"A versenyző megsiratta Mester Tamást", így a tehetségkutató verseny narrátora. Uramisten, mi történt szegény Mester Tamással, hisz oly fiatal még, és úgy tűnt, jó egészségnek is örvend. Csak nem hunyt el váratlanul? Miért kellett megsiratnia őt az ifjú dalnoknak? Nem kellett. Mester Tamás szerencsére jól van. A magyar nyelvet beszélők viszont egyre kevésbé. Nem megsiratta, hanem megríkatta. Előzőt akkor használjuk, ha elveszítünk valakit, meghal és mi bánkódunk emiatt. Megríkatni saját, nagyszerű, érzelmekre ható teljesítményünkkel tudunk, mondjuk egy szép, segítő gesztussal, egy csodás költeménnyel, vagy - mint ebben az esetben is - gyönyörűen előadott dallal.
E rovatban már említettem ennek az esetnek a párját, de látszik, hogy nem árt az ismétlés: nem elmulatjuk az időt, azt akkor tesszük, ha dorbézolunk, hanem múlatjuk, azaz telik, folyik, halad előre, és mi ezt valamilyen programmal megtöltjük.
"Bombasztikus alakján jól mutat a bikini", bombasztikus a modell lába, meg a legújabb luxusautó külseje is. A bombasztikus hatásvadászt jelent, egy női alakra ez akkor sem mondható, ha pompás, érzékeket felkorbácsoló. Bomba alakról beszélhetünk, bomba jóról még inkább.
"Megtalálták az ügy bűnbakját". Nem. A bűnöst találták meg, aki valóban elkövetett valamit. A bűnbakra csak ráfogjuk, rákenjük magunk helyett, ha sárosak vagyunk, ám másokat okolunk, azaz bűnbakot keresünk.
"Szívinfarktusnak köszönhetően halt meg a beteg." Nem. Annak következtében. A köszönhetően a szó tartalmával egyezően pozitív fogalmakhoz kapcsolható. Ráknak, infarktusnak, halálnak a legritkább esetben köszönünk meg valamit. Az oka lehet és következménye is sok mindennek, hálát nem kell, hogy érezzünk emiatt, azaz ilyenkor, negatív jelentésű fogalmak esetében ne köszöngessünk.
"Szeretek örömöt okozni", mondja ma már szinte mindenki, noha örömöt szerzünk, de bánatot okozunk valakinek. Az, hogy a leves ma már szinte kizárólag ízetlen, nem pedig - helyesen - íztelen, ugyanide tartozik. Az ízetlen ízlés nélkülit, azaz ízléstelent jelent, amilyen egy bántó, rossz tréfa lehet. Íz nélküli az étel, azaz íztelen.
Nem tudom, mikor hallottam valakitől utoljára azt, hogy férfinak, férfival, férfitól. A toldalékolás általános szabálya szerint a magas hangrendű szóhoz (mint a férfi) magas hangrendű végződés járul. Kivétel van, ez is ilyen. Eredete oda nyúlik vissza, amikor a férfit még férfiúnak mondták, az ú-tól vegyes hangrendűvé vált szóhoz pedig mély hangrendű toldalék járult. Ezt a hagyományt őrizzük, azaz őriztük. Máig, ugyanis ma mindenki férfinek, férfivel alakot használ. Tudom, hogy sokaknak nem fontosak a nyelvi hagyományok. Nekem igen, és talán nem vagyok még egyedül. De nemcsak hagyományokról van szó, hanem értelmetlenségről is: "Idejekorán halt meg az ifjú színész." Nem! Időnek előtte hunyt el szerencsétlen. Idejekorán azt jelenti, időben, a legjobbkor! Hogyan mondhatunk ilyen szörnyűséget? Pongyolaságból.
Úgy látszik, végleg elveszítjük az árnyalatokat a nyelvben, De nem is elveszítjük, véletlenül, hanem elveszejtjük, tudatosan, slendriánságból, pontatlanságból, felületességből, eleinte csak összemosva dolgokat, majd az összemosás után elfeledve az eredeti jelentéseket, egységes mosott pongyola nyelven beszélve. Ám ez az összemosott pongyola nemcsak a nyelv szegényedését eredményezi, hanem kétségbeejtően idétlen, groteszk, nevetséges, sőt, gyakran sértő tartalmakat közvetít.
És végül tudják-e, mit tesz, aki nemezni szeretne? Hímezni, mondják? Hát nem. Nemezt készíteni? Hát nem. Utódokat létrehozni? Igen. "Végre fiút szeretne nemezni a soklányos apa", hallottam a minap. Én egy szép magyar nyelvet szeretnék újra nemezni. Akarom mondani: nemzeni.
