A néhai Művészetek Völgyére emlékeztet a hangulat, de ezt többször nem mondom el, mert menten el is szomorodom, és drukkolok, hogy mondjuk tíz év múlva, ne az a dal legyen. A Cseh Tamás parafrázis sem véletlen, mert idén is ő a fesztivál egyik védnöke, bár dal már nem lesz, a lényeg, hogy még jelen van az élő legenda, nekünk. A műemlék házak magán-halastavakra, szőlődombokra és erdőkre néző udvarain bográcsban fő az olcsóbb ebéd, a pincérnek még van ideje leülni egy rövid beszélgetésre, a kik vagytok, honnan jöttetek témában, megiszik egy kisfröccsöt is velünk. A világnagy és világszép, multikulturális (lévén finn, horvát, belga, ausztrál magyar betelepülők) palkonyai, illetve villányi pincesorokon zajlik a mellékszál borfesztivál, és a palackok mellé meg kapunk útravalónak ősi családi történeteket. Mintha nem is a "vadmagyarországon" lennénk, a szomorú hírek hazájában, hanem volna egy másik, szélsőségek nélküli is. Olyan a táj, mint egy földrajzilag túlméretezett kemping, a bukolikus festménynek tetsző vidéken a rock koncert, meg az éjszakai jódli sem tájidegen. A Vylyan Teraszról látni a félig lebontott hegyeket, és a beremendi cementgyár utópisztikus épületét, ahonnan pár lépés csak a horvát határ. Színházak, faluházak, kocsmakertek, mint land art, és itt még az ördög is a szépség része, mindössze egy ártatlan, csinos faun, aki igyekszik azért, de minket meg nem nehéz megkísérteni.
 |
| Quimby |
Az első nap későn érkezünk, elterelik a hatos út forgalmát egy baleset miatt, bele a természetvédelmi tájba, az éjszakai szerpentinek közé, szóval szellemvasúttal kezdődik a fesztivál. A Ladányi-Balanescu féle táncos-zenei csodáról lemaradunk ezért, és egyből a Quimby koncertre érkezünk a nagyharsányi focipályára, ahol a zenekart eufórikus hangulatban találjuk, gondolom, a tábortűzi hangulattól előveszik a régi sztorijaikat, amikor még nem mert senki az első sorba állni a koncertjeiken, mert annyira bizonytalan részegek voltak fenn a színpadon. Bezzeg ma mindenki bátrabb, a jó levegőn komplett családok, kétéves gyerekek is végig táncolják a repertoárt.
Csütörtökön már kicsit sűrűbben vannak az emberek, de még mindig hamisítatlanul vidéki a hangulat. A palkonyai, dzsáminak látszó, egészen érdekesen megépített katolikus templomban a szokásos ének-, és gitárkoncertek zajlanak, unplugged áhítatban, míg harsány színház készülődik a faluházban. A Vylyan teraszon a borásznő mond köszöntőt az irodalmi délután előtt és így megtudjuk, miért tartják érdemesnek a helyi üzletemberek, hogy támogassák a kultúrát. Amikor Garaczi László a Halál kilétéről szóló posztmodern novelláját olvassa fel, mindenki filozófussá válik egy percre és jobban csúszik a bor is. Vajon lehet-e szerelmes a halál? Halálszerelmes biztosan. Az underground-ból indult, jegyzetelve bulizó, mára népszerű író, drámaíró, Háy János a kolléga kérdései mentén meséli el a nyolcvanas évek Budapestjének hangulatát, és ez sem tűnik távolinak a tanúhegyek tetején. Mondjuk Garaczinak jó, mert valóban nem látszik rajta, hogy telik az idő és Háy sem panaszkodhat, a fantázia, a nyitottság a világra márpedig fiatalít. A közepes rocksztárok helyett jó írók lettünk-típusú páros, a Vylyan pincészet kortalan Hacsek és Sajója lesz észrevétlenül. Miközben a magas labdák lecsapódnak, és előtérbe kerül az élet, a nevetés, szó van irodalomról is, Garaczi írói korszakai a rövid prózától a nagyobb struktúrákig szépen kidomborodnak azért. Harcsa Veronika koncertje már csak hab a tortán, a hallás utáni élvezetek között. Áhítattal hallgatják a nagyvárosi dzsesszt a hirtelen lett falusiak, Harcsa pedig a földre szállt angyal az ördögök között.
A 30y zenekart könnyebb átugrani, mint elkerülni ezen a nyáron, már tényleg nincsen nélkülük fesztivál. Az utazó, öttagú rákendroll cirkusz ismét sátrat vert és artistái, bukott szeráfjai, meg zenebohócai nyomják a burjánzó szórakoztatást. Ezúttal intim pillanatoknak lehetünk tanúi, mivel épp a szentimentálé verzió hangol koraeste a Katlan helyszínen, és a háttéremberek, családtagok is jelen vannak jelentős létszámban, így a "mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet" kedvesebb, hippi dimenziója is látható. Ágoston Zoltán, a pécsi Jelenkor főszerkesztője, a vérbeli déli irodalmár kérdezi Beck Zoltán énekest, és Grandvolt Endre (Andy) gitárost a szövegírásról, a versformákról és a káromkodásról, nagyon akadémikusan. Élvezhetően elemző szemlélettel beszél el az interjúalanyai mellett, már-már műfajteremtő, ahogy végigviszi a tudományát, ha kell, ha nem, és valamiféle stand up comedy-ben oldódnak fel a beszélgetés futamai. Filmért kiált az Ágoston-féle párhuzamos monológok előadás, meg az Ajka-Celldömölk-Békéscsaba-Pécs bölcsész kongresszus, extra trágárság elemzésekkel koncert előtt.
Aztán extázis kilencig, ülős-csendes zenélés, közben focizunk a szülőkkel és a gyerekekkel, sikerül pofán rúgnom véletlenül a labdával a szobrok közötti füves térben a gyerekemet, így a vokál is megerősödik. Hát ez van, minden szülő hentes, minden énekes mosolygós pénztáros, valamint azé a gyerek, meg a közönség, aki megműveli. Mégsem a hosszú, fájdalmas üvöltéssel ér véget az éjszaka, hanem a teliholdra való keserves vonyítással, Bata Rita kortárs táncelőadása közben, meg a tücskök versus prímások párbajjal, Lajkó Félix, és Brasnyó Antal győz a természet felett.
