LITTLE_TROUBLE_GIRLS_Main.jpg

Oscar-jelölt alkotással indulnak a Szlovén Filmnapok

Szlovénia idei Oscar-nevezettje, a Berlinalén FIPRESCI-díjat nyert Valami van a levegőben című alkotás nyitja október 2-án a kilencedik Szlovén Filmnapokat a budapesti Toldi moziban. Október 3-án a Locarnói Filmfesztiválon debütált A játszótér a miénk című kedves alkotást vetítik, 4-én pedig a különleges humorú, társadalomkritikát is megfogalmazó Ez rablás lesz műsoron.

Október 2-án 20 órakor a Valami van a levegőben (Kaj ti je deklica) című felnövéstörténettel nyílik a budapesti Toldi moziban a 9. Szlovén Filmnapok. A 16 éves, introvertált Lucia egy lánykórusban összebarátkozik a népszerű Ana-Mariával. E barátságot próbára teszi és veszélybe sodorja a kóruson belüli harmóniát, hogy Lucia érdeklődését felkelti valaki. A lány elkezdi felfedezni a szexualitását, megkérdőjelezve korábbi értékrendjét.

„A filmhez akkor jött az ihlet, amikor először hallottam egy szlovén leánykórus énekét. A női erejük felébredésének küszöbén álló lányok hangjának kifejező ereje olyan mélyen megérintett, hogy vissza kellett fojtanom érzelmeimet, különben a koncert közepén sírva fakadtam volna. Először a női hangot kezdtem kutatni, amelyet a történelem során (túl) gyakran elhallgattattak. Ez elvezetett a testhez, a szexualitáshoz és a bűntudathoz fűződő kusza viszonyhoz” – nyilatkozta a film rendezője, Urška Djukić, akinek legutóbbi rövidfilmje, a Nagymami szexuális élete több mint 50 díjat nyert, köztük az Európai Filmakadémia legjobb rövidfilmnek járó díját 2022-ben és a legjobb animációs rövidfilmnek járó Cesar-díjat 2023-ban.

A Valami van a levegőben elnyerte a legjobb filmért járó FIPRESCI-díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Perspektíva szekcióban, a legjobb operatőrnek járó díjat az amerikai Tribeca Filmfesztivál nemzetközi programjában, valamint a legjobb vágásért járó díjat a Pulai Filmfesztiválon. 

A bandázás ereje

Október 3-án 20 órakor vetítik a Locarnói Filmfesztiválon debütált A játszótér a miénk (Igrišča ne damo!) című alkotást, mely a Szarajevói Filmfesztiválon elnyerte a legjobb gyermekfilmnek járó díjat, a Zágrábi Filmfesztiválon és a görögországi Olympia Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztiválon pedig a gyermekzsűri díját. Amikor Alma megtudja, hogy le akarják bontani a házuk előtti játszóteret és kivágni a fákat, összefog legnagyobb ellenségével és bandájával. A csapatnak egy hete van arra, hogy megmentse a játszóteret. „Két fiú apjaként első kézből megtapasztalhatom, mennyire más a mai gyermekkor: az indiánosdit digitális csaták váltották fel, a legjobb barátok nem a szomszéd utcában, hanem egy másik kontinensen élnek, a felhorzsolt térdek és vérző orrok helyett vannak az égő szemek és a depresszió. Ezzel a filmmel szeretném közelebb hozni a gyerekekhez a szabadtéri játék és a bandázás szépségét, és azt az üzenetet közvetíteni, hogy sosem szabad feladni, mert ha összefogunk, akkor változtathatunk a dolgokon, és szebb jövőt építhetünk!” – mondta a rendező, Klemen Dvornik.

Úgyis nem mindegy

Végül október 4-én 20 órakor az Ez rablás! (To je rop!) című fekete komédia lesz műsoron. Rajkó, a bűvész eltöri a karját egy fellépésen. A bajok itt azonban nem érnek véget, ugyanis a biztosítótársaság egy adminisztratív hiba miatt nem hajlandó kifizetni a biztosítási igényét. Ezután az események észbontó fordulatokat vesznek. A párizsi EICAR Nemzetközi Filmiskolában diplomázott rendező, Gregor Andolšek debütáló játékfilmjéről így vall: „Olyan filmet akartam készíteni, amely ott kezdődik, ahol az emberek általában feladják, amikor a rendszer félreállítja, megvárakoztatja és kijátssza őket. Mi történne, ha egész egyszerűen nem adnánk fel a küzdelmet?”

Ez is érdekelheti

33 ország filmjeit vetítik a 11. Nemzetközi Speciális Filmfesztiválon

Harminchárom ország filmjei láthatóak a fogyatékossággal élő emberek történeteire és alkotásaira fókuszáló, 11. Nemzetközi Speciális Filmfesztiválon (SPEFI), amelyet november 7. és 10. között rendeznek meg Budapesten.

Cigarettafüstös film noirok és mesés nők a filmmaratonon

A Nemzeti Filmintézet szeptember 16–21. között rendezi meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont (BKFM). A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató filmünnep kiemelt témája a 130 éves mozi lesz. Többek között Makk Károly felejthetetlen alkotásai, valamint a hollywoodi fenegyerek, Joe Eszterhas korszakos filmjei is műsoron lesznek a főváros legjobb helyszínein.

Az építészet társadalmi vetületéről szólnak az idei Budapesti Építészeti Filmnapok

A Budapesti Építészeti Filmnapok idén az építészet és urbanisztika mellett társadalmi témákkal is foglalkozik. A szervezők ezúttal is közel húsz vetítéssel és számos kísérőprogrammal várják az érdeklődőket március 20. és 23. között a Toldi Moziban.

Carlos Santana- és Joan Baez-portréfilmek is láthatóak a Ritmo Filmnapokon

Zenés filmeket, zenészportrékat, rövidfilmeket és ritkán látott dokumentumfilmeket kínálnak a nézőknek a Ritmo Filmnapokon a Toldi moziban. A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megrendezett Budapest Ritmo tizedik, ünnepi kiadásán április 4–5. között kivételes zenészek portréi, MOME Open és Friss Hús blokkok, Ritmo-filmek, köztük Mátyássy Áron Hangvető-gyártásban készült új etűdje, a Nefelejcs lesznek műsoron.