A Bárka kikötő ide került át az idén csak jelképesen megtartott Művészetek Völgye egyik helyszínéről, Puláról. Felesleges lenne hozzátenni, hogy nem a horvát nyaralóhelyről. Illetve lehet itt valami ördögi tér-idő csapda, amelybe, ha beleesik a fesztiválozó, akkor hazafelé menet útba eső nyitva tartó pincészetek empirizálása után egy pékség ablaka előtt találja magát, ahol a házigazda bekiált egy kenyérért, de a tétova péklegények sajnálkozva nemet intenek, mondván a főnöktől csak horvátul lehet ilyenkor kérni. Ekkor, éjfélkor hangzik el az Üdvözlégy Mária, horvátul. A pék elképedve jön az ablakhoz, a következő pillanatban pedig kinyújtanak egy forró kenyeret. Kiderül, hogy két Pula közt félúton van az igazság, ahol az ördöngös asszonyok találkoznak. Ha van már bennük elég szőlő(lé), így lesz hozzá lágy kenyér.
A csütörtökön megkezdett rendezvényen egyebek közt a már sok előadást megélt Mulatságot láthatta a nagyharsányi tornaterembe érkező fesztiválközönség. Ekkor még rekkenő volt a hőség, ám a péntekre érkező eső felborította a tervezett programot, a szél pedig az útjába akadó holmikkal zsonglőrködött, ezért a szoborparkba tervezett fesztiválnyitót és az ezt követő könyvbemutatót a tornateremben kellett megtartani. Az egyik kosárlabdapalánk helyére felállított színpaddal szemben egész pályás nézősereg zónázott. Cseh Tamással beszélgetett Bérczes László egy könyvnyit, a könyv a szerkesztője, Háy János pedig őket kérdezte az elmúlt korszakokról, talán, mert az időszak, amelyben élünk, alighanem beépül a sejtjeinkbe. Belénk épül az idő, vagy mi épülünk az időbe? Az embernek elkalandozott a tekintete a súlypontmérő rudacskák felé, miközben a színpadon arról beszélgettek, melyik generáció mitől lesz és mivé, esetleg hova. Az elszakadás képességét egy tornateremben lehet csak centivel mérni. Ez egyszerű világ. A színpadi beszélgetés azonban felvetette a hármas formáció lehetőségének alaposabb átgondolását, ugyanis az aktuálisan nem kérdező és nem válaszoló résztvevőnek ugyancsak érdekes szerep jutott és néha többet mondott, mint a szavak.
Az időjárás kedvezett aztán, az eső elállt, hogy ne mondjuk, Ladányi Andrea és Borlai Gergő duettjével a közönségnek is ördöge volt, mert már szoborparkban lehetett megtartani a táncos-dobos előadást egy hatalmas sziklafal tövében, amely mégis csak szofisztikáltabb helyszín, mint egy sportcsarnok. A produkció végére a corona bornealis meg is érkezett a színpad fölé, tökéletes időzítéssel. A napot pedig a Sziklavízió audiovizuális képzőművészeti program zárta. A sziklára vetített hatalmas képsorokat és a katlanban ringó hangokat egy helyi bagoly és néhány maréknyi néző kísérte élénk figyelemmel, aki végül szép csendesen hazaindult.
