A 100 szóban Budapest mára már hagyományt teremtett a fővárosban, és évről évre egyre többen várják, vajon ki nyeri el a fődíjat. A pályázat idei huszonhárom legjobb történetét és a hozzájuk készült illusztrációkat november 25-től bárki megnézheti a Városháza parkban.

A Magyarországon nyolcadik alkalommal meghirdetett 100 szóban Budapest történetíró pályázat lényege az egyszerűség: a résztvevőknek maximum száz szóban kellett megfogalmazniuk gondolataikat, érzéseiket, benyomásaikat Budapestről. A szervezők, a Mindspace tagjai a chilei Plagio csapatától vették át a pályázat ötletét. Idén a korábbi tizenkettő helyett huszonhárom illusztráció készült a legjobb történetekhez, kortárs magyar grafikusok közreműködésével.

A beérkezett pályázatok közül a zsűri – Varró Dániel költő, műfordító, Janecskó Kata újságíró, a 2020-as 100 szóban Budapest pályázat első helyezettje, Szemes Botond irodalmár, kultúratudós és Szemes Máté szövegíró, kommunikációs tanácsadó – Fazekas Viktor Telezöld című művét találta a legjobbnak. A második helyen Homan Bence Antonio Banderas, a harmadik helyen pedig Deák Dániel Őszi szélben, Budapesten című verse végzett. A 18 év alatti kategória győztese Barabás Mikolt lett A polgárpukkasztó lufi című írásával.

A huszonhárom legjobb pályaműhöz Biacsics Renáta/Renya, Hitka Viktória, Zsuffa Zsanna, Moroncsik Ádám, Pernyész Dóra, Bíró Anna, Szabó Imola Julianna, Láng Anna, Holbis Emőke, Zengővári Judit, Cseszneg Gyöngyi, Thury Lili, Lobot Balázs, Stocker Alíz, Orosz Annabella, Herbszt László, Rumi Zsófi, Háznagy Gáspár, Radványi Maja, Jásdi Juli, Szigeti Árpád, Neszmélyi Réka és Édes Piroska készített illusztrációkat, melyek november 25-től december 13-ig láthatók Budapesten a Városháza parkban.

A szervezők különösen örülnek annak, hogy a száz legjobb pályamű POKET kiskönyv formájában is megjelent, amely már kapható az automatákban. A 100 szóban Budapest pályázat a Mindspace, Budapest önkormányzata és a Budapest Brand közös projektjeként, utóbbiak támogatásával valósul meg.

Nyitókép: Cseszneg Gyöngyi A polgárpukkasztó lufihoz készült illusztrációjának részlete. Képek forrása: 100 szóban Budapest