A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazi vendéglátóhoz méltóan nemcsak a kastély falait biztosítja a 28 éves fesztiválnak - és ez önmagában óriási gesztus -, de nevéhez illően valódi gondoskodást is. Noha a hallgatók, művészek, professzorok szinte egész napjukat a kastély falai közt töltik, arra sem idő, sem mód nem nyílt eddig, hogy a 126 szobából végigjárható 23-at megnézzék, így örömmel vették az idegenvezető magyarázataival gazdagított sétát, amit kimondottan a fesztivál résztvevőinek szerveztek. Jóleső lazítást nyújtott a kurzusok és koncertek feszített tempója közt a kastélytúra, hogy aztán újra visszatérjenek hangszereikhez az előadók.
Händel
Messiásának kiváló előadása szólalt meg
Vashegyi György pálcája alatt az Orfeo Zenekarral és a még szokásosnál is nagyszerűbb teljesítményt nyújtó Purcell Kórussal a zsúfolásig telt és kitűnő akusztikájú fertőszentmiklósi templomban. Ez az élmény nem volt meglepetés.
Annál inkább az volt a következő. A kastély káprázatosan újjávarázsolt, intim hangulatú Sala terrena-termébe a százéves tiszafáktól zöldellő parkra kitárt hatalmas üvegajtókon fecskezsivaj szűrődött be, majd furulyaszó. Erik Bosgraaf, ifjú holland furulyaművész lépett így a közönség elé. Bevallom, ezt a koncertet fenntartásokkal fogadtam. A különösen a fesztivál külföldi fellépőinek koncertjeit sújtó borsos jegyárak, Eisenstadt közelsége, amely kielégíti az osztrák zenekedvelők igényeit, és a fertődi, a régi zene iránti időnkénti lanyhább érdeklődés miatt úgy véltem, egy ismeretlen nevű művész soha nem hallott szerzők darabjait kínáló szóló furulyakoncertjét megrendezni tévedés. Nos, ami a közönség létszámát illeti, láttam már tömöttebb széksorokat, de nem volt szégyenteljes. Ami viszont a művészt és repertoárját illeti, az mindent megért. Jacob van Eyck XVII. századi zeneszerző gyűjteménye, a Der Fluyten Lust-hof több mint száz variációs sorozatot tartalmaz más szerzők műveire és népdalokra, illetve néhány saját darabot. Előbbiekből válogatott egy csokorra valót a művész, kiváló arányérzékkel éppen egy órányit. Ennyit lehet könnyedén elviselni a barokk blockflőtékből szólóban. Ez az egy óra viszont elrepült.
A művész hangszeres tudása és stílusérzéke lenyűgöző. Hangszere, illetve hangszerei mestere. A pinduri furulyácskától az öblös hangú blockflőtéig mindenen nagy virtuozitással, ugyanakkor színgazdagon és humorral játszik, ha kell leheletfinoman cirpelve, máskor fülemülecsattogást imitálva, aztán Máriát áhítatosan magasztalva, vagy siratószerűen zokogva muzsikál instrumentumain, lebilincselő könnyedséggel. Közben laza, olykor tréfás hangszerbemutató, pár szó a művekről enged pihenőt neki a fújásban, nekünk a hallgatásban. Kiváló, briliáns játékos, szuggesztív művész. Nagy élmény volt hallani.
|
|
| Nicholas Parle és Simon Standage |
Simon Standage és Nicholas Parle a Régi Zenei Napok kurzusvezető professzorai. Standage gyakori vendég ezen a fesztiválon, emellett tanít a Zeneakadémia régi zenei tanszékén is. Parle kiváló ausztrál csembalóművész, akinek meghívását már régóta reméltem. Estjükön XVII. századi zenét játszottak, kicsit bekacsintva a XVIII.-ba: Marini, Uccellini, Schmelzer, Buxtehude, Biber és mások műveit szólaltatták meg, de érdemes megemlíteni e másokat: Bertali, Froberger, Matteis, Pietro degli Antonii. Az átlagos hallgató számára ismeretlen nevek mögött mindmegannyi nagyszerű kismester rejtőzik.
A műsor remek összeállítása felvillantotta tehetségüket, igazi kis gyöngyszemek, nagy kihívást jelentő, virtuozitást igénylő darabok szólaltak meg a két művész elragadó interpretációjában. Simon Standage Antonio Bertali Chiaconájában bűvölte el először igazán a közönséget, nagy bravúrral felelt meg a pompás, ám technikailag igen nehéz darabnak. Nicholas Parle Froberger C-dúr szvitjében a formálás magasiskoláját mutatta be. Csembalójátéka elegáns, végtelenül könnyed, és a hangszer karakterének szinte ellentmondóan sokszínű. Matteis és Buxtehude Fantáziájában is brillíroztak, végül Biber F-dúr szonátájával végképp lehengerelték a közönséget. A mű erre minden lehetőséget meg is ad: szellemes és végtelenül nehéz, aminek mindketten mosolyogva feleltek meg. Simon Standage könnyed virtuozitással játszotta a bravúros hegedűszólamot. Amit megvalósítottak, az az igazi örömzenélés.
