Összeforradt két cseresznye ? SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

Egyéb

Az összetartozó, de egymást nem törvényszerűen feltételező két mű ikerülését az is kifejezte, hogy az életre-halálra veszekedő Heléna és Hermia jelenetében a színésznők ? a gimnáziumi idegösszeroppanást mímelő Radnay Csilla és az indulatainak majd nézőtér-veszélyeztető cipőlerúgással is nyomatékot adó Bánfalvi Eszter ? megálltak mondókájukban. Az épp marakodó szerelmes fiúk, Lysander és Demetrius ? a serteperte Farkas Dénes és az érzelmi lesipuskás Fehér Tibor ? szövegelemző segítségével, értelmezve, gesztikulálva, ismételve jártak a végére az egyik szókép jelentésének. Shakespeare az irónia kedvéért körülményeskedik, az egymás szemét kikaparni akaró lányokban ? a ?két művész istennőben? ? a fogadott testvéreket keresve: ?Így növénk együtt, / Mint összeforradt két cseresznye, mely / Elválva látszik, válva mégis egy; / Mint egy kocsányon termett pár bogyó; / Ránézve két test, benne szív csak egy?.

A zenemű és a színdarab is ekként, ?egy hangkulcs szerint?, ?egy szív? ütemére nyerte el alkalmi, de sok tehetséggel, munkával, leleménnyel, kedéllyel kidolgozott formáját. Hamar Zsolt vezénylése szép ezüstporos fényt vont a nyitányra, és annyi dinamikát vitt a nászindulóba, amennyi megágyazhatott a kibékülő Titánia (az énje titkait fürkésző Udvaros Dorottya) és Oberon (a nagyvonalúságban kedvét lelő Kulka János) által a Nemzeti erkélyéről szemlélt mesterember-jelenetnek. Szabó Kimmel Tamás, Makranczi Zalán, Földi Ádám és Mátyássy Bence Fehérrel és Farkassal kiegészült műkedvelő színjátszó brigádja a Szentivánéji álom e vonalán szokásos túlhabzással, kissé ötletszerű kellékhasználattal vezette elő a darabon belüli ?szörnyü vig tragédiát?, összes szójátékával, jellemtani képtelenségével és talentum-kérdőjelével.

Vörös Róbert dramaturg is itt nyomta meg legjobban a ceruzáját, mert egyébként nem volt oka különösebb beleírással, módosítással letérnie Arany János tolmácsolásának csapásáról. A Mendelssohn által 1826-ban (tizenhét évesen) komponált Ouvertüre-hözés az 1843-ban megalkotott teljes műhöz természetesen Arany magyarítása áll legközelebb az időben. Mégis elgondolkodtató, hogy a közelmúltban legtöbbször újrafordított Shakespeare-darab ? melynek érvényes új magyar korpuszát teremtette meg többek között Báthori Csaba, Csányi János, Emőd György, Eörsi István, Jánosházy György és Nádasdy Ádám is ? leginkább Arany nyelvén akarózott megszólalni Alföldi Róbert rendező színpadán, remekül együtt játszva a közreműködőkkel. S nem csupán akkor, amikor Thisbe tubarózsásan enyelgő ?Alszol, tubám?? kérdésére a tuba is beléphetett, jósolva már a vészt.

Önmagában sem érdektelen, hogy Alföldi ? bár egyszeri, szokatlan körülmények között ? a Szentivánéjire Mendelssohnostul vállalkozott. Hiszen, amiként az igényes tájékoztató lapocska írja, a zeneszerző ebben az esetben ?a túlvilágnak azt a hangját találta meg, mely semmilyen félelmet nem kelt?. Az Alföldi Róbert pályájáról ismeretes Szentivánéji-színrevitelek (2001, 2006) akár el sem merészkedtek a túlvilág határáig, már e világban az emberi retteneteket, víziókat, ?szédítő mélységeket? kellett feltárniuk ? részben a vígjáték Jan Kott-tól származó nevezetes elemzésének és Peter Brook Royal Shakespeare Company emblémájú korszakos előadásának nyomdokain, melyek a legutóbbi fél évszázadban revelációból konvencióvá, új irányból szokott interpretációs útvonallá lettek. A Danubiával karöltve prezentált játék a nem zenei részeiben is dallamossá, derűssé szelídült.

A zenekar olykor ?színészi? funkciókat töltött be, kenyerük azonban az ihletett muzsikálás. Hamar Zsolt vezénylése, mozgása ezúttal némi Puck-szerű vidámságot is adaptált. (A Robin pajtást játszó, füves cigaretta füstjét lustán fújdogáló Földi Ádám viszont levált a hagyományos Puck-közelítésekről, s akár át is sétálhatott volna Molnár Ferenc külvárosi legendájába, a Liliomba ? Ficsurnak. A hasonló elrugaszkodások nem ártottak a Szentivánéji-zanzának.) A karmesteri pálca biztos kézzel horgászta ki a hangszereket, ügyelt a zene minden csobbanására. (A Danubiát az Angelika Leánykar egészítette ki, szólót énekelt Czabán Angelika és Széll Cecília.)

?Ha mi árnyak nem tetszettünk?.? ? alig szólalt meg az epilógus ismert első sora a ?koncert-színház? másfél órájának végeztével, közelemben egy hölgy máris odasúgta szomszédjának: tetszettek!