Nos, a Bartók Fesztivál idei programjában a "Távol-Kelet közelről" mottó égisze alatt került sor a kőszegi vár lovagtermében a manilai Keleti Egyetem kórusának fellépésére. A Fülöp-szigetek nagykövete beszéddel nyitotta az estet, ez nem sok jót ígért, már ami az oldottságot illeti. De aztán jött 13 nő és 12 férfi csodás mosollyal, földig érő piros köntösben, és bemutatta a kóruséneklés magasiskoláját. Az egyházi dalok varázslatos polifóniában szólaltak meg, az alig hallható pianótól az éteri magasságokon át a zengő fortéig minden ámulatba ejtő volt. Majd egy percre eltűntek, köpeny le, és visszatért egy csapat bennszülött: a nők tarka, rojtos szoknyákban, testszínű felsőkben, gyöngyökben, a férfiak szinte meztelenül, ágyékkötőjüket színes leplek fedték itt-ott, fejükön indián fejfedőre emlékeztető tollas díszek. És átváltoztak: tomboló életöröm, humor, tánc, testbeszéd és mindehhez a már bemutatott briliáns énektudás, észtvesztő ritmusban, pergő dobkísérettel, törzsi jelenetek, színpompás csoda, őrjöngő siker. Az University of the East Chorale együttesét Anna Tahita A. Piquero vezényelte, maga is a színpompás jelmezekben, széles mosollyal, életerőtől telten, a legmagasabb szakmai szintet megkövetelve.
Megdőlnek ezen a fesztiválon a hitek és tévhitek arról, milyen lehet az indonéz, japán, kínai, Fülöp-szigeteki kortárs zenélés, kóruséneklés. Profi, a legmagasabb szintű, mégis vidám, pezsgő, színes, dinamikus, humorral teli, igazi örömzenélés. Valahogy el kellene ezt tanulnunk. Le kéne venni a sok fekete öltönyt, le ebben a júliusi nyárban, fel a fehérrel, tarkával, elő a játékossággal, mosollyal, boldogsággal. Az idei fesztivál megmutatja, Bartók mit keresett a Kelet zenéjében: tisztaságot, buja, ősi zenei világot, örömöt és varázslatot.
