Az Ördögkatlanban mindenhol színház van

Egyéb


galapiatcirque.jpg
Galapiat Cirque
 
Galapiat Cirque: Risque ZérO
Kisharsányban egész hétre letáborozik, és felállítja óriási cirkuszsátrát a francia cirkuszszínház. A társulat hat művésze a francia Nemzeti Cirkuszművészeti Iskolában, majd a Nemzeti Cirkuszművészeti Központban tanult, ahol 2006-ban és 2007-ben végeztek. A Risque ZérO olyan cirkuszi előadás, amely szuperhősöket vonultat fel egy, a gyermekektől kölcsönzött univerzumban, az ő játékaikkal és kapcsolataikkal. Valós világ, amelyben unokatestvérek jönnek össze, hogy a hátsó udvarban játsszanak, átváltozzanak, maguk mögött hagyva a valóságot, hogy egy különös álomba, egy fantasztikus mesébe merüljenek.
 
A folyamatos mozgásban lévő előadás olyan kollektív, a mindennapokból, a cirkuszi sátor körüli jó és rossz napokból táplálkozik, amelyek az egész társulatot lendületben tartják. Épp ezért a Risque ZérO előadása minden alkalommal egyedi. Bevonja közönségét. Örvénylik. Tele van kanyarokkal, örvényt hoz létre és szédüléshez vezet. Az előadás nem a veszélyről szól, a műsor maga a veszély. Veszélyezteti a történetet, amelyet elmesél. Kiteszi magát a misztérium, az érzelmek, a légvárak, a reszketés, a kellemetlenség, a vereség, a sikolyok veszélyének. A csend és néha a túl nagy zaj veszélyének. A műsor a megosztás és a szabadság hajthatatlan vágya között lebeg. 
 

kaisers_tv_pinterbelatarsulat.jpg
Kaisers TV Ungarn
 
Pintér Béla és Társulata
Pintér Béla és Társulata először jár a Katlanban, mindjárt két előadással, melyeket kétszer játszanak majd. A Szutyok számos díjat bezsebelt a tavalyi POSZT-on, a Kaisers TV Ungarn viszont sokak megdöbbenésére nem került az idei versenyprogramba, azaz Baranyában itt, a fesztiválon láthatjuk először. 
A társulat krédója szerint az alkotók célja, hogy a társadalom és saját személyük kritikus-ironikus megfigyelései alapján ? a szó egészséges értelmében vett ? nemzeti ihletettségű, kortárs színpadi műveket hozzanak létre. A valóság és az álom, az autentikus és a giccs elegyéből, valamint a magyar népi kultúra egyes elemeiből épül fel az a szürreális világ, mely összes darabjukat jellemzi. Sikereiknek köszönhetően a társulatot ma az egyik legjelentősebb és leginvenciózusabb színházi alkotóműhelyként tartják számon. 
 

lesaphostrophes.jpg
Les Aphostrophés
 
Les Aphostrophés
Performance négy bűvészre és egy zenészre. A francia bűvészcsapat egy zenésszel kiegészülve bűvésztrükkökkel, zenével és tánccal, hozzáértő kézzel, abszurd történetekkel és magával ragadó humorral borítja a napirendet, és keveri össze a térben talált tárgyakat. Egy kávézó teraszán, egy bolt bejáratánál, vagy az utcán is összefuthatunk a különös társasággal. Hagyjuk, hogy a harmonika vezessen bennünket és táncba vigyen?. mindhárom faluban!!
 
Buszszínház
Az Ördögkatlan nagy találmánya a Buszszínház. Örök élmény azoknak, akik mit sem sejtve éppen a katlanbuszon ülnek, amikor ?megtámadja? őket a BuszSzínház legénysége. Amikor Kisharsányban felszálltak, meg sem fordult a fejükben, hogy az út végén Törőcsik Mari várja majd őket, akinek az úton gyurmaszobrokat formáznak, tortát sütnek, verset írnak, életműdíjat fogalmaznak? hogy Palkonyán felszállva a Vylyan terasznál bukkannak fel, és az őrült Kapával és társaival (ne feledkezzünk meg szegény Huszár Zsoltról, akit ott láttunk utoljára) hordótemetést rendeznek majd, vagy hogy Sumi quadját üldözik a busszal, és megcsodálják a quadon gimnasztikázó Pepét? 
 
Szóval idén is lesz BuszSzínház, és a szervezők azt remélik, Kapához és Pepéhez csatlakozik majd Szikszai Rémusz és ?vádlis? csapata, Göttinger Pál, aki az első BuszSzínházak vezető utaskísérője volt, no meg a Pintér Béla Társulat mindenre kapható tagjai, és perszefelvidéki színészek, nem beszélve a kaposvári és pécsi fiatalokról, köztük a friss Jászay-díjas Köles Ferencről.
 

caligulahelytartoja.jpg
Caligula helytartója
 
Caligula helytartója
A Caligula helytartója a magyar drámairodalom egyik csúcspontja. Hazugság és igazság viszonyát boncolgatja, arra keresve a választ, hogyan maradhat meg embernek az ember, akár gyakorolja a hatalmat ? akár, ha ki van téve a hatalmat gyakorlóknak. Becsületről, barátságról és hűségről szól. No meg árulásról és öncsalásról. Arról, hogy végre kell-e hajtani a parancsot bármilyen őrült is vagy mindent feláldozva szembeszállni véle. Áruló-e az, aki az emberségében leli meg hazáját, vagy eleve bukásra van ítélve. Az előadást, melyet a Színikritikusok Céhe tavaly beválogatott a legjobb független produkciók közé, a Szoborpark csillagos ege alatt tekinthetik meg a Katlanlakók.
 
A helység kalapácsa ? ősbemutató
Petőfi vígeposzához ki más írhatott volna zenét, mint Ferenczi György. A kaposvári Csiky Gergely Színház ifjú színészei pedig felszabadultan játszanak a zenés vásári komédiában. ?Két dolog határozza meg a zenémet: a népzene és Hendrix. Aki a rock and rollt életformájának vallja, az nem mehet el Petőfi mellett úgy, hogy ne ragadja meg a belőle sugárzó energia és életöröm. Velem sem történt ez másként. Petőfi, ha most élne, Chuck Berry-rajongó lenne. Tanuljátok meg, mi a költő, mert én most megtanultam.Volt egy poros doboz lerakva a földre, kinyitottuk, és orrba vágott minket egy szellem ? ez Petőfi. Elkezdtünk vele foglalkozni, és a dalaink 90 százalékát kiszórta. Kőkemény kritikusként belépett az életünkbe. Petőfi kőkemény, kegyetlen. Megismertem a költészetét ? most már viszonylag jól ismerem ? és ha az ember leszámol a sztereotípiákkal, és nyitott tudattal megy neki, akkor fantasztikus élményben lesz része. A legtöbb helyen azt látom, hogy tizenhat éves srácok és lányok teli torokból, csukott szemmel, foggal fölfelé ordítják a Petőfi-verseket, úgy, ahogy tőlünk hallhatták. Ez nagyon megtisztelő és egyben nagyon veszélyes feladat, mert Petőfi-verseivel az ember egy másodperc alatt hiteltelenné válhat" ? mondja Ferenczi György. 
 

vaksag.jpg
Vakság
 
Mindezek mellett olyan előadások várják az igényes színház kedvelőit, mint a Vidovszky György rendezte East Balkán a Bárkáról, a Nézőművészeti Kft és a Kolibri Színház Vakság című előadása, a szentesi drámatagozatosok már meglévő és a Katlanban helyben alakuló előadásai, a Hegedűs D. Géza által megszólaltatott, monodrámává írt Camus-regény, A pestis, A telefondoktor, és még sok minden más.
 
A gyerekeket is a legfinomabb csemegékkel várja a fesztivál: a Bóbita Bábszínházzal, a Hepp Truppal, a MárkusZínházzal és számos foglalkozással, ahol ők maguk lesznek színházcsinálók (várja őket a Mesekotyvasztó). Ha a felnőtteknek van kedvük egy kis improvizációhoz, nézzenek be a Felvidéki Beugróra!
 
Korábban: