Oscar-jelölt filmeket ajánlunk

Film

Néhány hete ismertették a 93. Oscar-díj átadó jelöltjeit, a gálát április 25-én rendezik meg. A díjra esélyes filmek közül ajánlunk most néhányat.

A chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of the Chicago 7, 2020)

A chicagói 7-ek tárgyalása egy 2020-as amerikai történelmi/jogi dráma, amelyet Aaron Sorkin írt és rendezett. A film a chicagói 7-ek (Abbie Hoffman, Jerry Rubin, Tom Hayden, Rennie Davis, David Dellinger, Lee Weiner, John Froines és Bobby Seale) történetét mutatja be, akik a vietnami háború elleni tüntetők legismertebb alakjai lettek. Összeesküvéssel, államhatárok jogtalan átlépésével és zavargásokra való felbujtással vádolták meg őket az 1968-as chicagói demokratikus nemzeti találkozó után. Elhíresült tárgyalásaik több éven keresztül tartottak, számos emlékezetes, filmvászonra kívánkozó esemény kísérte őket a nyílt bírói igazságtalanságtól kezdve a jogszerűtlen eljárásokig és a felejthetetlen, azóta is idézett védőbeszédekig.

A valós élet igen fordulatos és emlékezetes forgatókönyvet szolgáltatott alapul, amit remekül sikerült adaptálni. A történéseket a film rendkívül hitelesen mutatja be 130 tényleg izgalmas percben anélkül, hogy az ember érdeklődését vesztené, emellett kiemelkedően jól sikerült a szereplőválogatás is. A chicagói 7-ek tárgyalása olyan színészeket vonultat fel, mint Yahya Abdul-Mateen II, Sacha Baron Cohen, Joseph Gordon-Levitt, Michael Keaton, Frank Langella, John Carroll Lynch, Eddie Redmayne, Mark Rylance, Jeremy Strong és Ben Shenkman.

Kategóriák, melyekben jelölték: legjobb film, legjobb férfi mellékszereplő (Sacha Baron Cohen), legjobb forgatókönyv, legjobb operatőri munka (Phedon Papamichael), legjobb vágás (Alan Baumgarten).

Pieces of a Woman (2020)

A Pieces of a Woman Mundruczó Kornél rendezésében,
Wéber Kata forgatókönyvéből készült dráma. Főszereplők: Vanessa Kirby, Shia
LaBeouf, Molly Parker, Sarah Snook, Iliza Shlesinger, Benny Safdie, Jimmie
Fails és Ellen Burstyn. Martin Scorsese executive
producerként csatlakozott a film csapatához. Amerikai és kanadai
koprodukcióban a Pieces of a Woman közvetlenül kapcsolódik Mundruczó és
Wéber 2018-as, azonos című színpadi játékához, amelyet a TR Warszawa művészeti
együttese ad elő.

A történet középpontjában egy fiatal nő áll, akinek otthonszülése felfoghatatlan tragédiával végződik. Egy évig tartó „gyászutazásba” kezd, amelynek során megszakad a kapcsolata szeretteivel. Mélyen személyes történet, amelyben egy nő megtanul élni a veszteség tudatával.

Wéber Kata és Mundruczó Kornél maguk is elveszítettek születése előtt egy gyermeket. Wéber Kata átmenetileg egyedül költözött Berlinbe, hogy megírja a forgatókönyvet, melyről később úgy nyilatkozott, hogy terápia volt számára, a vetélés után így tudta feldolgozni ezt a szörnyű veszteséget. A Pieces of a Woman a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, ahol Vanessa Kirby elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat, de jelölték még BAFTA- és Golden Globe-díjra is ugyanebben a kategóriában.

Kategória, amelyben jelölték: legjobb női főszereplő (Vanessa Kirby).

Kollektíva (Colectiv, 2019)

Kollektíva egy 2019-ben forgatott román–luxemburgi dokumentumfilm, amelyet Alexander Nanau rendezett. A Gazeta Sporturilor néhány újságírójának nyomozását követi a román egészségügyi rendszer korrupciójáról, amelyet a bukaresti Colectiv klub katasztrófája kapcsán tártak fel. Világpremierje 2019 szeptemberében volt a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, két nappal később sikerrel szerepelt a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, szeptember végén pedig elnyerte a legjobb nemzetközi dokumentumfilmnek járó Aranyszem-díjat a Zürichi Filmfesztiválon.

2015-ben tűz pusztított a bukaresti Colectiv klubban. A tragédiának 27 halottja és 180 sebesültje volt. Néhány nappal később újabb áldozatok haltak meg a kórházakban olyan sebek miatt, amelyek nem voltak életveszélyesek. Végül egy orvos információi alapján újságírók jártak utána az ügynek, és a nyomozásuk megdöbbentő eredményre vezetett, hatalmas egészségügyi csalássorozatot, kiterjedt korrupciós hálózatot tártak fel. Kiderült, hogy a román kórházakban valóságos biológiai bomba ketyegett: a műtők ezreiben használt fertőtlenítőszer többszöri hígítás után gyakorlatilag közönséges víz volt.

A Colectiv-tragédia, a Hexi Pharma-botrány és a kórházi
fertőzések egymásba fonódó történeteit és az érintetteket követve az
illúziókkal leszámoló Kollektíva az oknyomozó újságírás
hatását és következményeit vizsgálja. Azokra az újságírókra fókuszál, akiknek a
tűzzel kapcsolatos vizsgálódása feltárta az egészségügyi szektorban burjánzó
korrupciót. Az alkotás mindemellett betekintést enged az 1989-es forradalom
utáni román politikai rendszer működésébe is.

Kategóriák, melyekben jelölték: legjobb dokumentumfilm, legjobb nemzetközi játékfilm.

Még egy kört mindenkinek (Druk, 2020)

Négy jóbarát, akik gimnáziumi tanárok, letesztelnek egy
elméletet. Feltevésük szerint egy csekély alkoholszint fenntartása a vérben,
vagyis a folyamatos, enyhe spicces állapot jobbá teszi az életüket, megkönnyíti
a mindennapjaikat a munkában és a magánéletben egyaránt. A kezdeti
felszabadultság és az első pozitív tapasztalatok után a kísérlet lassan, de
megállíthatatlanul fordul át kontrollálhatatlan ivászatba.

A film alapötletét az a színházi darab adta, amelyet Vinterberg tíz évvel korábban a bécsi Burgtheater felkérésére írt. További inspiráció volt lánya, Ida is, aki sokat mesélt neki a dán fiatalok iváskultúrájáról. Ida szorgalmazta, hogy Vinterberg filmesítse meg a darabot, és ő szeretne lenni a főszereplő, Martin lánya. A történetet eredetileg az ital „ünneplésére” szánták azon tézis alapján, hogy a világtörténelem más lett volna alkohol nélkül. Négy nappal a forgatás megkezdése után Ida autóbalesetben meghalt. A tragédiát követően a forgatókönyvet úgy alakították át, hogy életigenlővé váljon. „Nemcsak ivásról kell szólnia, hanem életre ébresztésről” – nyilatkozott róla Vinterberg. Az új változatban az alkohol továbbra is fontos szerepet tölt be, azonban a dramaturgiában már nem megoldásként, hanem katalizátorként definiálódik. A balesetet követő héten a forgatókönyvíró, Tobias Lindholm dolgozott rendezőként. Vinterberget végül is lánya két hónappal korábban írt levele zökkentette ki apátiájából, amelyben a film iránti rajongásáról írt. A filmet a lány emlékének szentelték, és részben az osztályában forgatták le osztálytársaival.

A Cannes-ban korábban már díjazott rendező, Thomas Vinterberg (Születésnap, A kommuna, A vadászat) legújabb filmje a 2020-as Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált volna. A film főszereplője, a számos nemzetközi díjjal elismert Mads Mikkelsen az európai filmdíjak közül elnyerte a legjobb európai színész díját, de a Még egy kört mindenkinek begyűjtötte emellett a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvírónak járó trófeákat is.

Kategóriák, melyekben jelölték: legjobb rendező (Thomas Vinterberg), legjobb nemzetközi játékfilm.

Lelki ismeretek (Soul, 2020)

Lelki ismeretek egy 2020-ban bemutatott amerikai 3D-s számítógépes animációs film, melyet a Pixar Animation Studios készített és a Walt Disney Pictures forgalmaz. Rendezője a kétszeres Oscar-díjas Pete Docter, akinek nevéhez például a Szörny Rt., a Fel és az Agymanók fűződik. A forgatókönyvet Docter eredeti ötlete nyomán ő maga, valamint Powers, Mike Jones és Tina Fey írták, utóbbi a film egyik főszereplőjének hangját is kölcsönzi. A további szerepekben olyan színészek hallhatók, mint Jamie Foxx, Questlove, Daveed Diggs és Phylicia Rashad.

A film témája az élet nagy kérdései köré összpontosul: miért vagyunk itt a Földön? Honnan erednek a vágyaink és a szenvedélyeink? Mitől vagyunk önmagunk? A történet főszereplője egy középiskolai zenetanár, aki egész életében arra vágyott, hogy nagy jazz-zenész lehessen, ám mikor végre megkapja a nagy esélyt, hogy élő közönség előtt játszhasson, egy szerencsétlen baleset következtében a lelke elhagyja a testét, és egy olyan helyre kerül, ahol több száz hasonló lélek szemináriumi képzéseken vesz részt, mielőtt egy újszülött gyermek testébe kerülne. Annak érdekében, hogy visszajusson a saját testébe, Joe-nak szüksége van egy másik lélek segítségére, akit rá kell ébresztenie arra, hogy saját magának felfedezze, mi a földi élet igazi értelme. A film jelenleg a Disney+ kínálatában érhető el.

Kategóriák, melyekben jelölték: legjobb eredeti filmzene, legjobb animációs film.