A 2023-ban Debrecenben megrendezett Országos Színházi Találkozónak (OSZT) 2024-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont. Az eseményen OFF-programok, tánc, cirkusz, zene, kiállítás és gasztronómia is várja a színházművészet iránt érdeklődőket.

A 2024. június 10. és június 16. között megrendezendő színházi találkozóra hazai és határon túli állandó játszóhellyel rendelkező, kőszínházi társulatok jelentkezését várják az Országos Színházi Találkozó szakmai válogatói. A színházaktól olyan műsoron lévő vagy jelenleg készülő előadások jelölését várják a szervezők, amelyek bemutatójának dátuma legkésőbb 2023. december 31. A korábbi évadokban bemutatott, de műsoron tartott előadások szintén jelölhetők. Egy színház esetén egy nagyszínpadi és egy kamaraszínpadi előadás ajánlására van lehetőség, műfaji megkötés nélkül. Az OSZT zsűrijének tagjait a fellépő színházak delegáltjai adják, a szervezők szerint ezzel is bővítve a szakmai sokszínűséget, pártatlanságot.

A kaposvári színház a találkozón a színházi élet meghatározó pillanatainak új megvilágítását ígéri a résztvevőknek. A rendezvény keretében lehetőség nyílik színházaknak, érdeklődőknek és a Kárpát-medencei színházi szakmának egyaránt, hogy megmutassák tehetségüket és találkozzanak az ország különböző pontjairól érkező kollégáikkal.

Mint azt közleményükben írják, a rendezvény célja a színházi sokszínűség megünneplése, a szakmai kapcsolatok erősítése, amely felejthetetlen élményt nyújt a közönség részére is.

Leszögezik, a jövő évi Országos Színházi Találkozó új korszakot nyit a színházi világban. A szervezők hozzáteszik, különös figyelmet fordítanak arra, hogy az ne csupán egy rendezvény legyen, hanem egy valós találkozásokra és szakmai eszmecserékre alkalmas tér. Szándékuk szerint a jövő évi találkozó azt képviseli, hogy a színház nemcsak a művészi kifejezés kiállítótere, hanem egy olyan hely, ahol az alkotók megoszthatják gondolataikat és tapasztalataikat, együtt építve a színházi közösségek közötti erősödést.

Nyitókép: a kaposvári Csiky Gergely Színház épülete. Fotó: MTI / Varga György