Ördögök és őrangyalok - VESZTEGZÁR A GRAND HOTELBEN

Hamvai Kornél eredetileg a Nemzeti Színháztól kapott felkérést a Vesztegzár a Grand Hotelben színre adaptálására, ám az Ascher Tamás rendezte ősbemutatót végül Kaposvárott tartották. Két év után azonban megérkezett a mű a Nemzetibe, változott is valamelyest, s Béres Attila rendezésében egyértelműen más arcát mutatja, mint Kaposvárott. A kvalitásai azonban változatlanok: Hamvai Kornél nem törekedett arra, hogy a rejtői humort és figurákat a maguk natúr valójában transzponálja színpadra. Meghagyta a történet cserepeit, néhány figura alakmását és a rejtői hangulatot, ám a darab dialógjai, következésképpen humora sokkal inkább az övé, mint a nagy elődé. És Hamvai változatlanul szellemes párbeszédeket ír, ügyesen sző történetet, könnyedén teremt a rejtői alapból szerethető figurákat. S ha ez nem lenne elég, Varró Dániel bámulatosan szellemes dalszövegeket is írt a darabhoz, melyet Darvas Benedek sok helyről (operett, musical, jazz) hozott, nem különösebben eredeti, ám könnyed, fülbemászó dallamokkal itatott át.

 

Meglehet, Rejtő Jenő rajongói szomorúan nyugtázzák, hogy a létrejött darabnak több köze van a Hamvai-Varró-Darvas szerzőtrióhoz, mint az alapműhöz, de született egy jól használható, szellemesen, elegánsan szórakoztató kortárs magyar színpadi alkotás, ami azért nem mindennapos jelenség. Ráadásul a mű többarcú: létrehozható belőle karcos, ironikus, a krimit mint műfajt egyszerre komolyan vevő és kliséivel eljátszó, az emberi gyarlóság változatos formáit kifigurázó előadás (amilyen a kaposvári volt) és lekerekítettebb, látványosabb, elsősorban a színészi személyiségre a professzionális zenés színházi tudásra alapozó, tradicionálisabban szórakoztató bemutató - mint a mostani, nemzeti színházi változat.

Béres Attila rendezése jól él a Nemzeti szcenikai adottságaival. Horesnyi Balázs a hotel bárjaként tágas teret alakított ki, mely jelentős helyet hagy a mozgásnak, a tömegjeleneteknek és a szimultán dialógusoknak, s ha a forgószínpad elfordul, máris valamelyik hotelszobában találjuk magunkat. Máskor süllyed-emelkedik a színpad, s a súlyosan fertőzött Decker tanár ágyánál vagyunk. Gördülékenyek a jelenetváltások, az énekszámok alatt a forgószínpad nemegyszer önmagában is játszik, sajátos revüszínpadként funkcionálva.

A Bodor Johanna koreografálta táncok látványosak, a profi táncosok mellett a főszereplők egyike-másika és a kar nem egy tagja is méltánylandó képességeket mutat e téren. Mint ahogy az énekkel sincs sok baj; aki esetleg nem tudja fölényes szakmai biztonsággal abszolválni szólamát, az is tehetségesen hiteti el az énektudást. Maga a történet mértékkel vétetik komolyan; szerethetően flúgos majd' minden szereplő, de hogy kik a "jók" és a "rosszak", az elég gyorsan sejthetővé válik. Az ambivalencia megteremtése érezhetően éppúgy nem célja az előadásnak, mint ahogy az alaphelyzet groteszkebbé, ironikusabbá tétele sem az. Hevér Gábor (Felix) így lendületesen, színesen, jó énekhanggal és ritmusérzékkel játszhatja a szekrénytől szekrényig hányódó, hol pizsamába, hol egy szál lepelbe burkolózó szökevény milliomospalántát - azt, hogy ő lenne Jáva Réme, egy percig sem kell elhinnünk neki. Miként az sem igen fordulhat meg fejünkben, hogy a szintén méltánylandó zenés színházi képességeket felcsillantó Nagy Cili bájosan esetlen Lénije ne lenne ártatlan. S a felsorolást csak azért nem folytatom, mert nem szeretném, ha valaki mégis poéngyilkossággal

vádolna. A színészi alakítások sorából azonban még legalább kettőt feltétlenül érdemes kiemelni: Molnár Piroska hangban, játékban lehengerlő erejű, még füllentéseiben és öncsalásában is őszintének ható Signora Rellijét és László Zsolt idióta zseninek ható, izgága, a többieknél élesebben elemelt Elder felügyelőjét. A tablót több rutinos alakítás egészíti ki: Hollósi Frigyes szalmaözvegységét kiélvezni próbáló, mind nagyobb bonyadalmakba keveredő papucsférje, Benedek Miklós jó svádájú, de mindenre képes hoteligazgatója, Malek Andrea vehemensen rámenős direktrisze, Spindler Béla vesztébe futó szélhámosa, Vida Péter agresszíven szerelmes pincére, Major Melinda aggszűzből démonná változó kékharisnyája, Mertz Tibor helyzetével enyhén visszaélő egészségügyi tanácsosa, Marton Róbert mind zavaróbb körülmények közt haldokló professzora és Garas Dezső a trón után vágyakozva életét elfecsérlő, elaggott trónörököse. Az ő szerepe a kaposvári változatban még nem szerepelt, vagyis Hamvai Garas Dezsőre írta a figurát, mely zökkenőmentesen illeszkedik a darab szövetébe.

    A "zökkenőmentes" mint jelző igaz az előadás egészére nézvést is. A produkciónak nem nehéz jelentős közönségsikert jósolni - arról vitát nyitni, hogy nem lenne-e jobb több zökkenővel megspékelt változatot látni a színen, s hogy ennek a professzionálisan szórakoztató előadásnak ideális terepe-e a Nemzeti Színház, most alighanem felesleges lenne; ennek eldöntése már az új direkcióra vár.