színpadon játszó zenekar – érzékelteti a mozgást, és különleges hangszeres játékkal kíséri a legnagyobb érzelmeket.

Az Ópiumkeringő című előadást a Zsidó Művészeti Napok szervezői csupán egyszer tűzik műsorra, november 27-én a MOM Kultban.

Fotó: Juhász Éva