A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló Budapesti Építészeti Filmnapokon a közös egyetemes értékekre helyezik a hangsúlyt.
„Szélsőségesen polarizált világunkban a közéleti diskurzusok – legyenek azok nyilvános fórumokon vagy baráti környezetben – szinte mindig a nézetkülönbségekre fókuszálnak. Miközben hevesen védjük álláspontjainkat, lassan elfeledkezünk arról, vagy meg sem vitatjuk, mi az, amiben végső soron egyetértünk. Ritkán tesszük fel a kérdést: léteznek-e olyan közös, megingathatatlan alapértékek, amelyek összekötnek bennünket? Lehetnek-e ezek szilárd alapjai a jövőnknek? Szüneteltessük a vitákat, és beszélgessünk erről – ez a gondolat vezérelt minket filmválogatásunk során, és így vált a fesztivál mottójává: Common Grounds” – magyarázzák a szervezők a témaválasztást.
A kurátorok által válogatott filmek az építészeten túl az urbanisztika, a várospolitika, az ökológia, a közlekedés, a technológia, az aktivizmus, a társadalmi átalakulás kérdéseivel is foglalkoznak. A program keretében díjakkal már elismert és újonnan debütáló filmek is helyet kapnak, emellett a vetítéseket kísérve több rendezői előadásra és a témához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. A több mint húsz műsorra tűzött filmet eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal vetítik márciusban a Toldi Moziban.
Az idei filmek olyan témákkal foglalkoznak, mint a társadalmi egyenlőtlenségek, a lakhatási válság, a klímaváltozás, a demográfiai kihívások, az átalakuló és szétterülő városok, az építőanyagok és építési hulladékok ökológiai terhe, a levegő és víz minősége, a közterek élhetősége. Mindezek olyan összetett kérdések, melyekre csak az együttműködés, az önszerveződő közösségek, a részvételi tervezés és a közös cselekvés adhat válaszokat.
A fesztivált Denise Zmekhol Skin of Glass (Pele de Vidro) című esszéfilmje nyitja meg. A rendező építész édesapjáról és annak mesterművéről, a São Pauló-i üvegépületről készített műve egyszerre személyes és társadalmi. Érzékenyen mutatja be egy szétesett család, az épület és egy sikeres építész karriertörténetét, miközben képet kapunk a brazil nagyvárosban zajló lakhatási krízisről, veszteségről, kiszorítottságról és egyenlőtlenségről.
A záróvetítésen a holland De Warren önfenntartó lakóközösség létrejöttéről szóló dokumentumfilm látható. A film egy ambiciózus baráti társaságot mutat be, amely eleinte bulikat és fesztiválokat szervez, majd Portugáliában permakultúrás farmot hoz létra. Amikor felmerül bennük egy közösségibb élet- és lakótér iránti vágy, megszületik a De Warren ötlete. Ez lett az első szövetkezeti alapú lakóközösség Hollandiában. Sam van Zoest Living Together: The Story Of De Warren filmje az építkezés folyamatát mutatja meg.