A magyar kultúra napja alkalmából Orth István grafikusművész munkáiból készült kiállítással és a 2015-ben elhunyt Bács Lajos romániai karmester emlékkoncertjével ünnepel a Liszt Intézet bukaresti központja.

Az intézet felidézte, hogy a kiállítással a magyar kultúrtörténet két jelentős évfordulóját ünneplik, hiszen Kölcsey Ferenc 200 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én tisztázta le a Himnuszt. Szintén 200 éve született Madách Imre, akinek fő műve, Az ember tragédiája képzőművészeket is megihletett, így a cárok udvari festőjét, Zichy Mihályt, de Orth István grafikusművészt is. Elkészítette a filozofikus jellegű lírai dráma képi világát vegyes technikával, majd rézmetszetként. Ez utóbbi anyag lesz látható a bukaresti Liszt Intézetben. A kiállítást Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete nyitja meg január 18-án.     

Orth István a Tolna megyei Nagyszékelyen született 1945-ben. Érettségi után elvégezte a kolozsvári Protestáns Teológiát, ezt követően Kazár László tanítványaként a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Egyetemen diplomázott. 1976-tól huszonöt éven át a nagyszebeni Brukenthal Múzeum restaurátoraként tevékenykedett, majd 2002-től nyugdíjazásáig a nagyszebeni Lucian Blaga egyetemen dolgozott. Szamarkandtól San Franciscóig több mint 25 világvárosban volt önálló kiállítása.     

A 2015-ben elhunyt Bács Lajos romániai magyar karmester és zeneszerző emlékkoncertjét január 19-én tartják,

amelyen a marosvásárhelyi Tiberius Quartet és Borsos Edith énekművész lép fel. A petrillai születésű Bács Lajos Kolozsváron végezte a Zeneakadémiát, majd a moszkvai Csajkovszkij Egyetemen tanult, 1957 és 1991 között pedig a Román Rádió Zenekarának állandó karmestere volt. A 2005-ben első alkalommal a Liszt Intézet által megszervezett bukaresti Magyar Zene Fesztivál alapítója és haláláig zsűritagja volt.    

Szintén január 19-én a Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan a Liszt Intézetben díjazni fogják a Bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum diákjai által rajzolt János vitéz-képregényt,

amelyet a tavaly számukra levetített Jankovics-filmből, illetve a hozzá kapcsolódó román nyelvű színházi előadásból ihletve készítettek a téli szünetben.     

Kósa András László igazgató elmondta, hogy az idén a Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan áprilisban bemutatják a Petőfi 200 vándorkiállítást a Román Nemzeti Irodalmi Múzeumban, május végén pedig a Bukaresti Magyar Napok keretében Ferenczi György és az 1-ső pesti rackák koncertje lesz a román fővárosban.

Nyitókép: Orth István Az ember tragédiájához készült grafikájának részlete. Forrás: bukaresti Liszt Intézet