Ördögtánc - JAMES ENSOR

Ensor egyedi utat járt be a századfordulón induló avantgárd művészetben és hosszú élete alatt megérte a modern művészet megszületését, felemelkedését és első válságát is ? miközben ő ostendei házában elzárkózva festette, rajzolta, rézlapba metszette fantasztikus vízióit. A brüsszeli Királyi Akadémián még a realista festészet izgatta, de nagyon hamar rátalált a képzeletét betöltő démonok, maszkok, misztikus figurák univerzumára. Az izmusok közül több is a mesterének vallja, a szimbolizmus ugyanúgy, mint az expresszionizmus, sőt a szürrealizmus is, de Ensor semmilyen irányzathoz nem kapcsolódott. Őt egyedül az vezette, hogy minél pontosabban visszaadja a fantáziájában megszülető lények és jelenetek látható képét. A festészeti stílusok, fénykezelési módok, a színhasználat, a perspektíva eltorzítása mind ezt szolgálta: a groteszk karneváli jelenetek, ijesztő látomások, hallucinációk megformálását. Több mint nyolcvan évig alig mozdult ki a divatos tengerparti fürdővárosból; önkéntes száműzetésében a művészvilág legnagyobbjai látogatták, köztük Kandinszkij, Emil Nolde, Édouard Vuillard, zenészek, filmrendezők, írók Európa számos országából. 2009-ben, halálának 60. évfordulójára emlékezve, az ostendei művészeti múzeum autentikus enteriőrrel, tárgyakkal, képekkel és dokumentumokkal berendezte Ensor legendás ?kék szalonját?, mintegy késői vendégségbe hívta az utókor értő közönségét.

A halál uralkodik a hét főbűn felett (1904)

A KOGART kiállítása nem a teljes életművet idézi meg, csupán a két legfontosabb és legtermékenyebb alkotói korszak grafikáiból és festményeiből mutat be negyvenegynéhányat, de azok igazán jelentősek. Egy önarcképet leszámítva nincsenek itt az 1880 előtti korai művek, amelyek még a realizmusban keresték az igazságot és témáikban is párhuzamosan követték Ensor szocialista korszakát. Az igazán átütő művek az 1880-as évek végén, illetve a következő évtizedben születtek: ekkor jelent meg a halál csontvázba bújtatott, kaszás, ördögökkel kísért figurája, a köré gyülekező maszkos alakok, ekkor születtek az első, tömegeket felvonultató szatirikus művek. A most látható kiállítás főként ezekből válogat, a rézkarcok, nyomatok gyakran a festmények másolatai. Aprólékos gonddal kidolgozott víziók egy ostoba társadalomról, amely jóságról, szeretetről, társadalmi igazságról prédikál, miközben pucér ördögök ugrálnak a polgárok lelkén. Ensor az ifjúkori szocialista eszméktől elfordulva a belső lázadást választotta, a művész anarchizmusát: visszavonult és onnan vizsgálta a 20. század felé induló polgári társadalom hazugságait. Nem kritikával, hanem metsző gúnnyal ábrázolta saját korát. Egyik legerőteljesebb kompozíciója, a Krisztus bevonulása Brüsszelbe a fogyasztói társadalom cinizmusába, politikai frázisokba, látványos tömegrendezvénybe fojtja Jézus egészen kicsi figuráját, Bosch szatirikus-mitikus látomásait látjuk megelevenedni a képen. A hét főbűn allegorikus rézkarc-sorozata, a történelmi jelenetek, a középkori haláltánc-motívumok újraélesztése már a 20. század sötét oldalait előlegezi meg, a tömeg rettenetes hatását, a krisztusi eszmék megcsúfolását, az intézményesített őrületet.

Pierrot és a csontváz (1905)

A késői Ensor szintén nem jelenik meg a KOGART-ban, így nem kapunk képet a tengerpart játékos világában feloldódó, cirkuszi jeleneteket, derűsebb hangulatokat megörökítő korszakáról sem. Nem tudjuk meg, hogy késői vásznait a démonok és ördögök mellett egy színesebb, tengeri jelenetekkel kísért tündérvilág is belakja. A tárlat a grafikára helyezi a hangsúlyt, a modern kort megjövendölő rettenetes próféciákra, melyeket Ensor az európai rajzművészet legszebb vonulatába illesztett, Bosch, Brueghel, Rembrandt és Goya méltó utódjaként.